Az Alfred zu Windisch-Grätz herceg vezette császári seregek 1848 végén általános támadást indítottak a "rebellis" Magyarország ellen. Az Országos Honvédelmi Bizottmány úgy döntött, feladja a főváros Pest-Budát és Debrecenbe teszi át székhelyét, a magyar erőket pedig a Tisza természetes védvonala mögött összpontosítja.
A honvédsereg egy része a legrövidebb úton, Szolnok és a Közép-Tisza felé vonult vissza, a Görgei vezette feldunai hadtest pedig Pestről a Duna bal partján észak felé indult, hogy felmentse az ostromlott Lipótvárat.
A sereg ketté válása miatt Windisch-Grätz két hétig nem indította meg a támadást Debrecen ellen, így sikerült a magyar védelmet megszilárdítani.
Görgei attól tartott, hogy az őt üldöző és az előtte összpontosított császári csapatok harapófogójába kerül, ezért sorsára hagyta Lipótvárat és a felvidéki bányavárosok felé indult, ahol lehetősége nyílt a fáradt katonák pihentetésére, készletei feltöltésére. Hadteste két oszlopban indult a Szepesség felé, az egyik Görgei parancsnoksága alatt a Stureci-hágón, a másik az angol Guyon Richárd ezredes vezetésével Iglón át, a sereg Lőcsén egyesült.
Az üldözőitől szorongatott Görgei itt úgy döntött, hogy a rendelkezésére álló két lehetőség közül észak felé, az ellenség által megszállt Branyiszkói-hágón áttörve közelíti meg Kassát.
A támadás vezetésével az „ánglius oroszlán" Guyont bízta meg, keze alá szándékosan a gyengébb zászlóaljakat adta, hogy ezek győzelme erősítse a harci morált.
A 758 méter magasan vezető, meredek terepen megközelíthető Branyiszkói-hágó tizenhárom kanyarulatát és szorosait gróf Franz Deym von Stritez osztrák vezérőrnagy kétezer fős, harcedzett dandárja zárta le, akik még a mellékutakat is megszállták, hogy ne lehessen a hátukba kerülni – igaz ezzel széttagolták erejüket.
Guyon február 5-én csontig hatoló, mínusz 22 fokos fagyban érkezett meg 4002 emberével és 21 lövegével a Branyiszkó előtti Korotnokra.
A terepet megszemlélve csak annyit mormogott az orra alatt angolul: „Vigyen el az ördög, ha nem megyek át rajta", és míg katonáit a helyi kocsmáros pálinkával traktálta, lediktálta győzelmi jelentését, csak az időt és a veszteséget hagyta üresen. A roham előtt rövid magyar-német nyelvű parancsot adott katonáinak: „Vorwärts dupla lénung, rückwärts kartács schiessen" – azaz „ha előre mentek, dupla zsoldot kaptok, ha hátráltok, kartácsot".
A sajátos ösztönzőt alkalmazta is, az első roham kudarca után a megfutamodó újoncok közé lövetett.
A következő támadás élére ő maga állt és kierőszakolta az áttörést, ezután az ellenséget szuronnyal vetették ki egyik állásából a másik után. A szlovák zászlóaljat Polesni (Erdősi) Imre piarista szerzetes lelkesítette, aki egy alkalommal, amikor a roham megrekedt, előre hajította keresztjét és azt kiáltotta szlovákul:
„Hát otthagynátok az Urat ilyen pogányoknak?"
– mire újult erővel folytatódott a támadás. A hegyi terepen hasznavehetetlen két huszárszázad katonái lovaikról leszállva a kerülő utakon indultak meg felfelé és időnként megfújták trombitáikat, ezért Deym azt hitte, bekerítés fenyegeti.
A honvédek este öt órára értek fel az utolsó csúcsra, ahol már annyira összetorlódott a két sereg, hogy csak bajonettel, puskatussal küzdhettek egymás ellen. A csapatainak teljes megsemmisülésétől tartó Deym elrendelte a visszavonulást, amely meneküléssé fajult, a hágó fölött a magyar lobogó lengett.
Guyon a hegytetőn töltötte ki jelentésének üresen hagyott részeit és azonnal elküldte Görgeinek, aki azt a Lőcsén a nyomott hangulat eloszlatására rendezett táncmulatságon kapta meg.
A bálnak azonnal vége szakadt, a hadtest még aznap éjjel útnak indult és másnap bevonult Eperjesre. A szabadságharc egyik ragyogó katonai sikere után lehetségessé vált a magyar seregek egyesülése, megindulhatott a győzelmes tavaszi hadjárat.
(MTVA Sajtóarchívum)