Megnyílt az egerszalóki fürdő

Vágólapra másolva!
Megnyílt pénteken a nagyközönség előtt a 4,3 milliárd forint beruházás nyomán elkészült egerszalóki gyógy- és élményfürdő. A létesítmény a Heves megyei község határában megvalósuló fejlesztés első üteme. A tervek szerint strand és ötcsillagos szálloda is épül a területen, összességében mintegy 11 milliárd forintból.
Vágólapra másolva!

Csőke László a beruházó Szalók Holding Zrt. igazgatóságának elnöke a távirati irodának elmondta: a most felavatott, 11 ezer négyzetméter hasznos alapterületű épületben, amely Európa egyik legnagyobb fürdője, 17, összesen 2 ezer négyzetméternyi medence várja a látogatókat.

Működik a fürdőben fitness és wellness központ, szépségcenter és gyógyászati centrum is - tette hozzá. A 4,3 milliárd forintos beruházáshoz 800 millió forintnyi állami támogatást kaptak a befektetők a Széchenyi-terv keretében. Az új fürdővel mintegy 70 munkahely jön létre a településen.

A fejlesztés alapját jelentő hőforrást, amelynek 400 méter mélyről feltörő 70 fokos vize elsősorban reumatikus és gyomorpanaszok enyhítésére alkalmas, 1961-ben fedezték fel olaj után kutató geológusok.

Eger és Egerszalók önkormányzata a hőforrás hasznosítására gazdasági társaságot hozott létre, ez a cég szolgáltatja majd a vizet a gyógyfürdő üzemeltetéséhez.