Gnosztikusok, a hamis Isten ellenségei
A gnoszticizmus, az "igaz tudás tana" mint szellemi irányzat, a 2. - 3. században virágzott
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
A szekta, amely menekülni akart a földi világból egy gonosz Isten elől már akkor eltűnt a történelem viharai közepette, mikor a rómaiak még egyházatyákat vetettek az oroszlánok elé. Ez a társaság szinte mindennel szembement, amit ma kereszténynek gondolunk, de magukat így is az egy igaz Isten követőinek tartották.
Egy börtön, falak nélkül
Talán az emberi természetből adódó vágy az, ami arra sarkalt számos gondolkodót, hogy kiutat keressen látszólag tökéletlen, számos szenvedéssel teli világunkból, és az emberi élet természetére vonatkozó válaszokat kutassa.
Hiszen erről szól a gnosztikus tanítás:
megérteni, hogy a világ, amiben élünk egy hibákkal teli börtön,
amelyből az ember feladata, hogy megszabadulást találjon. A filozófia kialakulásának kezdete óta az rengetegszer változott, de a fenti alapvetésben nagyjából mindegyik egyetért.
Számos vallás esetében megfigyelhető jelenség,
hogy külső vagy belső problémákra, a lét hibáira, nehézségeire filozófiai, absztrakt megoldásokat keresnek.
Arra, hogy mi az oka a betegségeknek, halálnak, bánatnak, melyek mindenki életének szerves részét képezik. Hiszen nincs elmozdíthatatlan filozófiai akadálya annak, hogy az emberi megéléstől ezek mentesek legyenek, vagy legalábbis elképzelhető egy olyan kozmosz, amelyben a létezés tökéletes.
Keresztény irányzat vagy platóni hagyaték?
A gnoszticizmus története számos ponton összefonódik a hellénizmust és a Krisztus születését követő évszázadokat formáló filozófiai és teológiai irányzatokkal. Nehéz lenne meghatározni, hogy honnan eredt ez az igencsak egyedi szellemtörténeti váltás.
Nem tisztázott, hogy Egyiptomból, esetleg a görög városállamok szellemi közösségéből jött-e, azonban hamar felkapott irányzat lett a zsidó-keresztény hagyományban is, ahol sokan, sokféleképpen foglalkoztak vele.
Szinte egyetlen forrás sem utal arra, hogy a gnoszticizmus létezett volna Krisztus előtt,
viszont joggal nevezhetjük azt egy keresztény irányzatnak is annak ellenére, hogy ez volt az első tanítás, amit az egyház a megalakulása után eretnekségnek nyilvánított.
Az első szövegek a Kr.u. 1. században íródhattak, de vallási közösségként csak nagyjából kétszáz évvel később alakult ki. Ellenzői között találhatjuk a kora keresztény világ egyik legnagyobb teológusát is, Irenaeust, aki számos érvet sorakoztatott fel munkáiban, hogy távol tartsa a híveket a gnosztikus tanoktól.
A tudás fogalma, mint a szabadulás gondolata
Maga a fogalom, tehát a gnoszticizmus a görög gnózis kifejezésből ered, amely egy tudást jelentő főnév. Ez a tudásfogalom meghatározó eleme a filozófiának, hiszen nem hétköznapi bölcsességre utal csupán, hanem az isteni megismerés eszközére, amely a hibás világunktól való szabadulást teszi lehetővé a gyakorlója számára.
A tudás szentsége visszavezethető mind a neoplatonikus, mind pedig a hermétikus misztika tanaira, melyek közül az utóbbi céljaiban számos párhuzamot mutat a gnosztikusok filozófiájával. A hermétikus kultusz már évszázadokkal korábban foglalkozott a szabadulás gondolatával,
amelyet beavatásokon, és a szent tudomány megismerésén keresztül kívántak elérni.
Ettől azonban pár, igencsak fontos dologban különbözik a gnosztikus iskola.
Míg a hermétikus tanítás elsősorban a hellenisztikus Egyiptomban virágzott, és ennek megfelelően a görög dialektika – tehát a klasszikus párbeszéden alapuló filozófiai fejtegetés, melynek eredetét Platónnál találjuk - hatása érződik rajta, addig a gnoszticizmus elsősorban keresztény, vagy legalábbis zsidó gyökerekkel rendelkező hagyomány, amit világképe és mitológiája is tükröz. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen mentes lenne azonban a hellének szellemi örökségétől.
Egyik leghíresebb szövegében,
a János apokrifonban apostolok és a Szentháromság megtestesítői mesélnek a kozmosz teremtéséről
és céljáról olyan stílusban, ahogy az magától Platóntól sem lett volna idegen. Itt a kérdéseket feltevő és szőrszálhasogató mester szerepét felváltja Isten, és a bölcsességre szomjazó tanítvány ezúttal nem egy cirkalmas görögnevű tudósember, hanem János; no, nem biztos, hogy az apostol, hiszen így sosem hivatkozik magára.
