Egy régi strand a levegőből - hol járunk?

hol járunk feladvány
Vágólapra másolva!
Még a medencék mellett futó út neve is a vízre utal. Annyit elárulunk: Budapesten érdemes keresgélni!
Vágólapra másolva!

A képen Budapest második legrégebbi strandja, a Csillaghegyi Strandfürdő medencéit láthatjuk a levegőből. A strand egy meleg vizű forrásból kapja a vizét, mely télen-nyáron 23 fokot biztosít, így nem véletlen, hogy már a rómaiak is ismerték, a vizét pedig vízvezetéken szállították a közeli Aquincumba. Egy helyi legenda szerint Árpád vezért is errefelé temették el, erre utal a mai strand 1919-ben megnyitott elődjének neve: Csillaghegyi Árpádfürdő. A kalciumban és magnéziumban gazdag, erősen kovasavas vízen kívül érdekessége, hogy egy domboldalba épült, és ha tűz a nyári nap, öreg fák árnyékából nézhetünk rá a medencékre.

A képre kattintva nagyobb méretben is megtekintheti Fotó: Jüling Krisztián, www.egikamera.hu

A kép Jüling Krisztián Sólyom szárnyán című légifotós albumában jelent meg, amely kétszáz gyönyörű felvételt tartalmaz Magyarországról. Az albumról bővebb információk itt érhetők el.