Burgenlandban megújultak a magyar várak

Vágólapra másolva!
Ki hitte volna, hogy kőszegtől alig pár kilométerre csodálatos várkastélyok bújnak meg az Alpok vonulatai között? Burgenlandi kalandozásunk során három települést fedeztünk fel, megcsodáltuk a szállodával is rendelkező Léka, illetve Borostyánkő impozáns várát, bekukucskáltunk Városszalónak zárt udvarába, s átruccantunk Alsó-Ausztria egyik "romkertjébe", Kirchschlagba.
Vágólapra másolva!

Az 50-es úton továbbhaladva Lékától mintegy húsz - Felsőőrtől (Oberwart) 15 - kilométerre Bernsteinben található Borostyánkő vára, amely már a római időkben is fontos helyszín volt, hiszen határában húzódott a Borostyánút. A települést 1249-ben említi először oklevél, IV. Béla után a Németújváriak, majd a Kanizsaiak tulajdonába került. 1636-1864 között a Batthyány-családé, 1865-ben az angol Edward Egan vette meg, tőle 1892-ben vásárolta meg az Almásy-család. Itt született Almásy László Ede sivatagkutató, a híres "angol beteg".

A család leszármazottjai, Andrea és Alexander Berger-Almásy hotelt is működtet a várban, kétágyas szobát 145-185, lakosztályt 225 euróért lehet foglalni.

Forrás: [origo]

Városszalónak - nézze meg galériánkat!

Bernsteinből utunk Stadtschlaining következik, a Felsőőr felé vezető B50-es útról ehhez le kell térni Kelet felé, hogy egy keskenyebb erdővel szegélyezett úton megérkezzünk Városszalónakba. Az Oberwarttól mindössze 7 km-re északkeletre fekvő kis várkastély 1271 óta áll, a Fehér-patak völgyében emelkedő sziklára emelt épület a Németújváriaké volt, 1574-ben az egész birtok Batthyány-tulajdonba került, s százötven éves osztrák közigazgatás után 1648-ban került vissza Magyarországhoz. A család az első világháború előtt eladta a birtokot, fellendülése 1957-től kezdődött el, amikor Udo Illig vásárolta meg. 1980 óta a vár a tartomány tulajdonát képezi.

Sajnos hétfőn érkeztünk a várhoz, amely éppen zárva tartott, így csak kívülről készíthettünk felvételeket, s nézhettük meg a boltíves nagykapu fölötti Batthyány-címert...

Érdekesség, hogy az osztrákok létrehoztak egy ún. Kastély-utat, a Schlösserstrasse elnevezésű témaútvonal Ausztria keleti felén, Stájerországban és Burgenlandban kalauzolja a turistákat. Magyarországhoz való közelsége miatt ajánljuk mindenkinek, akik kastélyokat és várakat szeretnek látogatni.

Forrás: [origo]

Kirchschlag - nézze meg galériánkat!

Átlépve a képzeletbeli tartományi határt kicsit kalandoztunk Alsó-Ausztriában is, Kirchschlag mindössze 20 kilométerre fekszik Borostyánkőtől és Lékától egyaránt, így érdemesnek láttuk feltérképezni a helyet. Az 1144-ben épült várhoz csupán turistautak vezet, a településen táblák jelzik ezek indulási helyét. A nyugati oldalon felkapaszkodva egy templom romjain keresztül vezet az út a fellegvárba, amelyen ugyan látszanak felújítás nyomai, de ezeket inkább állagmegóvásnak nevezhetnénk.

Az egykoron Pálffy-tulajdonban lévő vár leghíresebb eseménye az évenként megrendezésre kerülő rockfesztivál (ROCK auf der BURG), amelyre idén június 3-4-e között került sor.

Külön említést érdemel a felújított, belülről új falépcsőkkel ellátott tűztorony, ahonnan nemcsak a várra, de a környező dombokra is gyönyörű a kilátás.

Pincési László