Véletlenül ledobtak egy éles hidrogénbombát Amerikában

A legnagyobb hidrogénbomba felrobbantása a Bravo Castle-tesztben, 1950-ben

Radioaktív szennyezés, véletlen vagy nem engedélyezett kilövés, lopás vagy elvesztés, a lakosság valós vagy lehetséges radioaktív veszélyeztetése – az amerikai haderő ezeket az atomfegyverekkel kapcsolatos incidenseket nevezi Törött Nyílnak, Broken Arrow-nak. Az amerikai hadügyminisztérium összesen 32 Broken Arrow-esetet ismer el 1950 és 1980 között. Ezek között voltak olyanok, amikor egy bombázóról véletlenül ledobtak egy hidrogénbombát egy amerikai nagyváros közelében, de az is előfordult, hogy egy atombombával felszerelt vadászbombázó a tengerbe esett egy repülőgép-hordozóról. 1980-ban egy ballisztikus rakéta felrobbant a silójában Arkansasban, és a detonáció kilőtte egy mezőre a robbanófejet. Egyik hajmeresztő balesetben sem történt nukleáris reakció, vagyis az atombombák nem robbantak fel. Ugyanakkor aggasztó, hogy ezekben az incidensekben hat atombomba nyomtalanul eltűnt – legalábbis ennyit vall be a Pentagon.

A tengerben kellett megkeresni az utolsó atombombát

1966 január 17-én egy, a Chrome Dome-ban résztvevő másik B-52 egy délelőtti légi tankoláskor a megszokottnál nagyobb sebességgel közelítette meg a KC-135 utántöltő gépet Spanyolország Földközi-tengeri partvidéke felett.

B-52 bombázó közelít a tankergéphez Forrás: Wikipedia

Egy kicsit gyorsan jöttünk, ez igaz, de a szokásos eljárás az, hogy ha a boom operátor, aki az utántöltést végzi, nem tartja biztonságosnak a megközelítést, kiadja az „elszakadni" utasítást. Ilyenkor a tankergép felfelé, a bombázó lefelé kormányoz és eltávolodnak egymástól. Ez itt nem történt meg, mi pedig nem érzékeltünk semmi veszélyt, úgyhogy folytattam a közelítést. Hirtelen elszabadult a pokol,

mondta Larry Messinger őrnagy, a pilóta.

Az ütközésben a tankergép kigyulladt és felrobbant, a négyfős személyzete meghalt. A bombázó is súlyos sérüléseket szenvedett, és gyakorlatilag darabokra tört a levegőben.

Hét utasa közül ötnek sikerült katapultálnia, de az egyikük ejtőernyője nem nyílt ki. Ketten a megsérült felső fedélzeten ültek, az ő üléseik rakétái nem indultak be. A túlélőket spanyol halászok mentették ki a tengerből.

A Palomaresben lezuhant B-52 roncsa Forrás: Reddit

A négy, egyenként 1,5 megatonnás, a Hirosimainál 70-szer nagyobb, B28 jelű bomba kizuhant a bombatérből. Három a szárazföldre esett, közülük kettőnek felrobbantak a hagyományos töltetei. Emiatt radioaktív szennyezés érte a területet. A harmadik egy folyómederben landolt és nem sérült meg. A negyedik a tengerbe zuhant.

Ez volt a második eset, hogy az Egyesült Államok atomfegyvert ejtett szövetséges országra – az elsó Kanadában történt, ahogy cikkünk elején olvashatják –, de először kellett egy másik kontinensen kutatni az eltűnt tömegpusztító fegyverek után. Johnson elnököt reggelizés közben tájékoztatták a Broken Arrow-balesetről.

Mindent tegyenek meg a bombák előkerítéséréért. Semmi más nem fontos,

mondta az elnök a védelmi miniszternek.

Johnsonnak igaza volt. Európa területén, viszonylag

közel a Varsói Szerződéshez félő volt, hogy a szovjetek előbb bukkannak rá a bombákra, mint az amerikaiak.

Több száz amerikai katona és spanyol rendőr kereste a robbanóeszközöket a parton, és az USA hatalmas szerencséjére hármat 24 órán belül megtaláltak. A negyedik viszont reménytelennek tűnt.

