A ferde torony, amit „nadrágtartókkal” próbáltak visszafelé húzni

pisai ferde torony
Tipikus fotó készül a toronynál
Vágólapra másolva!
Nyolcszázötven éve, 1173. augusztus 9-én kezdték meg Pisában a világ egyik legismertebb építménye, a székesegyház ferde tornyának építését. A katedrális mögött álló torony a pisai Dóm tér (Piazza del Duomo) harmadik legrégebbi épülete a katedrális és a keresztelőkápolna után.
Vágólapra másolva!

Az építkezést többször megszakították

Az olaszországi pisai Csodák terén emelkedő épületegyüttes másik két tagja, a dóm és a keresztelő kápolna maga is remekmű, de az igazi csoda persze a torony.

Az akkor dicsősége és gazdagsága tetőfokán álló olasz város polgárai természetesen egyenes harangtornyot szerettek volna a dóm mellé, de alig jutottak el a második emeletig, amikor már látszott, hogy a torony nem teljesen függőleges.

Az ok igen egyszerű: a mocsaras talaj nem bírta el a hatalmas súlyt és megsüppedt. Pisa neve egyébként egyes feltevések szerint a görög „ingoványos föld" jelentésű kifejezésből ered, és a városban nemcsak a torony ferde, hanem – ha nem is ennyire feltűnően – a település keleti részén fekvő San Michele degli Scalzi és a szintén a Dóm-téren található San Nicola-templomok harangtornyai is, de süllyed maga a tekintélyes katedrális is.

A 2001-es újranyitás óta ismét a turisták egyik legkedveltebb célpontja Forrás: pexels.com

Az építkezést megszakították és csak egy évszázaddal később folytatták. Amikor 1272-ben Giovanni di Simone irányításával ismét munkához láttak, az eredeti magasságot a felére, hatvan méterre csökkentették, de a torony dőlését nem sikerült kiegyensúlyozni, ezért újabb szünet következett.

A tornyot végül Tomasso d'Andrea fejezte be 1360 és 1372 között úgy ahogy volt – ferdén, de sikerrel harmonizálta a harangszoba gótikus stílusát a román stílusú toronnyal. Sokáig vitatott volt, hogy az eredeti terveket a bizánci és klasszikus elemeket keverő olasz szobrászok, Bonanno és Giovanni Pisano, avagy a kevéssé ismert kollégájuk, Diotisalvi készítette-e, erre csak egy 2018-ban készült tanulmányban derült fény: egy Bonanno Pisano sírjában talált kövön latin nyelvű hexameter „egy csodálatos mű építőjének" nevezi Bonannót.

Legalább négy pusztító földrengést élt túl

A jól látható hibákat már az építkezés ideje alatt igyekeztek korrigálni, így a dőlés oldalán magasabbra, az ellenkező oldalon alacsonyabbra építették az egyes szinteket, ezért ha a tornyot ma vízszintesbe állítanák, a másik oldalon lenne ferde.

A nyolcemeletes torony befejezésekor 1,4 méterrel tért el a függőlegestől, ez ma 3,9 méter, dőlésszöge jelenleg, a stabilizációs munkák után 3,97 fok.

Tipikus fotó készül a toronynál Forrás: pxhere.com

Átmérője alapjánál 15,48 méter, a falak vastagsága 2,44 méter, magassága az egyik oldalon 56,70 méter, a másikon 55,86 méter, a hetedik emeletre 294, illetve a másik oldalon kettőszázkilencvenhat lépcső visz fel. Súlya mintegy 14 400 tonna, egyes helyeken tizenkettő kilogramm nyomás nehezedik a homokos talaj négyzetcentimére, amely csak másfél kilogrammot bírna ki, ráadásul a torony alatt talajvízgyűjtő medence is van.

