Thaiföld egy évvel a cunami után

Thaiföldi cikksorozatunk korábbi részeiben bemutattuk az ország fővárosát, Bangkokot és környékét, illetve két híres üdülőhelyet, Pattayát és Samuit. Most két újabb szigetet vesézünk ki: a legnagyobb és legismertebb Phuketet, ahol szinte teljesen helyreállították a cunami nyomait, és a magyar turisták előtt eddig kevésbé ismert Koh Changot, az Elefánt-szigetet.

A phuketi szakasz csúcspontját két hajókirándulás jelentette. Először a James Bond-szigetnek nevezett, egyébként gyönyörű helyet kerestük fel, itt forgatták a '70-es években Sean Connery főszereplésével a legendás sorozat egyik részét, amit az élelmes helyiek azóta is sikeresen használnak ki. A festői környezetet nagyban rombolja és az élményt is jelentősen csökkenti a hihetetlen turistaáradat, a bóvliárusok tömege és a sok kisebb-nagyobb kirándulóhajó. Mindenesetre megállapíthattuk, hogy a hely a forgatás előtt valóban gyönyörű lehetett. Ezután kipróbálhattuk a tengeri kajakozást, ami az egyik legérdekesebb látványosság Phuket környékén. A hajóról felfújható műanyag kajakokat raktak vízre vezetőink, és ezekkel jártuk be - minden hajóban két ember plusz a sofőr - a süveg alakú mészkőszirtek belsejében kialakult érintetlen lagúnákat. A lagúnák belsejébe néhol vaksötét, szűk barlangokon kellett áthaladni, ahol kénytelenek voltunk hanyatt feküdni a hajókban, és még így is "súroltuk" a barlang tetejét.

A másik alkalommal pedig a Phukettől 40 kilométerre lévő Phi-Phi szigetére hajóztunk el, egy hatalmas motorcsónakkal. Már induláskor éreztük, hogy nem lesz sétahajózás, ugyanis a kikötőben kimondottan erős szél fogadott bennünket. A majd kétórás út alatt végig hatalmas hullámok ostromolták a hajót, s a hátul ülőket nem védte meg vászontető, a becsapódó hullámoktól csuromvizesen szálltunk partra. A szigeten végre lehetőségünk nyílt egy kis úszkálásra és a víz alatti világ tanulmányozására. Rögtön látszott, hogy sokkal szebb és színesebb az élővilág errefelé, mint volt Koh Changon, de a szökőár durva nyomait is fel lehetett fedezni a sekély tenger fenekén. A korallokat ugyanis mintha pengével vágták volna el, leszakítva, összeroncsolva hevertek a fenéken a szökőár nyomvonalában.

Később aztán, amikor a sziget központi részéhez, a Ton Sai öbölhöz értünk, a part menti fák koronáján láthattuk, hogy a hullámok mintegy 6-8 méter magasan csaptak át a sziget két felét piskótaszerűen összekötő földnyelven, elpusztítva mindent, ami az útjukba került. Kísérőinktől megtudtuk, hogy a földnyelven álló szállodákat teljesen elmosta a víz és közel 300 ember vesztette életét ezen a parányi földdarabon. Ráadásul Phi-Phin - a pusztítás által érintett többi partszakasszal ellentétben - igen lassan halad az újjáépítés, ugyanis az építőanyagokat csak hajóval lehet ide szállítani. A hatóságok egyébként, tanulva a történtekből, a sziget minden pontján jelzőtáblákat helyeztek el, amelyek földrengés esetére mutatják a lehetséges menekülőutakat a sziget belseje felé vagy a magasabban fekvő területekre. Némi visszatetszést kelt az emberben, hogy a táblán céglogó és felirat hirdeti, hogy a programot melyik nagy üdítőitalcég szponzorálta.

Visszatérve Phuketre szintén a cunami nyomait, illetve a megújult és újjáépített partszakaszokat kerestük fel. Az éjszakai életéről híres Patong Beach egyik, a szökőár által elpusztított szállodáját például teljesen felújították: elegáns berendezést kaptak a szobák, megújultak az éttermek, kedvesen mosolyog a személyzet, de azért halkan megjegyzik, hogy sajnos itt is voltak áldozatok. Az igazgató elmeséli, hogy a szálloda előtt a parton látható pálmafák közül csak egyetlenegy eredeti, a többit mind azóta ültették. Az utcaképet, a boltokat, éttermeket viszont itt szépen helyreállították, az élet megy tovább, mintha mi sem történt volna. A helyiek láthatóan próbálják minél hamarabb elfelejteni a dolgot, ami természetesen lehetetlen. Kevésbé szimpatikus, hogy néhány kereskedő még hasznot is próbál húzni a katasztrófából: a cunamiról készült amatőr videofelvételeket tartalmazó DVD-t vagy viccesnek szánt, de egyáltalán nem vicces feliratú pólókat akarnak rásózni a turistákra. A legtöbb külföldi furcsállva nézi a próbálkozást. Az árusról ráadásul kiderül, hogy nem is helybéli, ott sem volt a szökőár idején, de vigyorogva meséli, hogy azért elég jól megy a bolt, viszik a portékáit.

Utolsó Phuketen töltött esténken egy kedves vacsorameghívásnak tettünk eleget a Patong Beach szívében található magyar étterembe, a Gulyás csárdába, ahol igazi magyaros vendéglátásban volt részünk. A tulajdonos hölgy elmesélte nekünk, hogy az éttermet is elpusztította a szökőár. A víztömeg mintegy 300 méterre nyomult be a szárazföldre, és 2 méter magasan állt az étterem helyiségeiben - tette hozzá. Azóta szépen helyreállították a berendezést, és a jelek szerint a konyha is kifogástalanul működik. Ha valakit Phuketre visz az útja és a sok ázsiai finomság után igazi gulyáslevesre, palacsintára, netán valódi unicumra vágyik, nem fogja megbánni, ha ellátogat ide. Ázsiában a legtöbb étteremben - már ahol kapható - egzotikus ételekként szolgálják fel a magyaros fogásokat, de megkóstolva őket sokszor köszönő viszonyban sincsenek az eredeti magyar ízekkel. Ennek nyilván az is oka, hogy más fűszereket, más zöldségeket használnak arrafelé, de hát ki hallott már gulyáslevesről krumpli nélkül? A phuketi magyar étterem különlegessége viszont, hogy többségében Magyarországról származó fűszerekkel dolgoznak, és az alapanyagok beszerzésénél is próbálnak minél inkább ragaszkodni a hazai ízekhez. Az ízletes vacsora méltó lezárása volt a Phuketen töltött néhány rohanó napnak, és a távozáskor már a repülőtéren megfogadtuk, hogy amint lehet, visszajövünk.