Az atombombák keresése Spanyolországban Forrás: Pinterest

A légierő csak öt nap múlva, január 22-én ismerte be, hogy egyedül képtelen megkeresni a bombát a tengerben. Ekkor a haditengerészethez fordultak, az pedig Dr. John Craven segítségét kérte, aki a titkos haditengerészeti programok vezető tudósa volt. Róla a K-129 szovjet tengeralattjáró kiemeléséről szóló cikkünkben írtunk.

Az atombombák keresése Spanyolországban Forrás: Alchetron

Craven egy Thomas Bayes nevű, XVIII. századi angol statisztikus az inverz valószínűségekről szóló elméletét használta fel a bomba megkereséséhez. A Bayes-analízis, a statisztikai következtetések módszere szerint alakította ki a kutatási területet, és azt állította, hogy ha ezeket a hálókat a különböző valószínűségi faktorok szisztematikus frissítésével módszeresen végigkutatják, megtalálják a negyedik atombombát. (A szerző itt bocsánatot kér a matematikus olvasóktól az előbbi egyszerűsítésért.)

A bombakereső csoportosításba 26 hajót, tengeralattjárót és mélytengeri kutatóeszközt osztottak be,

sőt, a művelet parancsnoka, Willard Searle kapitány, az amerikai flotta tengeri mentési szakértője, azokat a hajókat is igénybe vette, amelyek a Földközi-tenger felé tartottak, vagy onnan hajóztak hazafelé. Így szerezte meg a Forrestal repülőgép-hordozót is, amely a csoportosítás ökle volt: az anyahajó gépei feladata volt elriasztani bárkit, akit közelről érdekelt volna a kutatás.

Az Alvin mélytengeri kutatójármű Forrás: Wikipedia

150 képzett búvár is a helyszínre érkezett. A sekély, kb. 30 méter, part menti vizekben sűrített levegővel, 60 méteren pedig gázkeverékkel dolgoztak. A 100 méter alatti mélységekbe technikai búvárok illetve szaturációs búvárok, régebbi kifejezéssel nehézbúvárok merültek. Végigkutatták a Craven szerint lehetséges területeket, de sokáig nem találták meg a bombát, pedig még egy szemtanú is segítette őket.

A spanyol Francisco Simó Orts, egy helyi halász, állította, hogy látta, amint az atombomba a tengerbe zuhan, és a helyet is pontosan megadta – legalábbis szerinte pontosan.

Búvár egy bombával a víz alatt Forrás: Wtroc

Végül Cravennek lett igaza. 80 nap elteltével, március 17-én a DSV Alvin, egy különleges kutató-tengeralattjáró közel 800 méteres mélységben rábukkant a bombára.

Megragadta egy robotkarjával, és elindult vele felfelé, de a felszín közelében a bomba kicsúszott a karból és visszaesett a tengerbe.

A kutatásban részt vevők óriási csalódottságot éreztek, sok tiszt megőszült a stressztől, hiszen hiába rögzítették a koordinátákat a legpontosabb navigációs berendezésekkel, a bomba újra eltűnt.

Egészen április 2-áig tartott ez a frusztrált időszak, amikor

az Alvin újra megtalálta az atombombát.

Öt nappal később a CURV nevű robot megpróbált köteleket erősíteni a bomba testére, de beleakadt a fékezőernyőbe. Searle kapitány azt a döntés hozta, hogy a két összeakadt eszközt együtt kell felemelni.

Az utolsó atombomba a kiemelés után Forrás: Seawaves

Az amerikaiaknak ezúttal szerencséjük volt. 30 méteres mélységig felemelték a CURV-öt, amelyről ott lógott az atombomba, és a búvároknak sikerült biztonságos rögzíteni a robbanószerkezetet. A véletlenül tengerbe ejtett atombombát végül a USS Cascade nevű hajó vitte vissza az Egyesült Államokba.

Az éppen kiemelt atombomba és a mentőcsapat vezetői Forrás: Alchetron

A súlyos atombaleset különös története itt nem ért véget. Simó Orts halász, aki

időközben a Paco de le bomba, azaz a Bomba Feri becenevet kapta a helyiektől, és a környék első nemzetközi celebje lett,

a New York-i bíróságon bejelentette az igényét a jutalomra. Craven doktor, a haditengerészet és a CIA vezető tudósa így írta le Bomba Feri keresetét:

Kétségtelen, hogy a tengerészeti jogban létezik a salvage award, a roncs megtalálásáért járó jutalom intézménye. A díj jellemzően a megtalált hajó vagy eszköz értékének 1-2 százaléka. A Palomaresnél megtalált eszköz azonban egy termonukleáris bomba volt, amelyet a védelmi miniszter a sajtóban 20 milliárd dollár értékűnek nyilvánított. Érezhetjük ennek a súlyát, hiszen 1 százalék itt 20 millió dollárt jelent.

