A NASA Orion űrhajója 130 kilométerre megközelítette a Holdat

Orion
Az Orion és a Hold Földről nem látható túlsó oldala
Vágólapra másolva!
A NASA  Artemis 1 missziójának Orion űrhajója minden korábbinál közelebb húzott el hétfő éjjel a Hold felszínétől; 130 kilométerre közelítette meg hétfő éjjel az égitestet, ami azt jelenti, hogy mintegy 50 éve, az Apollo 17 óta nem járt ember szállítására tervezett amerikai űrhajó ilyen közel a Holdhoz.
Vágólapra másolva!

Az Orion egy héttel ezelőtt járt a legtávolabb, mintegy 430 ezer kilométerre a Földtől, most pedig már visszafelé tart 25 napos küldetése végéhez közeledve. Az űrhajó várhatóan vasárnap érkezik vissza.

Az Orion első útján a fedélzeten egyelőre nincsenek űrhajósok, csupán három kísérleti bábu helyettesíti őket. Ha a küldetés sikerrel jár, az Artemis 2 2024-ben vihet ismét embereket az űrbe, majd pár évvel később az Artemis 3 ismét embert juttathat a Hold felszínére. A Mars eléréséhez pedig további legalább másfél évtizedre lesz szükség.

Az Orion és a Hold Földről nem látható túlsó oldala Forrás: NASA/JPL-Caltech