Mintegy 250 millió éve a tengerek élővilágának több mint 90 százaléka, a szárazföldi fajok 70 százaléka pusztult ki.
A nagy kihalás okait régóta keresik a tudósok,
az elfogadott elmélet szerint hatalmas vulkáni kitörések,a szibériai úgynevezett trapp-vulkanizmus okozta a kataklizmát, de annak pontos lefolyása mindeddig homályban maradt.
Az új elmélet azt állítja, hogy önmagában nem a legalább egymillió négyzetkilométeres területet elöntő láva, illetve annak kigőzölése lehetett a kihalás fő oka.
A Science tudományos folyóiratban publikált kutatásban összetett számítógépes szimulációt használtak a tudósok. A szimulációkkal azt vizsgálták, mi történt az elhúzódó vulkáni tevékenység után.
Az eredmények szerint az óceánok hőmérséklete 11 Celsius-fokkal nőtt,
ennek következtében csökkent a víz oxigénszintje és a meleg, oxigénben szegény, úgynevezett anoxiás víz vezetett a tengeri élővilág tömeges kihalásához, különösen az Egyenlítőtől távolabb eső térségben.
A vulkánkitörések után a szén-dioxid-szint a mai érték 12-szeresére ugrott - nyilatkozta Justin Penn, a Washingtoni Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.
A kutatás során több tucatnyi ma élő vízi faj viselkedését vizsgálták meg melegebb, oxigénszegény környezetben, és ez segített megérteni, mi is történhetett a perm végi nagy kihalás korában.
A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy az egyenlítőtől távol több faj pusztult ki.
Ennek az a magyarázata, hogy az egyenlítői trópusi vizekben a fajok jobban hozzá voltak szokva az alacsonyabb oxigénszinthez.
Bár az emberiség közel sem melegíti fel annyira a Földet, mint ahogy az 250 millió évvel ezelőtt történt, a klímaváltozás mégis kockáztatja a jövőnket.
Az egykori kihalás előre vetíti, hogy mi várhat ránk annak az útnak a végén, amelyen elindultunk
- fogalmazott Curtis Deutsch, a tanulmány társszerzője.
A kutatás szerint, amennyiben a szén-dioxid-kibocsátás a jelenleginek megfelelő szinten folytatódik, 2300-ra a nagy kihaláshoz képest
a Föld élővilágára 35-40 százalékos pusztulás várhat.
Paul Wignall, a Leeds-i Egyetem paleontológusa, aki nem vett részt a kutatásban, kiemelte, hogy jelenleg nincs olyan globális felmelegedés elmélet, amely szerint a következő évszázadokban 11 Celsius-fokos felmelegedés következne be, ez akár évezredekre lehet tőlünk, de ha csak a nagy kihalás tíz százaléka bekövetkezne, az is félelmetes lenne.
(Forrás: MTI/Science)