Négy kilométer mélyen, örök sötétségben - itt tart most az eltűnt turista tengeralattjáró keresése

A Titan mini-búvárhajó egy víz alatti teszten
Vágólapra másolva!
Szerda reggel után a délutáni órákban is ismétlődő zajokat hallottak a Titanic roncsainak környékéről, de ez korántsem biztos, hogy az eltűnt tengeralattjáróból származik - írta a BBC. Mostanra négy kilométer mélyen, a legmodernebb technikával zajlik a keresés. Mindeközben az utasoknak kevesebb, mint egynapnyi oxigénjük maradt.
Vágólapra másolva!

A mentők jelenleg egy körülbelül 4 kilométer mélyen fekvő területet kutatnak át, hogy megtalálják az eltűnt Titánt - írta a BBC.

Örökös sötét és fagy

Ez a mélység kemény és kíméletlen környezet, amely jobban hasonlít a világűrre, mint a földi életre.

A Titanic és mostanra az eltűnt hajó is olyan helyen van, amit fagyos hőmérséklet és örökös sötét jellemez.

A Titánon korábbi expedíciókon részt vett emberek beszámoltak arról, hogy több mint két órán át ereszkedtek lefelé koromsötétben, mielőtt végül hirtelen az óceán fenekére értek. A búvárhajó fényei korlátozott látóhatárt biztosítanak, de néhány méternél messzebbre nem látnak. A mentőknek most ezekkel a körülményekkel kell megküzdeniük a kutatás folytatásakor.

A Titan mini-búvárhajó egy víz alatti teszten Forrás: OceanGate

Reménykeltő hangok

A délutáni órákban újra ismétlődő hangokat hallottak a Titanic roncsának környékéről, de ezek nem biztos, hogy a turistahajó utasaitól származnak. David Marquet, az amerikai haditengerészet volt atom-tengeralattjáró-parancsnoka a BBC-nek azt mondta, "nem hiszem, hogy a zajok ők lennének, lehet, hogy csak természetes hangok. Zajokat hallunk, és egyre több hajó érkezik a térségbe, majd újabb zajokat hallunk, és nem hiszem, hogy ez véletlen egybeesés".

A kapitány úgy véli, hogy a fedélzeten lévők túlélési esélyei alacsonyak, de némileg nőttek, mivel a Titan kiemeléséhez szükséges felszerelés már úton van a térségbe.

Az amerikai parti őrség már negyed Magyarországnyi területen kutatott szerdán a négy napja eltűnt mélytengeri búvárhajó után a Titanic roncsai környékén, miközben

kevesebb, mint egynapnyi oxigén maradt az utasoknak.

A munkát irányító szakemberek helyi idő szerint szerdán kora délután arról számoltak be a sajtónak, hogy egy kanadai légi felderítőegység a tengerből érkező hangokat észlelt a kutatási területen, amelynek nyomán robot-tengeralattjárókat vezényeltek oda, de azok egyelőre nem találták meg a hang forrását. A beszámoló szerint

a hangok kalapáláshoz hasonlatosak, és a kutató-mentő egységek reményei szerint a Titan névre keresztelt búvárhajó utasaitól származnak.

Az Egyesült Államok parti őrségének Boston-központú (First Coast Guard District) regionális mentési koordinátora közölte, további hajókat és eszközöket vetnek be, hogy megtalálják az 5 emberrel vasárnap víz alá merült búváreszközt, amely a Titanic mintegy 4 ezer méter mélyen fekvő roncsaihoz akart leereszkedni. Jamie Frederick kapitány elmondta, hogy

csütörtöktől már összesen 10 kutató egységgel próbálnak a 6 méteres búvárhajó nyomára lelni a 25 ezer négyzetkilométer nagyságú területen,

és növelik a felhasznált távirányítású robot-tengeralattjárók számát. A munkát több repülőgép is segíti, részben felderítéssel, részben úgy, hogy folyamatosan szállítják a szárazföldtől több száz kilométerre fekvő kutatási helyre a felszerelést.

A beszámolók szerint a ködös esős idő nehezíti a kutatást, valamint a tenger felszíne alatt több ezer méterre gyakorlatilag teljes sötétségben kell az eltűnt hajó nyomát megtalálni. A kutatási terület 700 kilométerre délre fekszik a kanadai Új-Fundland fővárosától és 1500 kilométerre keletre az Egyesül Államokbeli Cape Codtól.

A turisztikai célokra használt búvárhajó, a Titan fedélzetén tartózkodott a tulajdonos Oceangate tengeri kutatóvállalat alapítója, egy brit felfedező, egy francia búvár, valamint egy gazdag pakisztáni üzletember és fia.