Háromszor bukott meg a független Ukrajna

The 1941-1945 Great Patriotic War against Nazi Germany. Soldiers of the Red Army's Second Ukrainian Front attacking enemy positions.

A modern kori Ukrajnának csak rövid időszakokra sikerült kivívnia a függetlenségét. Az elmúlt évszázadokban többször is történt kísérlet önálló ukrán állam megteremtésére, ám ez a szándék a legtöbbször a környező hatalmak – főként Oroszország, Lengyelország és Németország – akaratába ütközött. Az önálló ukrán állam megteremtése így lényegében már az első lépésnél elakadt, a vezetők pedig az aktuális helyzet függvényében kerestek szövetségest a környező nagyhatalmak egyikénél a többi riválissal szemben. Az eredmény pedig többször is polgárháború és az önállóság elvesztése lett.

A mai Ukrajna területén az első szervezett állam a Kijevi Rusz volt, amely a 11. században érte el hatalmának tetőpontját. A külső támadások és belső feszültségek eredményeként ez az állam először részekre szakadt, majd 1240-ben a Magyarországot is letaroló mongol támadás adta meg a kegyelemdöfést. A 14. század közepére a mai Ukrajna területének legnagyobb része Lengyelország fennhatósága alá került. Lengyelország a későbbiekben a lengyel–litván unió létrejöttével és megerősödésével évszázadokra megerősítette hatalmát a térségben, amit csak a 16–17. században fölemelkedő Oroszország befolyása kezdett igazán veszélyeztetni. A mai Ukrajna tehát – ellentétben például Magyarországgal vagy Csehországgal – nem tudta középkori államiságát az újkorba átmenteni, így a különféle szabadságmozgalmak nem tudtak a magyarországihoz hasonló évszázados intézményekre támaszkodni.

Az első kísérlet

Bogdan Hmelnyickij Forrás: Wikimedia Commons

A mai ukrán állam legfőbb előképének a 17. századi, Bogdan Hmelnyickij-féle felkelés eredményeként rövid időre létrejött fejedelemséget tekinthetjük. A lengyel–litván államszövetség vezetői az 1640-es években nem voltak hajlandók megerősíteni és visszaadni az ukrajnai kozákok szabadságjogait, így az eredménytelen tárgyalásokat követően a kozákok 1648-ban Bogdan Hmelnyickij hetman (katonai parancsnok) vezetésével föllázadtak, és elszakadtak a lengyel–litván államtól. A lengyel seregekkel szemben Hmelnyickij kezdetben komoly sikereket ért el, így hamarosan egy független fejedelemség hetmanjának tekintette magát. Ezt az államot ma nem csupán a kozákok, hanem az ukránok államának is tekintik.

Hmelnyickij azonban Lengyelország megerősödése, egyéb ellenségek és országa belső problémái miatt nem tudta fenntartani államának szabadságát. Külső segítséget keresett tehát, amit az orosz cár személyében talált meg, így 1654-ben a perejaszlavi egyezményben megegyezett Oroszországgal. Ezt a szerződést tekintik az ukrajnai, ezáltal pedig az európai orosz befolyás valódi kezdetének, hiszen Ukrajna ezzel a szerződéssel Oroszország „védelme” alá került. A következő évtizedekben a térségben véres, a mai Ukrajna területének pusztulását hozó háborúk következtek, amelyekben oroszok, tatárok, kozákok, lengyelek és törökök harcoltak egymással. Oroszország és Lengyelország is háborúzott egymással, aminek eredménye végül az lett, hogy a mai Ukrajna területét felosztották maguk között. Az 1654. évi perejaszlavi egyezmény valódi következményei csak ezt követően mutatkoztak meg. Az Oroszországhoz került részek a 18. század elejére elvesztették szabadságukat, az egykori Hmelnyickij-féle fejedelemség a 18. század második felére hivatalosan is az orosz állam része lett, Oroszország pedig európai hatalommá vált.

