A repülőjegyek foglalásánál, legyen az akár fapados akár "normális" járat, megtakarítást érhetünk el, ha nem a kiemelt repülőterekre közlekedő járatokat választjuk. Magyarország esetében ez a lehetőség elsősorban a fapados társaságok járatainál jön szóba, ugyanis ezek a gépek legtöbbször kisebb, másodrendű, a célponttól nem ritkán 50-60 kilométeres távolságra lévő repülőterekre érkeznek, ahol az azt igénybevevő légitársaságoknak sokkal kisebb leszállási-, takarítási- és egyéb díjat kell kifizetniük, így a repülőjegyeket is olcsóbban tudják adni.
A fapados légitársaságok megítélése változó, az utasok egy része panaszkodik a szolgáltatások minőségére, de talán nagyobb részüket mindezekért kárpótolja az elérhető alacsony jegyár. Ma már közismert, hogy a fapados társaságok járataira igazán olcsó jegyeket csak néhány székre kínálnak, és természetesen minden esetben ezeket az árakat tűntetik fel a hirdetésekben. Az indulási időpont közeledtével és a helyek foglaltságával párhuzamosan a jegyárak meredeken emelkednek, olyannyira, hogy sokszor a fapados árak többe kerülnek egy népszerű európai célpontba, mint bármelyik hagyományos légitársaság járataira. Természetesen ezzel együtt is megéri figyelni a fapadosok ajánlatait, feliratkozni a hírlevelekre, mert így mindig naprakészek lehetünk a legfrissebb akciókról és akár ezek ismeretében is dönthetünk egy - be nem tervezett - utazás mellett. Fapados társaságok természetesen nem csak Európában működnek, így ha az amerikai kontinensre, vagy Ázsiába vezet utunk, ott is találhatunk "low-cost" társaságokat, amelyekkel töredék áron juthatunk el a kívánt célpontba.
Foglalás előtt mindenképpen hasonlítsuk össze az adott városba induló társaságok jegyárait, és ennek ismeretében válasszunk! Egy-egy városba azonos időpontra is lehetnek jelentős különbségek. Szintén fontos tudni, hogy ha a szombat éjszakát is a kiszemelt városban töltjük, alacsonyabb jegyárakat kapunk.
A nagy nemzetközi foglalási oldalakon működik egy szolgáltatás, amely e-mail üzenetet küld az előfizetőknek, ha egy, vagy több kiválasztott járatra a szokásosnál jóval olcsóbb jegyeket kínálnak, vagy ha megváltozik a kiválasztott útvonalra kínált jegy ára. Ehhez hasonló szolgáltatásokat is érdemes igénybe venni a költségek lefaragása érdekében. Érdemes gyűjteni a megtett kilométereket-mérföldeket is, ugyanis a legtöbb légitársaság speciális kedvezményeket kínál visszatérő utasainak.
Apróságnak tűnhet, de praktikus és felesleges pénzkidobástól menthet meg bennünket, ha a bőröndbe egy könnyen összehajtható plusz-táskát csomagolunk arra az esetre, ha a beszállás előtt túlsúlyosnak mutatkozna a csomagunk. Így könnyen átcsoportosíthatjuk a poggyászt és máris megúsztuk a pótdíj kifizetését.