Aloha Mauiról - három nap a paradicsomban

Vágólapra másolva!
Maui a Hawaii szigetek második legnagyobb szigete, hazánktól több mint 17 ezer kilométerre található. A térképet nézegetve pont a világ másik felén, a Csendes óceánon találhatjuk meg, valahol félúton az Egyesült Államok és Japán között. Hawaiiról mindenkinek a pálmafák, a végeláthatatlan homokos partok, a koktélok és a gyönyörű polinéz lányok jutnak eszébe. A turisták valóban igazi kikapcsolódásra lelhetnek itt, ha egyszer eljönnek idáig.
Vágólapra másolva!

Hogyan jutunk oda?

A Hawaii szigetek az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozik, ezért indulás előtt feltétlenül be kell szereznünk a vízumot, útlevelünk pedig még minimum fél évig legyen érvényes.

Magyarországról repülővel a Budapest-Frankfurt, Frankfurt -Los Angeles, Los-Angeles Kahului útvonalon körülbelül egy teljes napot vesz igénybe az utazás. Európából nem közelíthető meg a sziget átszállás nélkül, Amerikából is inkább csak a nyugati partvidékről. Érdemes esetleg egy éjszakát Los Angelesben tölteni egy reptéri hotelben (kb. 70- 90 dollár egy éjszaka) így kevésbé fárasztó a hosszú út és az időeltolódás miatt átállás is könnyebb lesz. A Hawaii szigeteken mínusz 11 óra az időeltolódás.

Kahuluiba érkeznek még repülők San Francisco-ból, Las Vegasból és Denverből is. (A nagyobb amerikai légitársaságok United Airlines, American Airlines, Delta, Continental stb. mind üzemeltetnek járatokat) Megközelíthetjük a szigetet a helyi légitársaságok járataival (Aloha Airlines, Hawaiian Airlines) is a Hawaii szigetek más városain pl. Honolulun keresztül. Budapestről a teljes útiköltség a Lufthansa és a United Airlines járatait igénybe vége kb. 270 000 forintba kerül időszaktól és a járatok telítettségétől függően.

Hol lakjunk?

A sátrazástól kezdve az elképesztő luxusig bármit megtalálunk a szigeten. Mauin legális a kempingezés, ezért ha úgy tartja kedvünk, felverhetjük sátrunkat szinte bárhol a szigeten. Ha több kényelemre de pénztárcakímélő verzióra vágyunk, akkor Kihei városában vagy a hegyvidéki részeken találhatunk kisebb hoteleket és kiadó bungalowkat is akár már 100 dollár/éj/szoba áron is. Aki luxusra vágyik, annak a határ a csillagos ég. Wailea fényűző hoteljaiban a legegyszerűbb fapados szoba is 400-600 dollárnál kezdődik persze éjszakánként. Bérelhetünk saját házat, condominiumot is a szigeten, de ezeket általában minimum 1 hónapra adják oda. Egy 6 személyes luxuslakás ára kb. 10 ezer dollár egy hónapra, önellátó rendszerben.

Időjárás

Mauin egész évben egy évszak van. A szigetnek sajátos mikroklímája van. A tengerszinten az átlagos hőmérséklet általában 25-28 fok. A leghidegebb hónap december és január, de akkor is nyári időjárásra készülhetünk. A legmelegebb augusztusban és szeptemberben van, ekkor az átlaghőmérséklet megközelíti a 30 fokot. A forróságot azonban kellemessé teszi a délutáni úgynevezett trade wind, ami egy állandóan, de enyhén fújó szellő. A sziget magasabban fekvő részein gyakori a permetszerű eső, az esőerdős részeken pedig a trópusi viharok.

Mi mennyibe kerül?

Étel-ital:
Vacsora két főre egy átlagos helyen kb. 60 dollár egy drágább helyen akár kétszer ennyi.
Egy koktél kb. 10-15 dollár
Egy sör kb. 3-4 dollár
Egy pohár üdítő kb. 2-3 dollár

Árak: belépők, programok

Haleakala National Park: 10 dollár / autó
Maui Ocean Center: 24 dollár/fő
Luau: 50-80 dollár/ fő, pároknak adnak kedvezményt
Búvárkodás hajóval: egy félnapos túra ára 2 palackos merüléssel 120-150 dollár, pipával merülés 20-60 dollár között attól függően, hogy milyen az ellátás a hajón.
Bálna - néző túra: 15-30 dollár/fő, gyerekeknek ingyenes
45 perces helikopter túra: 120-140 dollár/fő