Alvás közben néhány illatanyag drámaian javítja a kognitív funkciókat

parfűm szaglás
Az illata is elárulja, ki a gyilkos
Vágólapra másolva!
Az illatokat gyakran figyelmen kívül hagyjuk az összes érzékszervünk közül, pedig egy új tanulmány szerint lehet, hogy a megfelelő illatanyagokra van szüksége az agyunknak ahhoz, hogy idős korban is pörögjön.
Vágólapra másolva!

A Kaliforniai Egyetem kutatói a közelmúltban komoly bizonyítékokat tártak fel arra vonatkozóan, hogy a levegő illatanyagokkal való gazdagítása javíthatja a kognitív teljesítményt azáltal, hogy megerősíti a kritikus kapcsolatot a neurológiai területek között, beleértve a memóriát és a döntéshozatalt.

A szakemberek kísérletében 43, 60 és 85 év közötti férfi és nő vett részt.

A Frontiers in Neuroscience című folyóiratban publikált tanulmányban azt kérték tőlük, hogy a kognitív hanyatlás és a demencia körülményeinek lassításához pumpáljanak bizonyos illatokat minden éjszaka lefekvés előtt egyszerűen a hálószobájuk levegőjébe.

Néhány illatanyag drámaian javítja a kognitív funkciókat Forrás: Catzovescu | Dreamstime.com

Ahogy arra a szakemberek rámutattak, az életkor előrehaladtával létfontosságú a régi szürkeállomány stimulálása a jó kognitív egészség megőrzéséhez.

Ez viszont nem csak azt jelenti, hogy naponta kell keresztrejtvényeket fejteni, hanem azt is, hogy a környezetünket mindenféle látvánnyal és hanggal kell „meghinteni", hogy az agynak legyen min dolgoznia.

Korábbi kutatások az állatok esetében már egyértelműen kimutatták, hogy a környezet szagokkal való gazdagítása serkenti a neuroplaszticitást, különösen az emberhez hasonló tünetekkel vagy neurológiai rendellenességekkel járó, állatokon végzett vizsgálatok során.

Most úgy tűnik, hogy az emberek is profitálhatnak egy összetett „illatkép" újszerű feldolgozásából.

Fiziológiai szempontból a szagérzékelési képességünk a kor előrehaladtával ugyanis leromlik, mielőtt kognitív képességünk hanyatlásnak indulna. Ennek az érzéknek az elvesztése összefüggésben áll az agysejtek elvesztésével, ami a szaglás és a neurológiai funkció közötti szoros kapcsolatra utal.

– mondta Michael Yassa neurobiológus a ScienceAlert online tudományos portálnak. – A többi érzékszervünk először a talamuszon keresztül működik, miközben mindenki tapasztalhatta már, hogy az illatok milyen erősek tudnak lenni az emlékek felidézésében, akár a messzi múltból is.

A kognitív hanyatlást vizsgálták Forrás: Shutterstock

Annak megállapítására, hogy a kognitív hanyatlás megmenthető-e ezzel a fajta szenzoros stimulációval, Yassa és munkatársai a tanulmányban résztvevő húsz önkéntest rózsa-, narancs-, eukaliptusz-, citrom-, borsmenta-, rozmaring- és levendula illatú természetes olajokkal látták el. A csoport többi tagja egy „hamis mintát" kapott, amely nyomokban tartalmazott csak illatanyagot. Minden résztvevőnek egy ilyen diffúzorral ellátott olajat kellett használnia az otthona illatosítására hat hónapon keresztül, minden este két órán keresztül.

Ezt egy sor neuropszichológiai teszt követte, amely során az önkéntesek memóriáját, verbális tanulási, tervezési és figyelemváltási készségeit hasonlították össze a hat hónapos próba előtt és után.

Meglepő módon egyértelmű, 226 százalékos különbség volt a különböző illatanyagoknak kitett személyek és a kontrollcsoportban lévő személyek válaszai között. Az agyuk vizsgálata jelentős változást mutatott az agy anatómiai kapcsolataiban, amelyek a memória és a gondolkodás szempontjából kritikus fontosságúak.