Százezreket vonz a Sztálin Világa

Vágólapra másolva!
Fennállásának ötödik évében minden eddiginél több külföldi turistát vonz Litvánia egyik leglátogatottabb idegenforgalmi attrakciója, a vilniusi Yet Grutas történelmi park, vagy ahogy a helyiek nevezik, Sztálin Világa.
Vágólapra másolva!

Az egykori szovjet börtöntábor területe elsőre nem tűnik olyan helynek, ahol egy kellemes délelőttöt eltölthet az ember, különösen egy olyan országban, amelyet fél évszázadon keresztül tartott megszállva a szovjet hadsereg. Ennek ellenére a Litvánia kommunista múltját bemutató szoborparkot évente közel 200 ezer látogatót fogad a világ minden részéről.

A park három kilométer hosszú sétányán végighaladva az elmúlt hatvan év sokaknak ismerős arcai köszönnek vissza. Lenin, Sztálin és más egykori szovjet vezetők gigantikus szobrai láthatók itt, a hatás kedvéért szögesdrót veszi körül a parkot és az egykori börtöntelep őrtornyait is meghagyták. A szobrok mellett egykori feliratok, festmények és egyéb műemlékek láthatók, de van itt étterem, sőt még egy parányi állatkert is. A park folyamatosan bővül, évről évre új szobrokat állítanak ki.

A parkot egy litván milliomos, Viliumas Malinauskas alapította, aki szerint a létesítmény ajándék a jövő generációjának. A gombaexportból meggazdagodott vállalkozó nem kevesebb, mint 1,7 millió eurót költött a szoborparkra.

A pénzügyi sikerek és a népszerűség ellenére sokan vannak olyanok is, akik elítélik a milliomost. A park ugyanis egy olyan területen létesült, ahol a szovjet uralom alatt több ezer litván és más nemzetiségű veszélyesnek minősített embert tartottak fogva és végeztek ki. Malinauskas ugyanakkor nem sokat törődik a kritikákkal, szerinte a gyerekek például egyszerűen imádják a szoborparkot.