Bogdan Hmelnyickij országának feltételezett kiterjedése 1654-ben. A fehér vonal a mai Ukrajna határait jelöli, a világosabb zöld a térkép közepén Hmelnyickij feltételezett államát Forrás: Wikimedia Commons/Alex K

A második kísérlet

Az első világháborút megelőzően Ukrajna semmilyen formában nem volt látható a térképen. A legnagyobb része Oroszországhoz tartozott, kisebb részeket pedig az Osztrák–Magyar Monarchia birtokolt belőle. Ennek volt következménye az, hogy az első világháborúban az ukrán nemzet fiai mindkét oldalon harcoltak, kisebb részük a Monarchia hadseregében, nagyobb részük az orosz seregben. Az első világháborút megelőző években erőteljes kibontakozásnak indult az ukrán nemzeti mozgalom, amit Oroszországban a kormányzat igyekezett elfojtani, így a mozgalom leginkább az Ausztriához tartozó Galíciában fejtette ki tevékenységét.

1917-re Oroszország kimerült a háborús küzdelemben, így februárban először az Ideiglenes Kormány, novemberben pedig a bolsevikok szerezték meg a hatalmat. A zavaros politikai viszonyok közepette bomlásnak indult az orosz birodalom területi épsége is, így a novemberi pétervári bolsevik hatalomátvételt követően Kijevben is politikai fordulat történt, aminek eredményeként 1917 novemberében kikiáltották az Ukrán Népköztársaságot, amely 1918 januárjában kinyilvánította teljes függetlenségét, és elszakadt Oroszországtól. A rendkívül zavaros helyzetben a pétervári szovjet-orosz kormány megpróbálta megdönteni az Ukrán Népköztársaság egymással is rivalizáló pártokból álló kijevi kormányát, miközben a térségben aktívak voltak a cári rendszerhez hűséges „fehér” csapatok is.

Az Ukrán Népköztársaság kormánya végül szorult helyzetében úgy döntött, hogy az Oroszországgal még mindig háborúban álló Németországhoz fordul segítségért. Ezt a törekvést egy Kijevben bekövetkezett puccs is segítette, aminek eredményeként 1918 áprilisában egy volt cári tábornok fölvette a hetman címet, és német támogatással alakított kormányt. A Breszt-Litovszkban megkötött orosz–német békét követően a „hetman” stabilizálta hatalmát, s viszonylagos nyugalom honolt az országban. Hatalma akkor omlott össze, amikor 1918 novemberében Németország letette a fegyvert az antant hatalmai előtt, aminek következményeként a német csapatok kivonultak Ukrajnából. A németek támogatta kormány elmenekült Kijevből, és egy ideiglenes direktórium vette át a hatalmat.

A New York Times 1918. február 17-i cikkében mutatta be a születő Ukrajnát. A térkép még az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó területek nélkül mutatja az új országot Forrás: Wikimedia Commons

Az igazi káosz csak ez után kezdődött. 1919 és 1921 között a mai Ukrajna területén mindenki harcolt mindenkivel: a vörösök és a fehérek vívták a maguk háborúját, a függetlenségükért harcoló ukránoknak pedig az újjászerveződő Lengyelországgal és a szovjet-orosz csapatokkal is meggyűlt a bajuk, miközben még az antant beavatkozása is fenyegetett. A szovjet-orosz haderő hamar fölébe kerekedett az ukrán államnak, amelynek vezetői így a lengyelekkel kötöttek szövetséget a bolsevikok ellen – ez viszont a lengyeleknek rendelte alá a létéért küzdő ukrán államot. A háborús eseményeknek végül az lett az eredménye, hogy a más frontokon és gazdasági szempontból is szorult helyzetbe kerülő bolsevik kormány 1921-ben Rigában békét kötött Lengyelországgal. Ennek eredményeként Lengyelország felmondta a szövetséget Ukrajnával, a két hatalom pedig felosztotta maga között az országot. Ukrajna keleti része így a Szovjetunió egyik alapító köztársaságként lényegében visszakerült az orosz érdekszférába, míg a nyugati rész Lengyelország része lett. A független Ukrajna 1921-re megszűnt létezni, ismét felosztották maguk között a szomszédos hatalmak.