Úgy tudni, hogy a légierő peren kívül végül megegyezett Bomba Ferivel, aki évekkel később arra panaszkodott spanyol lapoknak, hogy átverték, és sosem kapta meg a pénzt.

A négy véletlenül ledobott atombomba hatása ma is jelen van a térségben, és a két ország közötti politikai kapcsolatokban.

Az amerikai kormány 1400 tonna, plutóniummal szennyezett talajt szállíttatott el az USA-ba, és sok helyi paradicsomfarmer földjét vásárolta meg kártérítésképpen. A partvidék egy része azonban ma is szennyezett.

A Wikileaks-iratok nyilvánosságra hozatalakor kiderült, hogy az Egyesült Államok évente 300 ezer dollárt fizetett a spanyol kormánynak a palomaresi lakosság egészségügyi monitorozásáért. A környéken ma is több tengerparti szakasz zárt terület.

A bombakutatás feszült napjai szerepeltek a Férfibecsület c. filmben, amelyben Cuba Gooding Jr. játszotta az amerikai haditengerészet első fekete bőrű búvárját.

Véletlenül kilőtte a robbanófejet egy amerikai rakéta

1980. szeptember 18-án egy amerikai ballisztikus rakéta kilőtte a megatonnás kategóriába tartozó robbanófejét. Maga a rakéta nem indult útjára a Szovjetunió ellen, de a pusztító fegyverzete elhagyta a rakétasilót és egy közeli mezőn landolt.

A Titan Missile Museum fotója a robbanás helyszínéről Forrás: Facebook

Ez a súlyos atombaleset az Arkansas állambeli Damascusban azért történt, mert a rutin karbantartását végrehajtó szerelők egyike, David Powell nyomatékkulcs helyett egyszerű csavarkulccsal dolgozott. A 4 kilós eszköz kiesett a kezéből, és lezuhant 7 emelet magas siló legaljára. A fémszerszám visszapattant, de olyan szerencsétlenül, hogy eltalálta a rakéta nagy nyomás alatt levő oldalfalát és lyukat ütött rajta.

A felrobbant rakéta a baleset előtt a silóban Forrás: Facebook

A szerelők a Little Rock légibázisról kértek segítséget, ahonnan hamar meg is érkezett a mentőcsapat. De hiába dolgoztak kétségbeesetten nyolc és fél órán át a lyuk befoltozásán és a folyékony rakéta-üzemanyag semlegesítésén, a rakéta felrobbant. Két ember meghalt. A detonáció az atom-robbanófejet kilőtte a silóból, és az eltűnt az éjszakában.

Amerikai ballisztikus rakéta kilövőállásának föld alatti irányítóközpontja Forrás: Facebook

A robbanófejet másnap megtalálták. A Pentagon tagadta, hogy Arkansas állam lakossága és a kormányzó, Bill Clinton veszélyben lett volna. Robert Kenner filmrendező, aki a Command and Control c. dokumentumfilmet készítette az amerikai atomfegyver-balesetekről, azt mondja, hogy a szakértők szerint a robbanófej majdnem felrobbant.

Erről készítettem interjút egy olyan mérnökkel, aki tagja volt a rakéta tervezőcsapatának. Megkérdeztem, volt-e esélye annak, hogy a robbanófejben megindul a láncreakció. Be sem tudtam fejezni a kérdést – közbevágott és azt mondta, persze, simán felrobbanhatott volna. És akkor Arkansas államnak annyi.

1950-es évekbeli propagandafotó arról, hogy a boldog amerikai család jól érzi magát az atombunkerben is Forrás: Facebook

David Powell szerelő annyira szégyellte magát az eset miatt, hogy 30 évig nem merte említeni az ügyet a családjának. Az anyja a dokumentfilm bemutatóján tudta meg, hogy a fia hibázott, és hogy emiatt majdnem elpusztult az állam lakossága.

Számomra az volt az ijesztő ennek a filmnek az elkészítésében, hogy Harold Brown volt védelmi miniszter kamerába mondta: ez nem egyedi eset volt. Számtalan ilyen baleset történt, szinte minden nap volt egy olyan hajmeresztő incidens, amelyben százezrek halhattak volna meg,

nyilatkozta a rendező.