Kihalás szélén álló fajok kitömött példányait foglalták le Spanyolországban

Vágólapra másolva!
Kitömött állatok, köztük kihalás szélén álló fajok egyedeinek több mint ezer darabos kollekcióját foglalta le a spanyol csendőrség - számolt be az akcióról közleményében a hatóság.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a gyűjteményben szereplő állatok különböző védettségi besorolásba tartoznak, található köztük vadon már kihalt kardszarvú antilop, súlyosan veszélyeztetett mendeszantilop, valamint veszélyeztetett bengáli tigris.

A csendőrök a preparátumok között 405 olyan fajt azonosítottak, amelyet véd a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (CITES).

A hatóság tavaly novemberben szerzett tudomást a kollekció létezéséről, amelyre a nyomozók a valenciai Bétera településen, egy 50 ezer négyzetméteres épületben bukkantak rá szinte kiállításszerűen elrendezve. A falakat trófeák borították és mintegy kétszáz darab elefántagyar volt sorfalszerűen elhelyezve.

Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Spanish Guardia Civil / Handout

A csendőrség közleménye szerint Spanyolországban még sosem bukkantak ilyen nagyságrendű gyűjteményre, amelynek értékét 29 millió euróra (10,9 milliárd forint) becsülik.

Egy emberrel szemben indult nyomozás egyebek mellett csempészet gyanújával, azt még vizsgálják, hogy az átadott dokumentumok igazolhatják-e a tulajdonjogot.

(MTI)