Az emberi hallószerv működésére vonatkozó kutatások úttörője

Békésy György
Békésy megmutatta, hogy a belsőfülben, a csigában lévő alaphártya ugyanúgy feszítetlen, ahogyan a középfület határoló dobhártya is az. Így a hangmagasság érzékelése nem történhet az alaphártya rezgésének rezonanciájával
Vágólapra másolva!
Ötven éve, 1972. június 13-án halt meg Honoluluban Békésy György (Georg von Békésy) Nobel-díjas biofizikus, akusztikus, a hallás mechanizmusának megfejtője. A magyar-amerikai szakember 1961-ben elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat „a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért".
Vágólapra másolva!

Csak a természettudományok vonzották

Békésy György 1899. június 3-án született Budapesten. Diplomata apja a Kereskedelmi Minisztérium iparfelügyelőjeként külföldön volt szaktudósító volt, az első világháború alatt pedig a svájci magyar nagykövetség alkalmazottjaként dolgozott. Európa egyik országából a másikba költöztek, így elemi iskoláit Münchenben, a gimnázium alsó négy osztályát Konstantinápoly egyik francia nyelvű jezsuita iskolájában, az ötödiket Budapesten végezte, az érettségit Zürichben tette le.

A vándorélet következményeként tanult ugyan németül, franciául, olaszul, de akkor még egyik nyelvet - a magyart sem - beszélte tökéletesen.

Békésy György 1918 körül Forrás: Wikimedia Commons/PostaMúzeum

Kiváló zenei tehetséggel rendelkezett, némi tanulással zongoraművész lehetett volna, őt azonban a természettudományok vonzották. Békésy György a berni egyetemen szerzett vegyészdiplomát 1921-ben, két évvel később Budapesten fizikából doktorált.

Kutatásaihoz a jól felszerelt laboratóriumot a Posta Kísérleti Állomáson találta meg, ahová - fizikusi állás nem lévén - laboránsként vették fel, később postamérnök lett.

Feladata a nemzetközi telefonösszeköttetések hangátvitelének javítása volt, a probléma mélyebb összefüggéseinek feltárása ösztönözte a hallás kérdéseinek tisztázására.

Kidolgozta az úgynevezett Békésy-audiometriát

Békésy György felismerte, hogy az emberi fül szinte tökéletes műszer, ám a telefonhallgató teljesítménye messze elmarad mögötte. Megcáfolta a Helmholtz nevéhez fűződő halláselméletet, mely szerint a hangmagasságérzetet a belső fül szőrszálainak rezonanciája kelti, kimutatva, hogy ebben döntő szerepe a belső fület kitöltő folyadék állóhullámainak van. A

biofizikus a belső fül elektrokémiai vizsgálataival megalkotta a belső fül csigájának modelljét, bebizonyítva, hogy a hangelemzés már a csigában létrejön, és az agyban csak finomodik.

Rájött arra is, hogy a hangot nemcsak a levegőn át, hanem fejünk csontjainak közvetítésével is érzékeljük, és ez utóbbi hang a mélyebb, ezért halljuk saját hangunkat magnószalagról visszahallva magasabbnak, idegenszerűnek.

A magyar–amerikai biofizikus. 1961-ben elnyerte az orvostudományi Nobel-díjat „a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért” Forrás: Wikimedia ommons/The Nobel Foundation

Ugyancsak a biofizikus fedezte fel, hogy szervezetünkben gátló, védő berendezések is vannak, amelyek a bennünket érő sok külső inger közül némelyeket elnyomnak,

így például nem halljuk a szervezetünk működésével, a vérkeringéssel vagy a lélegzéssel járó zajokat. A belső fül károsodásának vizsgálatára kidolgozta az úgynevezett Békésy-audiometriát, e módszerrel már nagyon korán kimutatható a szerv károsodása.

Ahogyan később nyilatkozott: „Olyasmit csináltam, amit ma interferencia-mikroszkópnak neveznek, de sajnos nem publikáltam".

