Ez volt az észak-írországi konfliktus legvéresebb merénylete

omagh-i merénylet
A robbantás miatt végül csak egyetlen embert sikerült elítélni
Vágólapra másolva!
Huszonöt éve, 1998. augusztus 15-én követték el az észak-írországi konfliktus legvéresebb merényletét: az úgynevezett Valódi IRA nevű szakadár katolikus terrorszervezet gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantott Omagh város központjában, megölve 29 embert és megsebesítve több mint 300 járókelőt.
Vágólapra másolva!

Aláírta az úgynevezett nagypénteki megállapodást

Az egész világot megrázó merénylet akkor következett be, amikor már bízni lehetett abban, hogy az évtizedek óta tartó konfliktust sikerül békésen rendezni. A független Írország létrejötte után brit uralom alatt maradt Észak-Írországban ugyanis a többségben lévő uniópárti protestánsok és a katolikus írek ellentétei az 1970-es évek elején erőszakba torkollottak.

London 1972-ben közvetlen irányítás alá helyezte Ulstert, ahol állandósultak a szinte háborús állapotok, amelyek mintegy háromezerhatszáz áldozatot követeltek.

A párbeszéd csak az 1990-es évek második felében indult meg a két közösség között. Az unionisták vezére, David Trimble és az 1997-ben „határozott" tűzszünetet meghirdető IRA katolikus terrorszervezet politikai szárnyának számító Sinn Féin párt vezetője, Gerry Adams 1998. április 10-én Belfastban aláírta az úgynevezett nagypénteki megállapodást, hogy véget vessenek az erőszaknak.

Egy IRA által elkövetett bombatámadás nyomai Forrás: AFP/Wtn Pictures London

Az IRA (eredeti, angol nevén Irish Republican Army) ezzel egy időben tűzszünetet hirdetett, amit fanatikus tagjai nem fogadtak el és Valódi IRA (az Ír Köztársasági Hadsereg szakadár csoportja) néven folytatták a harcot.

Érdemes megjegyezni, hogy az IRA hosszú ideig elsősorban katonai jellegű, baloldali, nacionalista ír republikánus szervezet volt,

amely a belfasti egyezmény aláírásáig Észak-Írország Egyesült Királyságból való teljes kiszakadásáért, illetve annak Írországgal történő egyesüléséért harcolt mind katonai, mind politikai úton. A szervezet politikai szárnya pont a Sinn Féin, amely az egyetlen jelentős ír párt, mely Írországban és Észak-Írországban is aktív.

Egyik első és a szervezetet azonnal megbélyegző akciójukat a Belfasttól mintegy száz kilométerre nyugatra fekvő, húszezer lakosú Omagh-ban hajtották végre.

A robbantás egyik híres fotója: ez a piros Vauxhall Cavalier szedán tartalmazta a robbanóanyagot az omagh-i robbantás során. Maga a fénykép nem sokkal a robbanás előtt készült, a fényképezőgépet pedig később találták meg a romok között Forrás: Wikimedia Commons/Wesley Johnston

A városka zsúfolt bevásárló negyedében 1998. augusztus 15-én, helyi idő szerint délután 15 óra 10 perckor robbant fel egy lopott gépkocsiba rejtett, műtrágyából házilagosan készített kettőszázhuszonöt kilós bomba. A detonáció következtében 29-en haltak meg, köztük hat kisgyerek és hat tinédzser, két spanyol állampolgár és egy ikrekkel terhes nő is. A legfiatalabb halálos áldozat tizennyolc hónapos, a legidősebb hatvanhat éves volt, katolikus és protestáns egyaránt akadt köztük. A robbanás hatalmas pusztítást végzett.

Forgalmas kereszteződésben állították le a gépkocsit

Az áldozatok magas számának az volt az oka, hogy a merénylők félreérthető figyelmeztetést adtak. Negyven perccel a robbantás előtt az Ulster Televízió hírszerkesztőségébe két, egy segélyszervezet irodájába pedig egy harmadik hívás érkezett, amely szerint az omagh-i bíróság közelében bombát helyeztek el.

