Földönkívüli holttestek kerültek elő Mexikóban

ufo, földönkívüli
Vágólapra másolva!
Állítólagos földönkívüliek holttesteit mutatták be a mexikói kongresszusban. A legtöbb kutató szerint azonban az egész nem több egy jól megtervezett átverésnél.
Vágólapra másolva!

A perui Cuscóból előkerült két kisméretű állítólagos földönkívüli holttestet szerdán mutatták be Mexikóvárosban, átlátszó falú dobozokban. Az esemény nagy izgalmat okozott az ufóhívők körében.

Az esemény fő szervezője Jaime Maussan újságíró, ufókutató, aki eskü alatt vallotta, hogy a mumifikálódott testek nem részei a földi evolúciónak, örökítőanyaguk közel egyharmada pedig ismeretlen eredetű – írja a Reuters.

A meghallgatás kezdetén Maussan amerikai és mexikói tisztviselőknek videókat mutatott azonosítatlan légi jelenségekről, majd prezentálta az állítólagos idegenek maradványait. Állítása szerint a holttesteket nem egy űrhajó roncsaiban találták meg, hanem egy bányából kerültek elő és több ezer évesek lehetnek.

A tetemeket állítólag genetikailag is elemezték, az eredmények szerint

a lények DNS-ének több mint 30 százaléka „ismeretlen",

állítja Maussan. A röntgenvizsgálatok tanúságai szerint a lényekben még tojások is vannak, továbbá ritka fémekből, például ozmiumból készült implantátumokat is azonosítottak.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Maussan nem először áll elő hasonlóan meredek „bizonyítékokkal". 2017-ben például öt perui múmiáról állította azt, hogy földönkívüli eredetű, később azonban kiderült, hogy elhunyt gyerekek mumifikálódott maradványaira bukkant csupán.