Miniagyakat tenyésztettek egy csészében, ami utána jött, arra nincsenek szavak

Mikroszkópos kép az idegsejtekről
Vágólapra másolva!
800 000 sejtből álló emberi miniagyakat tanítottak meg videójátékozni a tudósok – írja a Neuron című folyóiratban megjelent úttörő tanulmány.
Vágólapra másolva!

"Megmutattuk, hogy kölcsönhatásba tudunk lépni élő idegsejtekkel, és rá tudjuk venni őket arra, hogy módosítsák aktivitásukat" - mondta Brett Kagan, a Cortical Labs biotechnológiai startup cég tudományos vezetője a kiadott sajtóközleményben, amit a Futurism portál ismertetett. Hozzátette: a megfigyelt jelenség hasonlít az intelligenciához.

Az agyműködés tanulmányozása során napjainkban a kutatók állatkísérletekre, illetve a mesterséges intelligenciára vannak utalva.

Ha hihetünk az új tanulmány mögött álló kutatóknak, akkor ez az előrelépés kiválthatja az előbb említett modelleket, és ez hatalmas lökést adhat az agykutatásnak.

Mikroszkópos kép az idegsejtekről Forrás: Cortical Labs

Tanulmányukhoz a kutatók egér és emberi sejteket is használtak; az előbbieket embrionális egéragyból vették, míg az utóbbiakat őssejtekből nyerték. A sejteket ezután mikroelektródák tetején növesztették, amelyek egyszerre tudták stimulálni őket és leolvasni az aktivitásukat.

A tudósok végül az elektródák segítségével megtanították „röplabdázni" a miniagyakat. Játékukat az alábbi videóban láthatjuk:

"Korábban még soha nem voltunk képesek látni, hogyan viselkednek a sejtek virtuális környezetben" - mondta Kagan. "Sikerült egy olyan zárt hurkú környezetet létrehoznunk, amely képes leolvasni, mi történik a sejtekben, értelmes információkkal stimulálni őket, majd interaktívan megváltoztatni a sejteket, hogy azok valóban módosíthassák egymás működését."

Az eredmények a kutatók reménye szerint jelentős hatással lehet majd a technológia és az egészségügy fejlődésére.