Hat éve élnek barnamedvék a Bükk-hegységben, a Mátrában és a Börzsönyben

barna medve
A 19. század közepén a faj kihalt a mai Magyarország területéről
Vágólapra másolva!
Medvét észleltek a miskolci önkormányzati rendészet kamerái vasárnap hajnalban. A rendészek értesítették a rendőrséget, az önkormányzat pedig haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a Bükki Nemzeti Park, valamint a Vadaspark szakembereivel. Az elmúlt években megszaporodott a medveészlelések száma a térségben.
Vágólapra másolva!

Már néhány nappal korábban is erre barangolhatott

A közlemény szerint nem sokkal hajnali háromnegyed egy előtt tűnt fel az állat a Lyukóvölgybe vezető Testvériség utcán, majd a villamossíneken haladt a város felé. Később visszafordult a Torontáli utcára, végül az Őzugró utca felé haladva eltűnt a kamera látószögéből még 1 óra előtt.

Barnamedve lábnyoma Forrás: hemis.fr/Preau Louis-Marie

Néhány nappal korábban a Lyukóvölgyben lakók figyeltek fel medvenyomokra az esőtől felázott, sáros talajon,

a Magyar tanyán, az egyik kerítésen pedig az állat bundájából származó szőrcsomókat is találtak.

Európai barnamedve (Ursus arctos arctos). A faj 2014-től ismét megtelepedett az Északi-középhegységben Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Eurasian_brown_bear#/media/File:Ursus_arctos_arctos.jpg

A miskolci önkormányzat arra kérte a polgárőrséget és az önkormányzati rendészet munkatársait, hogy a területen járőrözve fokozottan hívják fel a környéken élők figyelmét az esetleges veszélyekre.

A barnamedve 2014-től is megtelepedett hazánkban

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy a medvét kerülni kell. A közleményben úgy fogalmaznak: a medvével nem kell barátkozni, bármilyen korú is legyen, és a bocsok közelében nagy valószínűséggel az anya is ott van,

a legtöbb konfliktus pedig éppen az anyamedvékhez köthető.

Barnamedvék. Az állat általában kerüli az emberrel való találkozást Forrás: https://animaldiversity.org/accounts/Ursus_arctos/pictures/collections/contributors/klaus_jost/00000127/

Ha valaki medvét észlel vagy medvenyomokat lát,

jelezze a Bükki Nemzeti Park szakembereinek a +36 30 861-3808-as ügyeleti telefonszámon.

A barnamedvék (Ursus arctos) legjelentősebb európai populációja a Kárpátokban található.

A 19. század közepén a faj kihalt a mai Magyarország területéről Forrás: https://phys.org/news/2019-05-brown-sighting-portugal-century.html

Magyarország mai területéről a 19. század közepén kipusztult a faj, és a 20. században mindössze két alkalommal észleltek egy-egy feltehetően a Tátra vidékéről elkóborolt példányt; 1938-ban Mátraszelén, 1983-ban pedig Zebegénynél.

Verekedő barnamedvék. Bizonyos helyzetekben a barnamedve veszélyessé válhat az emberre Forrás: AFP/Lino Mirgeler

Az elmúlt években – 2014-től – ismét állandóvá vált a faj jelenléte a Bükk-hegységben, a Mátrában és a Börzsönyben is, erre vezethető vissza, hogy egyre gyakrabban látni ezeken a területeken barnamedvéket.

(Forrás: MTI)