Népbetegség lesz a rövidlátás az okoseszközök használata miatt

szem
A laptopok és okoseszközök rendszeres használata jelentős szerepet játszik a korai rövidlátás kialakulásában
Vágólapra másolva!
Európában minden negyedik ember rövidlátó, és ez az arány várhatóan növekedni fog, mert a szem már gyerekkorban folyamatos közeli használatnak van kitéve, különösen a rendszeres számítógéphasználat és az okoseszközök, illetve az olvasásos tanulás miatt – mondta Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója.
Vágólapra másolva!

Nem lehet szemtornával befolyásolni az anatómiai adottságokat

A professzor a gyerekek leggyakoribb szemészeti problémái közt említette még a kancsalságot, illetve a veleszületett szürke- és zöldhályogot, amelyeket kisebb műtéti beavatkozásokkal már fiatal korban jól lehet kezelni.

A közhiedelemmel ellentétben a rövidlátás nem múlik el a kor előrehaladtával,

vagyis nem lehet kinőni – mondta Dr. Nagy Zoltán Zsolt.

A rendszeres számítógép használat miatt egyre több embernél és egyre fiatalabb korban jelentkezik a rövidlátás Forrás: Getty Images/iStockphoto/Viktor_Gladkov/Viktor_Gladkov

Ez azzal magyarázható, hogy a rövidlátás kialakulásának alapvetően anatómiai okai vannak: akkor jelentkezik, ha a csontos szemüreg hosszabb a normálisnál, illetve a lencse felszínének domborúsága is okozhat fénytörési problémát, ami gyengíti az éleslátást – magyarázta a professzor hozzátéve,

szemtornával nem lehet befolyásolni az anatómiai adottságokat.

Egészséges emberi szem Forrás: Pixabay 2015

A klinikaigazgató szerint 1-1,5 dioptria felett már mindenképpen szemüveg viselése ajánlott, és nem kell attól tartani, hogy a szem ettől „ellustul" és tovább romlik, ellenben az elhanyagolt rövidlátás komoly terhelést jelent a szemnek.

Az emberek negyede rövidlátó Európában

Európában az emberek 25%-a rövidlátó, a gyerekek esetén is hasonló arány figyelhető meg, és az elektronikai eszközök, valamint az olvasásos tanulás miatt várhatóan ez az arány tovább fog növekedni – hangsúlyozta Dr. Nagy Zoltán Zsolt.

A laptopok és okoseszközök rendszeres használata jelentős szerepet játszik a korai rövidlátás kialakulásában Forrás: NurPhoto/Jaap Arriens/NurPhoto/Jaap Arriens

A klinikaigazgató szerint

tanácsos a gyerekeknek minél kevesebb időt tölteni a számítógép és a különböző okoseszközök képernyője előtt,

mivel a közeli használat az alkalmazkodási izmokat veszi igénybe, ami szintén okozhat rövidlátást, vagy fokozhatja a már meglévő problémát. A szabadban tartózkodás vagy kirándulás, azaz amikor 5 méternél messzebbre tudunk nézni, jót tehet a szemnek, mert az alkalmazkodási izmok ilyenkor nyugalmi állapotba kerülnek – javasolta.

Nem szabad elhanyagolni a gyermekkori szembetegségeket

Dr. Nagy Zoltán Zsolt kiemelte, bizonyos genetikai betegségek is gyakran jelentkeznek gyermekkorban,

ilyen a veleszületett szürke-, illetve zöldhályog.

Ezek elhanyagolása jelentősen ronthatja az életminőséget, a korán – akár 2-3 hónapos korban – elvégzett műtéttel azonban elérhető, hogy a potenciálisan vakságra ítélt gyerekek teljes életet tudjanak élni.

A tévhittel szemben, a gyermekkori rövidlátás nem nőhető ki Forrás: AFP

Az első gyermekszemészeti osztály 30 évvel ezelőtt jött létre Magyarországon, Szegeden.

ezt követte 1992-ben a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikája, ahol a gyermekszemészeti ambulancián országos lefedettségű ellátást végeznek. A klinika célja, hogy továbbra is a gyermekszemészet élvonalában maradjanak, ezért folyamatosan szakirányú továbbképzéseket tartanak a szemész szakorvosoknak – mondta az igazgató.

Fontos, hogy a gyermekkorban jelentkező szembetegségek ne legyenek elhanyagolva Forrás: AFP

A most megjelent első magyar nyelvű gyermekszemészeti tankönyv biztos szakirodalmi alapot ad a gyermekszemészeti ismeretek magyar nyelvű elsajátításához, ennek megírásában döntő többségben a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának orvosai vettek részt.

(Forrás: Semmelweis Egyetem, semmelweis.hu)