A fizikai tanszék professzoraként dolgozott

Postamérnökként a rádióstúdiók méretezésével, akusztikai megoldásaival is foglalkozott, az 1930-as években a hangosfilm elterjedése idején akusztikai tanácsokat adott mozik kialakításához. Békésy György 1933-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem magántanára lett, a Postánál végzett kutatómunkája mellett 1940-től a gyakorlati fizikai tanszék professzora volt.

1939-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába, 1946-ban rendes tagjai közé választotta.

Békésy megmutatta, hogy a belsőfülben, a csigában lévő alaphártya ugyanúgy feszítetlen, ahogyan a középfület határoló dobhártya is az. Így a hangmagasság érzékelése nem történhet az alaphártya rezgésének rezonanciájával Forrás: Wikimedia Commons

A második világháborúban, Budapest ostroma során Békésy György laboratóriumával együtt kéziratai, kutatási eredményei is elpusztultak, ezért 1946-ban elfogadta a stockholmi Karolinska Intézet ösztöndíját. Amikor a hazai hatóságok nem engedélyezték tartózkodási engedélyének meghosszabbítását, ő

felismerte, hogy Magyarországon nem olyan politikai rendszer készül, amelyet elképzelt.

1947-ben az Egyesült Államokba költözött, a Harvard Egyetemen a pszichoakusztikai (1963-tól pszichofizikai) laboratórium vezető kutatója lett. Számos kitüntetése mellett 1961-ben kapta meg a legnagyobbat: az orvosi-fiziológiai Nobel-díjat „a hallással kapcsolatos tudományos munkásságáért".

Díjai, elismerései:
• 1931: a Német Fülorvos Társaság Denker-díj
• 1937: a Porosz Tudományos Akadémia Leibnitz-érme
• 1939: a Groningeni Egyetem Guyot-díja
• 1946: az MTA Marcibányi-mellékjutalma
• 1950: Shambaugh-díj
• 1955: a Kísérletes Pszichológiai Társaság Howard Crosby Warren-érme
• 1957: az Amerikai Fülorvos Társaság aranyérme
• 1961: az Amerikai Akusztikai Társaság aranyérme
• 1961: Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj
• 2002: Magyar Örökség díj (posztumusz)

Vizsgálatait kiterjesztette a tapintással és az ízleléssel való érzékelésre

Békésy György csendes, visszahúzódó természetének nem felelt meg az amerikai életstílus. Ezért 67 éves korában - főleg egészségi okokból - Hawaiiban telepedett le, ahol a honolului egyetemen a Hawaii Telefontársaság által felszerelt Érzékszervi Kutatólaboratórium (Laboratory of Sensory Science) professzora lett. Itteni vizsgálatait a tapintással és az ízleléssel való érzékelésre is kiterjesztette. Szabad idejét az indián és a keleti műtárgyaknak szentelte, az ázsiai művészettörténeti gyűjteményének élve.

Békésy György élete végéig egyedülálló maradt, nem nősült meg. Magyar állampolgárságát megtartotta, de soha nem látogatott haza.

Amikor 1972. június 16-án elhunyt, hamvait hawaii szokás szerint gitárok hangjaira szórták a Csendes-óceán hullámaiba a saját végakarata szerint. Egyik tanár kollégája és barátja így jellemezte: „Ő volt az utolsó nagy reneszánsz férfi, igazi mestere az életnek, a tudománynak és a művészetnek". Egykori budapesti lakóházának falán 1999-ben felavatták emléktábláját, tiszteletére idén júniusban – a magyar Nobel-díjasokat bemutató sorozat keretében – emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank.

Emléktáblája Budapesten, a I. kerület Fő utca 19. alatt Forrás: Wikimedia Commons

A diósdi Rádió- és Televíziómúzeumban kiállításon őrzik emlékét és tudományos hagyatékát, a

Postamúzeum budapesti központjában pedig életét és kutatásait bemutató időszaki tárlat nyílik június 25-én, a Múzeumok éjszakáján.

Békésy György a Münsteri (1955), a Berni (1960), a Padovai (1962), a Pennsylvania (1965), a Buenos Aires-i (1968), a Córdobai (1968), a Hawaii Egyetem díszdoktora (1969), ill. a Semmelweis Egyetem (akkor Budapesti Orvostudományi Egyetem) tiszteletbeli doktora (1969).

(MTVA Sajtóarchívum, Origó)