Bronzkori fémüstök mesélnek az egykori vacsorákról

fémüst, bronzkor
A tudósok az antik főzőedényekből kinyert fehérje maradványokat vizsgálták
Vágólapra másolva!
A régészek már hosszú ideje próbálnak következtetni az ősi eszközök alkalmazására az azokat alkotók írásos beszámolói és kontextuális jelzései alapján. Ám amikor az étkezési szokásokról, az elfogyasztott ételekről és az elkészítésük módszereiről van szó, a szakembereknek eddig találgatniuk kellett.
Vágólapra másolva!

Az iScience című folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmányban a tudósok az antik főzőedényekből kinyert fehérje maradványokat vizsgálták. Ebből kiderült, hogy a kaukázusi régióból származó egyedek olyan állatokat fogyasztottak, mint a majkop korszakba (Krisztus előtt 3700-2900) tartozó szarvas, juh, kecske és szarvasmarha.

– mondta Shevan Wilkin, a Zürichi Egyetem munkatársa a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Ez az első bizonyítékunk egy lakoma konzervált fehérjéiről, ami egy nagy üst.

A tudósok az antik főzőedényekből kinyert fehérje maradványokat vizsgálták Forrás: iScience/Wilkin et al

Hozzátette: nyilvánvalóan nagy adag ételeket készítettek, nem csak az egyes családok számára.

A tudósok szerint az ősi kerámiákban megőrződött zsírok és a fogkőből – a fogakon megszilárdult ásványi lepedékből – származó fehérjék megőrzik az emberek által az ókorban elfogyasztott fehérjékre utaló jeleket.

Ebben a kutatásban a fehérjeelemzés és a régészeti meglátások integrációja az ezeknek az edényeknek a felhasználásával készült ételek pontos aspektusait tárja fel. Számos fémötvözet rendelkezik antimikrobiális tulajdonságokkal, és ennek köszönhető, hogy a fehérjék kivételesen jól megőrződnek az üstökön. A talajban található mikroorganizmusok – amelyek jellemzően lebontják a fehérjéket az olyan felületeken, mint a kerámia és a kő – a fémötvözeteken ellenállásba ütköznek.

– mutatott rá Viktor Trifonov, az Anyagi Kultúrtörténeti Intézet munkatársa.

A kutatócsoport nyolc maradványmintát gyűjtött össze hét üstből, amelyeket a kaukázusi régióban található temetkezési helyeken tártak fel. Ez a terület a Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger között fekszik, Délnyugat-Oroszországtól Törökországig húzódik, és olyan mai országokat foglal magában, mint Grúzia, Azerbajdzsán és Örményország. A szakemberek sikeresen nyertek ki vérből, izomszövetből és tejből származó fehérjéket, amelyek közül az úgynevezett béta-1 hősokkfehérje jelenléte arra utalt, hogy az üstöket szarvas- vagy szarvasmarhafélék (szarvasmarha, jak vagy vízibivaly) húsának főzésére használták.

A juh- vagy kecskefehérjék visszanyerése emellett azt jelezte, hogy az üstöket tejkészítésre foganatosították.

Bár az üstökön a használatukból eredő elhasználódás nyomai láthatók, ám kiterjedt javítás nyomait is rejtik. Ez arra utal, hogy értékesek voltak a tulajdonosuk számára, elkészítésük nagy szakértelmet igényelt, miközben a gazdagság vagy a társadalmi pozíció fontos szimbólumait jelentették: talán egy kicsit olyanok lehettek, mint manapság a Le Creuset vagy a Mauviel edények.

A tanulmányban alkalmazott módszerek megmutatták azt is, hogy mekkora lehetőségek rejlenek ebben az új megközelítésben. Wilkin szerint ha a fehérjék megmaradtak ezeken az edényeken, akkor jó eséllyel más őskori fémleletek széles skáláján is fellelhetik őket.