Milliárdos üzlet a sportturizmus

Vágólapra másolva!
A sportturizmus potenciális vásárlói leginkább azok, akik naponta végeznek rekreációs tevékenységet. A sportturizmus másik, talán még jövedelmezőbb ága, amikor a nagy világversenyekre, vagy akár egy egyszerű angol bajnoki meccsre biztosítanak jegyet és utazási lehetőségeket a szurkolóknak. Mindkét esetben azonban a fókuszban csakis a kikapcsolódás és az örömszerzés áll.
Vágólapra másolva!

A labdarúgás mellett a kerékpározás is nagyon elterjedt úgyis, mint tömegsport, és úgy is, mint szabadidős tevékenység. A kerékpársport turisztikai szerepét nagyban növeli a világ legnevesebb futamainak népszerűsége. A Tour de France például évről-évre jelentős turisztikai forgalmat generál Franciaországnak, s különösen az útvonal mentén elhelyezkedő városoknak. Mindamellett hogy közel ugyanolyan magas nézettséget produkál a televíziós társaságoknak, mint egy labdarúgó közvetítés, a turisták erős késztetést éreznek arra, hogy maguk is végigjárják a versenyútvonalat.

A legrangosabb körversenyt átlagosan 15 millió sportkedvelő néző a helyszínen élvezi végig, a televízión keresztül pedig közel 2 milliárd rajongó követi a versenyt. 2400 órányi adás és a 350 tematikus weboldal maximálisan kielégíti a kerékpározás szerelmeseit.

Mivel a francia utazási irodák tudják, hogy a versenynapok befejeztével nagy százalékban maradnak a helyszínen a sportrajongók, hogy próbára tegyék magukat, kész utazási csomagokat kínálnak az egyes francia tartományok legszebbnek ítélt szakaszain. A komplex utazási csomagok 300 és 1000 dollár között mozognak, és találhatunk gyermekbarát ajánlatokat is.

A tenisz tartja magát

A tenisz sikerét jórészt annak köszönheti, hogy maga a sport teljesen kor-független. A turizmusban betöltött szerepe is jelentős, igaz messze alulmúlja a futball vagy kerékpározás népszerűségét, ellenben a drága helyáraknak köszönhetően a tenisz tartja magát, mint a sportturizmus egyik húzóága.

A párizsi, wimbledoni, valamint a US Open és Australian Open turistáknak szóló programcsomagjaiban szerepel a versenypályákon tett próbajáték, és erőfelmérés is.

A statisztikák szerint a tavalyi évben 600 ezer turista volt kíváncsi személyesen is a US Open eseményeire. Közülük legalább annyian fizettek komplex utazási ajánlatokért, mint ahányan egyéni utazóként érdeklődtek. A komplex US Open utak iránt érdeklődőknek borsos 1000 és 10 ezer dollár közötti összeget kell fizetniük, a választott szálloda színvonalától és a stadionban található ülőhelyek elhelyezkedésétől függően. A sportturisták egyéb extra szolgáltatásokat is megrendelhetnek, mint például a tranzitjárat a szálloda és a stadion között, esti színházlátogatás, vagy limuzinos városnézés New York-ban.

New Yorkban jellemzően nem emelkednek, hanem némileg csökkenek a szállodai árak, ha valamilyen rendezvény zajlik a városban. Így a turistáknak nem kell tartaniuk a többlet kiadásoktól. Egyedül a hot-dog és üdítő árusok tesznek nagyobb haszonra szert a rendezvény ideje alatt. Egy hot dog 4 dollár, egy hamburger menü 20 dollár is lehet, és ugyanilyen borsos áron kínaljak a különböző ajándéktárgyakat is

Száguldó cirkusz

Fotó: MTI
Nélküle is nagy üzlet marad

Az Olimpia után a leglátogatottabb sportesemény a Forma 1 mozgócirkusza. Azokban az országokban, ahol eleve magas a turistaérkezések száma, külön intézkedésekkel és engedményekkel próbálnak még több turistát csábítani. Az Ausztrál Nagydíj szervezésében az utazási irodák is szerepet kapnak, csakúgy, mint a Török Nagydíjon, ahol a futamra érkező turisták vízummentességet is élveznek. A Bahreini Nagydíjra érkezők pedig a Gulf Air kedvezményes jegyeit vehetik igénybe.

A New York-i teniszpéldával ellentétben a Hungaroringen zajló Magyar Nagydíj ideje alatt a budapesti szállodaárak jelentősen megemelkednek, és csaknem a szilveszterkor szokásos tarifával dolgoznak. Ellenben az üdülési csekkek felhasználhatóságának bővülésével már a Hungaroringen is fizethetünk vele. A futam turizmusra gyakorolt hatását kitűnően érzékelteti, hogy a Magyar nagydíj hétvégéje alatt nem csak a budapesti, de a balatoni, a székesfehérvári és a győri szállodák is rendszerint megtelnek a versenyre érkező látogatókkal.

Shanghaiban a 2006-ös futamon 24,5 millió euró értékben keltek el a jegyek. A versenyt 200 ezren élvezték a helyszínen és közel 400 millióan kisérték figyelemmel a televízión keresztül. Ugyanezen a versenyen tavaly a legolcsóbb, úgynevezett füvön álló jegy 380 jüanba, vagyis 9500 forintba került.