Káprázatos látványt nyújtott a teljes napfogyatkozás az Antarktisz felett

napfogyatkozás
Az Imagen de Chile által közreadott kép teljes napfogyatkozásról a Chilei antarktiszi területen fekvő Union Glacier sarkkutató állomásról nézve 2021. december 4-én. A napfogyatkozás csillagászati jelenség, amelynek során a Hold részben vagy egészen eltakarja a Napot
Vágólapra másolva!
A 2021-es esztendő egyetlen, teljes napfogyatkozására különösen elszigetelt körülmények között került sor szombaton, ami szó szerint végigsöpört a ritkán lakott Antarktiszon és a környező területeken, miközben szemkápráztató látványt nyújtott. 
Vágólapra másolva!

A NASA tájékoztatása szerint napfogyatkozás részleges szakasza szombaton, december 4-én (EST 0700 GMT) 2 órakor kezdődött, és összesen kevesebb mint két percig tartott, míg kiteljesedett, majd 3:06-kor ért véget (0806 GMT).

Az űrügynökség élőben közvetítette a napfogyatkozás képét,

amelyet Theo Boris és Christian Lockwood tudósok, a JM Pasachoff Antarktiszi Expedíció kutatói láttak az antarktiszi Union Glacierben lévő megfigyelőpontjukról. Az antarktiszi teljes napfogyatkozás elképesztő fotói azóta ellepték a világhálót.

Az Imagen de Chile által közreadott kép teljes napfogyatkozásról a Chilei antarktiszi területen fekvő Union Glacier sarkkutató állomásról nézve 2021. december 4-én. A napfogyatkozás csillagászati jelenség, amelynek során a Hold részben vagy egészen eltakarja a Napot Forrás: MTI/EPA/Imagen de Chile/Felipe Trueba

Ahogy arra a tudósok rámutattak, a napfogyatkozás akkor jön létre, amikor a Hold pontosan a Föld és a Nap közé kerül, azaz újholdkor.

A teljes fogyatkozás látható volt a National Science Foundation Palmer állomásán, részben pedig a sokkal nagyobb McMurdo állomáson, írja a Space online portál.

De az antarktiszi nézők legnagyobb közönségét valószínűleg a császárpingvinek jelentették. Lehetetlen tehát megjósolni, hányan látták a teljes képet a napfogyatkozásról. Az Egyesült Államok Hal- és Vadvédelmi Szolgálatának 2020-as becslése az antarktiszi populáció azt sugallja, hogy a régióban összesen akár 650 ezren élnek; vagyis körülbelül 650 madár jut minden McMurdo tudósra.

A szakemberek szerint a következő teljes napfogyatkozásra 2023. április 20-án kerül sor.