A pisai ferde torony eddigi ismereteink szerint, meglepő módon mégis legalább négy pusztító földrengést élt túl, méghozzá kutatások szerint ugyanannak a laza talajnak tulajdoníthatóan, amelyik süllyedését és dőlését idézte elő.

Állítólag Galileo Galilei itáliai fizikus, csillagász, matematikus, természettudós – kihasználva a torony eltérését a függőlegestől – itt kísérletezett a szabadeséssel a 17. században, de ez vélhetőleg csak legenda.

Egyszerre maximum 30-an tartózkodhatnak a toronyban Forrás: Wikimedia Commons

A torony dőlésének megállítására számtalan ötlet merült fel.

Akadtak, akik óriási léggömbökkel akarták „lábra állítani", mások azt javasolták, hogy „szedjék szét" több ezer darabra és azután építsék fel újra. Az első, katasztrofális eredménnyel járó beavatkozást 1839-ben végezték el, a puha földet a talajvíz elszivattyúzásával akarták megszilárdítani. Az „eredmény" azonnali és szemmel látható volt: a torony, amely a 16. század óta csak öt centiméterrel ferdült, azonnal húsz centiméterrel dőlt meg.

Egy évszázaddal később, 1934-1935-ben a fasiszta diktátor, Benito Mussolini elrendelte a torony kiegyenesítését, ezért betont fecskendeztek a lágy talajba, majd 1959-ben újra ezzel a módszerrel kísérleteztek – a torony azonban ettől csak gyorsabban dőlt, mert a nagytömegű beton horgonyhoz hasonlóan ránehezedett az építmény alapjaira és lefelé húzta azt.

Többször próbálták megállítani a dőlését

Az 1980-as években a dőlés értéke már több mint négy métert tett ki, a torony öt fokot és husznkettő percet mozdult el a függőlegestől, és biztonsági okokból 1990-ben bezárták. 1992-ben két évig még a hét harangot is némaságra ítélték, mert attól féltek, hogy a vibráció is növeli a torony elhajlását.

A közben többszörösen híressé vált épület megmentésén két évtizeden át dolgoztak a szakemberek, akiknek feladata a dőlés megállítása volt, a kiegyenesítés szóba sem jött, mivel a torony ferdén lett nevezetesség.

Építészek sokasága próbálta megállítani a torony dőlését Forrás: Wikimedia Commons

A Michele Jamiolkowski mérnök vezette nemzetközi bizottság felügyeletével végzett munkák során a dőlés ellensúlyaként először hatszázhetven tonna ólomöntvényt helyeztek el a talapzatnál, majd hozzáláttak a földfelszín alatti betonozáshoz, de ekkor a torony váratlanul megmozdult. Az építményt egy ideig acélkábelekkel, afféle „nadrágtartókkal" húzták visszafelé, az iszapos talajból leszívták a vizet és szilárd anyaggal helyettesítették azt, a talajcsúszást mesterséges földalatti úgynevezett mikroomlásokkal tartóztatták fel.

A beavatkozások eredményeként a torony lassan csaknem negyvenöt centimétert egyenesedett, és legkevesebb további háromszáz éven át stabil lesz az állapota.

A Csodák tere az egyik leghíresebb turistalátványosság Toszkánában Forrás: pexels.com

A restaurálás 2011-ben fejeződött be, amikorra a tornyot megtisztították az évszázadok során ráragadt szennyeződésektől és a látogatók falfirkáitól, ma ismét eredeti fehérségében csillog márványfala. Érdekesség, hogy a világörökség részét képező pisai ferde torony - hiába a világ egyik legismertebb látványossága -, mégsem került be a Guinness Rekordok Könyvébe, mert mind a németországi Suurhausen temploma, mind a szintén németországi Gau-Weinheim tornya még ennél is ferdébb. Az Abu Dzabiban található Capital Gate dőlésszöge pedig tizennyolc fok, de ezt a tornyot persze szándékosan építették ilyenre.

(MTVA Sajtóarchívum)