Az ismeretlen telefonáló ugyanazt a jelszót alkalmazta, mint a korábbi, a Valódi IRA-hoz köthető robbantások esetében, ezért az információt azonnal továbbították a rendőrségnek.

A véres merénylet a kívánttal ellentétes hatást ért el Forrás: AFP/Ben Curtis

A terroristák azonban nem találtak parkolóhelyet a bíróság közvetlen közelében a robbanószerekkel megrakott autónak, ezért négyszáz méterre az épülettől, egy forgalmas kereszteződésben állították le a gépkocsit. A telefonhívásban „Fő utcát" említettek, de mivel Omagh-ban nem volt ilyen, a rendőrség a bírósághoz közeli boltokat, kocsmákat ürítette ki és az embereket a városközpont másik oldalára terelte, éppen oda, ahol a bomba felrobbant.

A véres merénylet a kívánttal ellentétes hatást ért el, a békefolyamat híveit erősítette, a terrorcselekményt az IRA és a Sinn Féin éppúgy elítélte, mint az unionista politikusok.

Még a robbantás elkövetőjeként három nappal később jelentkező Valódi IRA is megrendült véres tettének következményeitől és „elnézést kért", hozzátéve, hogy „a tevékenység további irányának meghatározásáig felfüggesztik hadműveleteiket".

Az áldozatok hozzátartozói polgári pert indítottak

Szeptemberben a brit rendőrség több tucatnyi embert tartóztatott le a merénylettel összefüggésben, de néhány nappal később szabadon bocsátották őket. A robbantás miatt végül csak egyetlen embert sikerült elítélni, Colm Murphy ír üzletember 2002-ben azért kapott tizennégy év börtönbüntetést, mert mobiltelefonokkal látta el a merénylőket.

Őt három év elteltével eljárásjogi hibák miatt szabadon bocsátották, 2010-ben pedig jogerősen felmentették.

A Valódi IRA vezetőjét, Michael McKevittet 2003-ban terrorszervezet irányításáért ítélték húsz év börtönre, ő 2016-ban szabadult. Egy DNS-vizsgálat révén keveredett gyanúba Sean Gerard Hoey, a Valódi IRA feltételezett fő tűzszerésze, de huszonkilenc rendbeli gyilkosság vádjával kezdődött büntetőpere végén, 2007-ben felmentették. Az utolsó gyanúsított, Seamus Daly tárgyalása 2016 márciusában fejeződött be, őt bizonyítékok hiányában mentették fel.

A robbantás miatt végül csak egyetlen embert sikerült elítélni Forrás: Britannica

Az áldozatok elkeseredett hozzátartozói 2001-ben polgári pert indítottak a radikális szervezet öt feltételezett tagjával szemben.

A jogi eljárás végén, 2009-ben a dublini legfelsőbb bíróság négy vádlottat felelősnek talált és összességében 1,6 millió font kártérítést ítélt meg a felpereseknek. Utóbb több vizsgálat is arra jutott, hogy a brit hírszerzést is felelősség terheli, mert lehallgatott beszélgetésekből tudták, hogy mire készül a Valódi IRA, de a megszerzett információkat nem adták át a rendőrségnek.

A szörnyű tragédia ihlette a Def Leppard brit rockbanda Paper Sun, és a U2 Peace on Earth – magyarul Béke a Földön – című dalát, 2004-ben az ír és a brit televízió közös filmben dolgozta fel az eseményeket.

Omagh-ban a merénylet tizedik évfordulóján emlékművet avattak a robbanás helyszínén, de az eseményen több áldozat hozzátartozói nem vettek részt, mert egyáltalán nem értettek egyet a tábla szövegével.

(MTVA Sajtóarchívum)