Drasztikusan csökkenhet a világtenger cápaállománya

A cápaalakúak (Selachimorpha) az egyik leghosszabb törzsfejlődési múlttal rendelkező tengeri gerinces állatcsoport. Az első valódi cápák hozzávetőleg 380 millió éve, az alsó devon-időszakban jelentek meg az ősi óceánokban. Kiváló alkalmazkodóképességüknek köszönhetően túlélték a földtörténet nagy kataklizmáit, köztük a perm és kréta végi nagy kihalásokat is. Úgy tűnik, hogy sokmillió éves evolúciójuk csak a Homo sapiens túlélésére nem készítette fel őket.

A globális felmelegedés hadat üzen a tenger „farkasainak”

2100-ra több mint a harmadával csökkenhet a világtenger amúgy is megritkult cápapopulációja - erre a következtetésre jutott két nemrég publikált tanulmány. Sikerült kimutatni, hogy a cápa- és rájaalakúakat valamint a tömörfejűeket magukba foglaló porcoshalak (Chondrichtyes) hasonló biológiai károsodásokat szenvedhetnek el a szén-dioxid-koncentráció növekedése, illetve ezzel összefüggésben a világóceán elsavasodása miatt, mint a csontoshalak.

A Proceedings of the Royal Society B-ben publikált egyik tanulmány a Fülöp-szigetek térségében begyűjtött 60 cápaembrión elvégzett kísérlet eredményét összegzi. Az angliai Tropical Marine Centerben elvégzett kísérletek során az embriók egy részét az eredeti élőhelyükhöz képest kissé magasabb hőmérsékletű és alacsonyabb pH értékű vízben tartották. (A cápafajok szaporodásbiológiájában három születési mód létezik: a valódi elevenszülő, amikor az embrió az emlősökhöz hasonlóan a méhlepényen fejlődik ki, az ál-elevenszülő, amikor az embrió tojásban fejlődik, de még a nőstény testén belül kel ki, valamint a tojással szaporodás. Utóbbi esetben a nőstény a vízben rakja le tojásait, így az embrió az anyaállat testén kívül fejlődik, illetve kel ki.)

Zebracápa tojások. Az óceánok lassú elsavasodása a cápák túlélési esélyeit is csökkenti

Forrás: MTI/Czimbal Gyula

A hőmérsékleti és pH értéket a jelenlegi szén-dioxid-emisszió alapul vételével modellezték 2100-ra. Az ilyen körülmények között tartott cápaembriók túlélési esélye 44 százalékkal csökkent a többiekéhez képest. Rui Rosa, a Lisszaboni Egyetem Oceanográfiai Központjának a projektben részt vett kutatója szerint a trópusi cápafajok lesznek legjobban kitéve a tengervíz pH-értékcsökkenése miatt prognosztizált következményeknek, a trópusi tengeri élőhelyek relatíve állandó viszonyai miatt. ( A leggyakoribb közepes, illetve nagytestű trópusi cápafajok zömében a Carcharhinidae családhoz tartoznak. Legismertebb képviselői a szürke, fehér és feketefoltos, illetve a karibi szirticápa, a tigris-, a bika-, az ezüst uszonyvégű, a selyem-, és az óceáni fehérfoltú cápa számos egyéb kisebb testű faj mellett.)

A Global Change Biology szaklapban közölt másik tanulmány a fentiekhez hasonló eredményre jutott. A tengervíz légköri szén-dioxid-beoldódás miatt csökkenő pH értéke következtében romlik a cápák szaglóképessége, ez pedig az eredményes prédálás, azaz a túlélés esélyeit csökkenti.

Biológiai radarral felszerelt tökéletes ragadozók

A cápák rendkívül fejlett és összetett érzékszervekkel rendelkeznek. A cápáknak, mint például a kékcápafélék (Carcharhinidae) vagy a heringcápák (Lamnidae) családjába tartozó fajoknak többnyire kitűnő a látásuk. Egyes fajok szemfenekén apró fényvisszaverő kristályokból álló réteg, az úgynevezett tapetum lucidum található, amely a sötét, zavaros vízben, vagy éjszakai körülmények között is segíti a vizuális tájékozódást. Az orrukon található, apró pórusok tömegéből álló Lorenzini-ampullák segítségével az élő szervezet keringése által generált bioelektromos impulzusokat ugyanúgy érzékelik, mint az óceáni áramlatok indukálta mikrofeszültségű mezőket.

A kékcápa (Prionace glauca) megnyúlt orrán található Lorenzini-ampullák fontos szerepet játszanak mind a prédálásban, mind pedig a vándorlás alatti navigációban Forrás: Photononstop/Roberto Rinaldi

Oldalvonalukkal még az igen távolról érkező víz alatti lökéshullámokat is felfogják. E figyelemreméltó érzékszervek mellett a zsákmány megszerzésében a hihetetlenül finom szaglása játssza a főszerepet.

Végveszélyben az úszó orrok

A szaglás, mint kiemelten fontos érzékelés szerepét kiválóan illusztrálja, hogy a nagy fehér cápa (Carcharodon carcharias) agyának közel 30 százalékát alkotja a szaglóközpont. A cápákat hihetetlenül érzékeny szaglásuk miatt „úszó orroknak” is szokás nevezni . A szaglóhám kémiai ingereket felfogó receptorai egyes fajoknál annyira érzékenyek, hogy például a nagy fehér cápa egy köbméter tengervízben még milliószoros hígításban is képes a vér érzékelésére.

A nagy fehércápa elképesztően finom szaglással rendelkezik Forrás: AFP/PNS

A víz vegyi összetételének fokozatos megváltozása lerontja a szaglás hatékonyságát, és ez a folyamat a cápák túlélési esélyeit is csökkenti. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a túlhalászás és a kereskedelmi cápauszony-vadászat miatt még a legóvatosabb becslések szerint is évente átlag 60-70 millió egyeddel csökken a világtenger cápaállománya, akkor valóban nincs túl sok okunk az optimizmusra. A cápapopuláció drasztikus egyedszámcsökkenésének komoly ökológiai következményei lehetnek. A cápák, mint a tengeri táplálékpiramis csúcsán álló csoport meggyengülése negatív hatást gyakorol az óceáni ökoszisztéma egyensúlyára is.