A második világháborúban

Az 1920-as évek viszonylag jobb időszakot hoztak a Szovjetunióhoz kapcsolt részeknek, hiszen a szovjet kormány ebben az időszakban kifejezetten támogatta a gazdaság és az ukrán kultúra és nyelv fejlesztését. A föllendülésnek Sztálin hatalomátvétele vetett véget: az 1930-as évektől korlátozták az ukrán nyelv használatának lehetőségét, és erős oroszosítás kezdődött. Ekkor zajlott le a több millió áldozatot követelő nagy ukrajnai éhínség is, aminek kialakulásában elsődleges felelőssége volt a szovjet vezetésnek. A lengyel területeken már az 1920-as évektől kezdve elnyomták az ukrán nemzetiséget, aminek következményeként erős ellenállási mozgalom szerveződött.

A második világháború elején, 1939-ben Németország és a Szovjetunió felosztotta egymás között Lengyelországot, így Ukrajna korábban lengyel fennhatóság alatt álló területei is a Szovjetunióhoz kerültek. Története során ekkor került először egyetlen állam fennhatósága alá valamennyi ukrán terület, ezek együttese alkotta a Szovjetunió tagállamaként az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságot. A szovjet uralom olyannyira kegyetlen módon mutatkozott be, hogy a lakosság jelentős része szinte felszabadítóként üdvözölte a német csapatokat, amikor azok 1941 nyarán megtámadták a Szovjetuniót, és bevonultak Ukrajnába.

A kijevi Hrescsatik sugárút felrobbantott épületei 1942-ben Forrás: Fortepan/id. Konok Tamás

Volt olyan ukrán földalatti szervezet, amelyik arra számított, hogy a németek támogatásával saját államot hozhatnak létre, így 1941. június 30-án Lvivben kikiáltották Ukrajna függetlenségét. Várakozásaikban csalatkozniuk kellett: a Gestapo a mozgalom vezetőit letartóztatta, Ukrajnában pedig a polgári lakossággal szemben is kegyetlen katonai közigazgatást vezettek be. Ennek az eredménye az lett, hogy létrejött az Ukrán Felkelő Hadsereg, amely megkezdte kétfrontos harcát a szovjet és a német csapatok, valamint a szovjeteket támogató partizánok ellen. Távlati céljuk az volt, hogy egy olyan Ukrajnát hozzanak létre, amely egyaránt mentes a szovjet és a német befolyástól. A fő fenyegetésnek a Szovjetuniót tekintették, ezért erejüket erre a frontra összpontosították, noha a németek ellen is számos akciót vittek véghez. Alkalmanként azonban olyan is előfordult, hogy a németekkel együtt is működtek, mint ahogy az a lengyel polgári lakosság elleni mészárlások során történt.

Ukrajna, 1942 Forrás: Fortepan/Csorba Dániel

A második világháború után az Ukrán Felkelő Hadsereg még a negyvenes évek végéig folytatta harcát a szovjet hadsereggel szemben. A háborút követő években különösen Nyugat-Ukrajnában voltak erősek, ám 1947–1948-ra a szovjet hadsereg megtörte az ellenállást. A mindkét oldalon különösen kegyetlen módszereket hozó küzdelem még az 1950-es évek elején is éreztette a hatását. A mozgalom Nyugaton élő politikai vezetőjét, Sztepan Banderát 1957-ben gyilkoltatta meg a KGB. Az Ukrán Felkelő Hadsereg körüli vitákat mi sem szemlélteti jobban, mint hogy Banderát 2010 elején Viktor Juscsenko elnök Ukrajna hősévé nyilvánította, ám a nagy vitát kiváltó döntést a 2010-ben hivatalba lépett, és nemrég elűzött Viktor Janukovics elnök kezdeményezésére megsemmisítették.

Ukrajna ma Forrás: Google

A második világháborút követően Ukrajna jelentős területi gyarapodáson esett át. Területe kiegészült a korábban Lengyelországhoz tartozó vidékekkel és a korábban Magyarországhoz, majd Csehszlovákiához, később ismét Magyarországhoz tartozó Kárpátaljával. 1954-ben – az Ukrajnát Oroszországhoz kapcsoló perejaszlavi egyezmény megkötésének 300. évfordulóján – a Szovjetunió a Krím félszigetet egyfajta szimbolikus gesztusként Oroszországtól Ukrajnához csatolta. A szovjet viszonyok között nem volt nagy jelentősége annak, hogy egy adott terület melyik tagköztársasághoz tartozik. Mindez akkor vált igazán fontossá, amikor Ukrajna és Oroszország 1991-ben független állam lett, határaik pedig nem változtak a szovjet időkhöz képest.