Ezt ne tegye, ha kerülné a depressziót, szorongást és Alzheimer-kórt

zsír, zsírsav
A telített és telítetlen zsírsavak különböző típusú zsírok, amik más-más mennyiségben találhatók meg az ételekben
Vágólapra másolva!
Azt már jól tudjuk, hogy az olcsó, könnyen elérhető és feldolgozott élelmiszerek túlzott fogyasztása rossz hatással lehet az egészségünkre. Egy érdekes, új, egerekkel végzett kutatás most alátámasztotta azt a hipotézist, miszerint a magas zsír- és cukortartalmú étrend és a kognitív hanyatlás, mint például az Alzheimer-kór, szoros összefüggésben állnak.
Vágólapra másolva!

Hangulati zavarokat, a kognitív hanyatlást és a demenciát okoz

A Metabolic Brain Disease tudományos folyóiratban publikált tanulmány bizonyította, hogy a magas zsír- és cukortartalmú étrend összefüggésben állhat a depresszióval, a szorongással és az Alzheimer-kórral.

– mondta Larisa Bobrovskaya, a Dél-ausztrál Egyetem idegkutatója és biokémikusa a ScienceAlert online tudományos portálnak. – Ezt egerekkel végzett vizsgálatunkban kimutattuk.

Az egereket harminc napit speciális étrenden tartották Forrás: Flickr

A csapat olyan egérmodellekkel dolgozott, amelyek többet árulnak el az Alzheimer-kór, a kettes típusú cukorbetegség és az elhízás metszéspontjáról.

– írja a csapat az új tanulmányában. – Sőt, az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség egyre inkább összefügg a központi idegrendszer működésének károsodásával, súlyosbítva a pszichiátriai és kognitív rendellenességeket, beleértve a hangulati zavarokat, a kognitív hanyatlást és a demenciát.

Hozzátették: egy olyan világban, ahol a „rossz" étkezést már eleve erkölcsi kudarcnak tekintik, ez a fajta megállapítás valószínűleg nem sokat segít, de több eszközt adhat a kezünkbe ahhoz, hogy a tudomány megvizsgálja ezt a zavarba ejtő összefüggést.

A magas zsírtartalmú étrend elősegíti a perifériás inzulinrezisztencia kialakulását

Ahhoz, hogy többet megtudjon, a csapat megvizsgálta a humán tau-proteinben (P301L) mutációt mutató felnőtt egereket, amelyeket pR5 egereknek neveznek, valamint a kontrollegereket.

– magyarázták a szakemberek. – Ezek hasonlóan az egereknél, így a gének lehetőséget adnak arra, hogy pontosan azonosítsuk azokat a mechanizmusokat, amelyek a demenciát más állapotokkal, például a cukorbetegséggel kapcsolják össze.

A telített és telítetlen zsírsavak különböző típusú zsírok, amik más-más mennyiségben találhatók meg az ételekben Forrás: EndocrineWeb

A két csoport 30 héten keresztül rendszeres vagy magas zsírtartalmú étrendet kapott. A magas zsírtartalmú étrenddel táplált kontroll állatok elhíztak, és nagyobb volt náluk a szorongásszerű viselkedés kockázata, miközben magasabb tauszintet mutattak az agyban.

A tau azért is fontos, mert ez a fehérje az Alzheimer-kór egyfajta biomarkere.

A tanulmány azoknál az egereknél, amelyekben a pR5 mutációt magas zsírtartalmú táplálékkal táplálták, még nagyobb problémát azonosított: érzékenyebbé váltak az elhízásra, glükóz intoleranciát és inzulinrezisztenciát mutattak, több volt a depresszió és a szorongásszerű viselkedés, miközben az agyukban több tau-fehérje volt kimutatható az Alzheimer-kórt okozó formában.

– mutattak rá a kutatók. – A magas zsírtartalmú étrend által kiváltott kóros változások lehetséges következménye végső soron a kognitív hiányosságok súlyosbodása volt ezekben az egerekben.

Hozzátették: ez első hallásra kissé talán aggasztónak tűnhet, de ezeknek a tényezőknek a megértése – különösen új egérmodellek használatával – igen hasznos a tudósok számára, akik új kezeléseket dolgozhatnak ki vagy változtatásokat javasolhatnak.