Ocudzsimán közben folytatódott Jutakéák kiképzése és továbbra sem volt gond a morállal. A leendő kaiten-kormányosok szentül hitték, hogy az öngyilkos torpedók óriási pusztítást végeznek az amerikai hajók között. A fiatal kadétok egymással viccelődtek a halálról:
Én előbb megyek bevetésre, mint te, így hamarabb jutok a szellemek közé. Majd szólok az érdekedben, hogy amikor te is megérkezel, adjanak már valami rangot neked, ne maradj örökre kadét.
Jutaka naplója szerint Josohito Jazaki altiszt egy gyakorló támadáskor viccből megtámadta a hadsereg egy fából készült motoros bárkáját az öbölben.
Csak meg akarta ijeszteni a bárka matrózait, de elrontotta a kormányzást, és a kaiten teljes sebességgel belerohant a kis hajóba.
Az akkora léket kapott, hogy ha nem futtatják a partra, elsüllyed. Josohitónak szerencséje volt, túlélte az ütközést. Amikor maga is partot ért, a társaival együtt megrohamozta a bárkát és elragadták a rakományát: több élemiszeres ládát. Az ennivalót megosztották a technikusokkal és szerelőkkel, akik jóval kisebb fejadagot kaptak a bázison, mint a kadétok.
A kiképzés egyre lassabban haladt, mert egyre kevesebb benzint kaptak a motorcsónakokhoz, amelyek a kaiteneket az óbólbe vontatták. Emiatt alig 10-12 kormányosjelölt tudott gyakorolni naponta, de ők is mindössze egy órát. A kadétok izgatottan várták, mikor kerül rájuk a sor, mert a rutinosabb fiatalokat hamarbb bevetették, mint a kezdőket.
Jutaka altisztet 1945 márciusában érte a megtiszteltetés, hogy kijelölték egy okinavai bevetésre. Az I-47 tengeralattjáró hat kaitenjének egyikét kapta. Az akcióban összesen négy tengeralattjáró 20 ember vezette torpedót szállított. A hadművelet teljes kudarccal zárult. Az I-47-et Okinava közelében megtámadták az amerikai rombolók, és olyan súlyosan megsérült, hogy alig tudott hazajutni, így Jutaka nem tudta harcba vinni a torpedóját. Az I-56-ot és az I-44-et bombázók és rombolók süllyesztették el. Egyedül az I-58 jutott a célpont közelébe, de itt ellentmondó parancsnokat kapott. Hol egy csatahajót kellett volna megvédenie, hol az óceán felé kellett volna vennie az irányt. Végül a csatahajó elsüllyedt, és a tengeralattjáró Okinava felé haladt, miközben túlélt 50 légitámadást, de a kaitenjei eddigre már használhatatlanná váltak. Az I-58 legénysége csak annak örülhetett, hogy életben maradt. A Bungo-szorosban majdnem aknára futottak, de az ijesztő eset nyomán be tudtak lakmározni: az akna robbanásában sok hal elpusztult, a matrózok pedig kihalászták őket. Nem szabad elfelejtenünk, hogy
Japán ebben az időben szinte már éhezett.
Időközben az I-47-et kijavították, és újra bevetették. Jutaka altiszt ismét nagyon várta, hogy elindulhasson az ellenség felé a torpedójában. Május 1-jén amerikai hajókat pillantottak meg az őrszemek, de Orita kapitány némi habozás után nem az öngyilkos torpedókat lőtte ki, hanem három hagyományost. Másnap megint amerikai hajókkal találkoztak, és ezúttal a kormányosoknak be kellett ülniük az öngyilkos torpedókba. Az éjszakai sötétségben a tengeralattjáró három kaitent kilőtt a konvojra. Jutaka várta a saját indítását is, de semmi nem történt.
Ő és a másik két társa, akik szintén a kilövésre vártak, telefonon követelték az azonnali indítást, de a kapitány közölte velük, hogy nincs több célpont. Ki kellett mászniuk a kaitenekből.
Május 6-án, a viharos tengeren Orita végül elindított egy kaitent, de csak azért, mert a kormányos egyszerűen nem hagyta békén a kapitányt. A kaiten eltűnt a hullámok között, és meg sem tudta közelíteni a távolban haladó amerikai hajókat.