Egyértelmű lenne azt gondolnunk, hogy ugyanarról a személyről van szó, akinek a Jelenések könyvét is tulajdonítjuk, de erre a névrokonságon túl, sajnos semmi nem utal a szövegben.
Univerzumok világmindenségek hátán
A gnosztikusok világképe annak ellenére rendkívül színes, mitológiai lények hadával teli, hogy filozófiájukat a hellén gondolkodók letisztultsága jellemzi.
Míg a teremtés eredete a formátlan és felfoghatatlan Egy (görög szóval Monad), addig az annál alacsonyabbrendű létezők mind nevükben, mind pedig jellemzőikben innen-onnan kölcsönvett, furcsa figurák. A kozmosz megalkotása rétegekre bomlik, melyek egy kivételével tökéletesek, mentesek minden hibától és rossztól.
Ez az egy réteg, amelyikben mi, emberek is élünk, már egy megrontott világ, melyet a gőg által vezérelve a Yaldabaoth vagy Démiurgosz nevű lény úgy teremtett, hogy kihagyta belőle a Bölcsességet.
Amit azonban ez az álnok börtönőr-isten elfelejtett, hogy az emberi lélek csupán egy helyről jöhet:
az igazi, teremtésen kívüli Istentől, tehát az önmagában a világ többi részétől különbözően tökéletes. Ezen a tökéletességen keresztül alkalmas tehát a gnosztikus tanok szerint az ember a megváltásra akkor, ha lehántja magáról azokat a tisztátalanságokat, amik ehhez a világhoz kötik.
Persze, nincs könnyű dolga annak, aki ilyenre vállalkozna, hiszen ez az ember számára a múlandó örömökről való lemondást is jelenti egyúttal, a tanokban való elmélyedést és a világtól való teljes elzárkózást, hogy életét csak a megváltásnak szentelje.
Ezeket a teremtési rétegeket Aiónoknak nevezik, és mindegyikük egy-egy isteni emanáció, tehát kiáradása Isten végtelen hatalmának.
Ezek száma hagyományról hagyományra ugyan eltérő, azonban gyakori, hogy párban állnak, mindegyikükből van egy férfi és női nemű is. Furcsának tűnhet, hogy egész világok rendelkezhetnek nemmel, azonban
a görög filozófiától nem áll annyira távol, hogy a férfit és nőt filozófiai fogalomként kezeljék,
egymással szembenálló tulajdonságok halmazaként.
Ezzel az alaptétellel a szemfüles olvasó felfedezhet bizonyos párhuzamokat a keleti vallásokkal is, ahol igen gyakori motívum az érzékszervekkel felfogható világ, mint csalfa illúzió. A 20. században felmerült annak a gondolata, hogy esetleg
a 3. században élt gnosztikus Valentinusra hatással lehetett a buddhizmus
legnagyobb, Mahajána ága, de a felszínes párhuzamoktól eltekintve aligha találni közös pontot a két vallás között.
Más vélemények, kemény ítéletek
Irenaeus, aki a Kr.u. 2. században írta meg Adversus Haereses, tehát az Eretnekek ellen című művét, melyben érveket érvekre halmozva fejti ki véleményét a gnosztikus tanításokkal szemben.
Ebben felrója nekik, hogy nem rendelkeznek az apostoli hagyománnyal, tehát tanaik saját, önkényes értelmezések,
melyek aligha tekinthetőek kánonnak.
Ez a késő ókori, kora középkori egyház számára súlyos teológiai problémának minősült, hiszen éppen a számtalan különböző bibliaértelmezés és a kereszténységre hajazó, fel-felbukkanó kultuszok miatt komoly erőket fektetett bele, hogy definiálja saját tanításét és vallásának kánonját.
Irenaeus egy másik érve szerint az Evangéliumnak mindenkihez el kell jutnia, hiszen ez a krisztusi üzenet, viszont a gnosztikusok a világtól elzárva, csak a beavatott kevesek számára teszik elérhetővé a szabadulást.
Mi maradt hát belőlük?
A korai egyház hierarchiájának megszilárdulásával elkezdett helyet követelni magának a Római Birodalom életének alkonyán.
Ez a berendezkedés hamarosan a kisebb szekták, kultuszok üldöztetését vonta maga után,
amelynek első áldozatai a gnosztikus tanok követői voltak. Legkésőbb a 6. századra szinte semmi nem maradt belőlük, szövegeiket elpusztították, tagjaikat „levadászták".
Gondolataikat is nagyrészt az ellenük írott teológiai vitákból ismertük egészen addig,
amíg 1945-ben az egyiptomi Luxortól nem messze, Nag-Hammadi lakosai rá nem leltek könyvtárukra. Az ősi könyvtár főleg kopt nyelven őrzött meg számos felbecsülhetetlen értékű szöveget, amely azóta is végeláthatatlan aranybányaként szolgál a gnosztikusok elveszett bölcsességével foglalkozó kutatók számára.