Mit rejt a költőláda?

költőláda
Költőláda kihelyezése
Vágólapra másolva!
Az aktív természetvédelem egyik legrégebben alkalmazott módja a mesterséges madárodúk kihelyezése. A jelenlegi tájhasználat és erdőgazdálkodás mellett sajnos általános probléma az idős, és odvasodó fák hiánya Magyarországon. - hívja fel a figyelmet Molnár Márton természetvédelmi őr a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Vágólapra másolva!

Azaz odúlakó madárfajaink általános odúhiánnyal küzdenek, ezért van szükség mesterségesen segíteni fészkelésüket. Több madárfaj esetében sikerült már jelentős állománynövekedést elérni pusztán a mesterséges odúk kihelyezésével. Ezen fajok közé tartozik az uráli bagoly is.

Uráli bagoly Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/mit-rejt-a-koltolada

Az uráli bagoly középhegységi erdeink ritka, fokozottan védett faja. Mint a legtöbb ragadozó életmódot folytató madárfajnak, az uráli bagolynak is alapvetően két dologra van szüksége a sikeres költéshez. Ez a két dolog a táplálék és a megfelelő fészkelőhely. Táplálékát főleg az erdei rágcsálók teszik ki, ez a táplálékforrás általában rendelkezésre áll erdeinkben. Nagyobb problémát jelent azonban a megfelelő fészkelőhely megtalálása. Az uráli bagoly a fákban keletkező, nagyméretű odúkat szereti elfoglalni, ennek azonban erősen híján vannak hazai erdeink. Miért is?

Középhegységi erdőterületeink szinte egésze gazdasági hasznosítás alatt áll. Ez azzal jár, hogy a faegyedek kivágásra kerülnek az úgynevezett vágásérettségi korban.

Kotló macskabagoly a költőládában Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/mit-rejt-a-koltolada

Pont akkor, amikor elérhetnék azt a méretet és kort, hogy az uráli baglyoknak megfelelő odúk képződhetnének bennük. Ezen idős, odvasodó fák hiányában igen nehéz megfelelő fészkelőhelyet találniuk. Ezért segítjük őket nagyméretű, mesterséges költőládákkal.

Kifejlett vadmacska a költőládában Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/mit-rejt-a-koltolada

Az uráli bagoly számára kihelyezett költőládák mélyek, nem látszódik, hogy mi van bennük. Az ellenőrizhetőség megoldására egy kis tükör szolgál a tető aljára erősítve, ezen keresztül lehet betekinteni a ládába. Mivel igen nagyméretűek ezek a ládák, ezért jellemzően csak két faj foglalja el ezeket, az uráli bagoly és a macskabagoly.

Vadmacska kölykök a költőládában Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/mit-rejt-a-koltolada

Idén tavasszal azonban egy meglepő faj szaporodását is sikerült dokumentálnunk egy ilyen költőládában a Mátrában. Április 4-én, a baglyok kotlási időszakában ellenőriztük először az egyik költőládát, amikor is nagy meglepetés történt. A tükrön keresztül nem tollas állat, hanem valamilyen szőrmés jószág körvonalai rajzolódtak ki. Az állat összegubózva feküdt, a feje nem látszódott. Csupán a szőrzet színezete, a hát mintázata, valamint a méret alapján lehetett következtetni arra, hogy ez bizony egy vadmacska.

Vadmacska kölykök a költőládában Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/mit-rejt-a-koltolada

A baglyokhoz hasonlóan a vadmacskák is előszeretettel használnak idős, odvas fákat szaporodóhely, illetve nappali búvóhely gyanánt. Ekkor azonban még nem lehetett megállapítani, hogy az adott egyed mit csinál a költőládában. Azt sejtettem, hogy csak nappali búvóhelyként használja. Ugyanezt tapasztaltam május 4-én, a következő ellenőrzéskor. Ekkor már megmozdult egy kicsit a vadmacska, de továbbra sem látszódott egyéb. Még mindig arra gondoltam, hogy csak egy rendszeresen használt nappali búvóhelyről van szó.

Kifejlett vadmacska Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/mit-rejt-a-koltolada

Május 29-én azonban újra ellenőrzést tartottam, ekkor a kifejlett példány már nem volt bent a ládában, viszont vadmacska kölykök látszódtak. A ládában folyamatosan ficeregtek, néha fel-fel néztek. A kis tükrön keresztül nézve nehéz volt megállapítani az izgő-mozgó kölykökről, hogy pontosan hányan vannak, de három példány biztosan volt. Így bebizonyosodott, hogy szaporodóhelyül használta a vadmacska a költőládát.

Költőláda kihelyezése Forrás: https://www.bnpi.hu/hu/hir/mit-rejt-a-koltolada

Ez az érdekes adat is felhívja arra a problémára a figyelmet, hogy nagyon kevés az idős fa, és az idős erdő hazánkban. Bár a madaraktól lényegesen nehezebben kutatható fajról van szó, de sejthető, hogy a vadmacskák esetében is problémát jelent a megfelelő szaporodóhelyek hiánya az erdőkben.

(Forrás: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság: https://www.bnpi.hu/)