Jutaka altiszt június 3-án indult a harmadik bevetésére. Ezúttal az I-36 tengeralattjáró volt a hordozó. Jutaka kaitenje és két másik meghibásodott. A három kormányos azt kérte a kapitánytól, hogy ők is beülhessenek a működő háromba, így ketten vezették volna a torpedókat. A kapitány ezt visszautasította. Június 22-én egy konvojt vettek észre, amelyből egy tankhajót céloztak meg. Bár a kaiteneket készültségbe helyezték, a tengeralattjáró végül hagyományos torpedókat lőtt ki. Június 27-én az egyik öngyilkos torpedót elindították egy újabb tanker ellen, mire a kísérő rombolók 90 vízibombát dobtak az I-36-ra. Úgy tűnt, hogy minden elveszett, amikor a kapitány a megszokottnál sokkal mélyebbről, 65 méteres mélységből elindította a maradék két ember vezette torpedóját, ezúttal a rombolók ellen. Jutaka a tengeralatjárón maradt, így ismét elkerülte a halál. A japán legénység nem sokkal később nagy robbanásokat hallott a felszín felől. Az amerikai flotta irattára szerint aznap nem veszett oda romboló a Csendes-óceánon, így a két kaitent valószínűleg kilőtték, és ezt hallották a matrózok. Július 5-én, szinte már a hazai bázisnál egy amerikai tengeralattjáró majdnem megtorpedózta a I-36-ot, mindössze egy-két méterrel hibázta el. A japán tengeralattjárót többször már nem vetették be.
A kaitenek utolsó hulláma 1945 júliusában futott ki a hat hordozó tengeralattjárón. Ezek közül kettő ért el találatot. Július 24-én a USS Underhill romboló orrát eltalálta egy öngyilkos torpedó, a sérült hajót végül a kísérő rombolők elsüllyesztették. Augusztus 12-én egy partaszálló hajót ért jelentéktelen sérülés, amikor egy kaiten végigszáguldott az oldala mellett. Azt nem tudni, miért nem sikerült a kormányosnak nekivezetnie a torpedóját a hajónak.
Augusztus 15-én Hirohito császár rádióbeszédben jelentette be, hogy Japán letette a fegyvert.
A japán flotta parancsnoksága a háború végéig abban a hitben volt, hogy óriási károkat okoztak az öngyilkos torpedók. Csak egy bevetésen 32 amerikai hajó, köztük repülőgép-hordozó és csatahajók, elsüllyesztésével kalkuláltak. Az amerikai levéltárak szerint ugyanekkor egyetlen tanker, a már említett Mississinewa volt a veszteség.
A túlzottan optimista becslések mögött az a tény állhatott, hogy harc közben nem volt sem idő, sem lehetőség arra, hogy a tengeralattjárók kapitányai a kaitenek eredményességével foglalkozzanak. Amint elindítottak egy ember vezette torpedót, az amerikai rombolók és járőrgépek azonnal megtámadták őket. A vízibombák robbanásai közepette lehetetlen volt megállapítani, vajon egy távolabbi robbanás mit jelentett, a kaiten robbant-e fel, és ha igen, eltalálta-e a célpontot.
Az öngyilkos akciókban – a kiképzési balesetekkel együtt – összesen 96 fiatal kormányos halt meg. Nyolc hordozó tengeralattjáró a teljes legénységével, majdnem ezer emberrel együtt elsüllyedt a kaitenek bevetésekor.
A túlélő 300 kadét, akik bevetésre vártak, tragédiaként élte meg a háború végét, és hogy nem adhatták az életüket a császárért. A háború utáni évtizedben nem beszéltek senkinek arró, hogy az öngyilkos egység tagjai voltak. Jutaka altiszt 1956-ben megjelentette az emlékiratait, és ez adta a kezdőlökést ahhoz, hogy a kormányosok végül megnyíltak. A volt kiképzőbázison, Ocudzsimán ma már múzeum mutatja be a kamikaze torpedókat. 2006-ban pedig elkészült a Tenger kijárat nélkül c. japán játékfilm a kaitenek kormányosairól.