Karanténkórház maradványait találták meg egy elsüllyedt szigeten

karatén, kórház
Karanténkórház maradványait találták meg egy elsüllyedt szigeten
Vágólapra másolva!
A régészek egy karanténkórház maradványait fedezék fel Dry Tortugas Nemzeti Park egyik elsüllyedt szigetén, amely a Garden Key szigeten található Fort Jefferson közelében. A 19. században amerikai katonák állomásoztak itt, hogy megvédjék az Öböl-part (beleértve New Orleanst, Mobile-t és Pensacolát) és az Egyesült Államok keleti partvidéke között átívelő hajózási útvonalakat.
Vágólapra másolva!

Az elsüllyedt szigetet egy felmérés során találták meg, ahol a csapat egy temető mellett egy karanténkórházat is talált.

A történelmi feljegyzések tanulmányozása azt mutatja, hogy a Fort Jefferson Post Cemetery néven azonosított temetőben mintegy tucatnyi személyt temettek el.

Bár a legtöbb sír az erődben szolgáló vagy fogságban lévő katonákhoz tartozott, a temetések egy részében civileket, köztük az itt munkásként dolgozó John Greer-t is itt helyezték örök nyugalomra, aki 1861-ben halt meg. Halálának részletei nem tisztázottak, a sírját (amelyet a felmérés során találtak meg) egy nagy, szürkekőből készült, feltűnő tábla jelezte, amely ugyanabból az anyagból készült, amelyből a Fort Jefferson első emeletét építették. A táblát kopjafa alakúra faragták, ráírták a nevét és a halál dátumát.

Karanténkórház maradványait találták meg egy elsüllyedt szigeten Forrás: C. Sproul

– mondta Josh Marano, a dél-floridai nemzeti parkok tengeri régésze és a felmérés projektigazgatója a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Bár a Jefferson erőd történetének nagy része magára az erődítményre és néhány hírhedt foglyára összpontosít, aktívan dolgozunk azon, hogy elmeséljük a rabszolgasorban élő emberek, nők, gyerekek és civil munkások történetét is.

Hozzátette: a történelmi feljegyzés arról írnak, hogy a környező szigeteken karanténkórházakat építettek a sárgalázban szenvedők kezelésére, mivel az 1860-as és 1870-es években több nagy járvány is kitört a betegségben.

Bár a környező szigeteken lévő számos karanténkórház használata megszűnt, miután a Jefferson erődöt 1873-ban felhagyták, az épület használatára később, 1890 és 1900 közötti (az amerikai tengerészeti kórházi szolgálat miatt) ismét szükség volt.

Akkoriban egy izolációs kórházat alakítottak ki itt, amelyet a csapat a víz alá süllyedt szigeten fedezett fel.

A szakemberek szerint a felmérésük hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás hogyan befolyásolja a Dry Tortugas erőforrásait. Bár a szóban forgó létesítmények szilárd talajon épültek, a szigetek dinamikus körülményei miatt idővel elmozdultak. Az éghajlatváltozás és a jelentős viharesemények miatt egyes szigetek az óceán felszíne alá süllyedtek és erodálódtak.