A korabeli egyiptomi hit szerint ha az aranynyelvű múmia a túlvilágon találkozik Ozirisszel, az alvilág urával, akkor szüksége lehet arra, hogy beszélni tudjon az istennel. Az azonban egyelőre nem derült ki, hogy a most felfedezett elhunytnak volt-e bármilyen beszédhibája, amikor még élt és a tudósok abban sem biztosak, hogy a nyelvet miért pont aranyból készítették.
A szakemberek a Dominikai Köztársaságból származó Kathleen Martinez régész vezetésével végeznek feltárást a Taposiris Magna régészeti lelőhelyen, ahol az egykori város tizenhat temetkezésének egyik helyszínén fedezték fel a múmiát.
Az ősi város templomait Ozirisznek és Ízisznek szentelték, utóbbi Ozirisz felesége és nővére is volt egy személyben.
Korábban a kutatók egy felhalmozott érmékből álló kincset is találtak itt, amelyeket VII. Kleopátra arca díszített és ami arra utal, hogy a templomokat a királynő uralkodása alatt használták.
A másik, tizenöt felfedezett temetés szintén körülbelül 2000 éves múltra tekint vissza, és figyelemre méltó kincseket rejt: az egyik női múmia halotti maszkot visel, amely eltakarja a teste nagy részét, és amely mosolyogva, egy fejdísszel ábrázolja. Más múmiák mellett tekercsmaradványokat fedeztek fel, amelyeket a tudósok jelenleg is elemeznek és próbálnak megfejteni.
Az egyik ilyen múmiának az egész testét Ozirisz arany díszítései takarják be
– mondta Kathleen Martinez régész a LiveScience online tudományos portálnak.
A kutatók több olyan szobrot is találtak, amelyek a helyszínen eltemetett embereket ábrázolják; ezek olyan jó állapotban őrződtek meg, hogy továbbra is kivehető az egyének frizurája és fejdíszei, emellett mosoly nélküli, formális megjelenést kölcsönöznek az elhunytaknak. Bár a régészek abban nem biztosak, hogy mikor halhattak meg, de úgy gondolják, hogy
valamikor Krisztus előtt 304-30 között élhettek, a Ptolemaida-dinasztia, másképpen Lagida-dinasztia hellenisztikus királyi család idején,
amely majdnem 300 éven keresztül irányította az ókori Egyiptomot. I. Ptolemaiosz, Lagosz fia egyike volt Nagy Sándor makedón tábornokainak.
A helyszín feltárása és a maradványok elemzése még folyamatban van.