Ilyen protéziseket hordtak az ókorban

A világ legrégebbinek tartott művégtagjait nemcsak kozmetikai okból készítették: a műlábujjak lényegesen megkönnyítették a nagylábujjukat elvesztő ókori egyiptomiak járását.

Tudományos vizsgálat igazolja immár: a világon legrégebbinek tartott művégtagok alkalmasak lehettek arra, hogy viselőiknek megkönnyítsék a járást. A két vizsgált egyiptomi műlábujj egyikét egy múmia lábán találták.

A Manchesteri Egyetem kutatónője, Jacky Finch egy három részből álló, fából és bőrből készült műlábujjat és az úgynevezett Greville Chester-féle műlábujjat tesztelte a vizsgálatok során.

John Greville Chester tiszteletes híres műgyűjtő volt, számos brit múzeumban és gyűjteményben láthatók azok a tárgyak, amelyeket többek között Egyiptomban szedett össze. Az egyik ilyen találata volt az a kartonázsból készült műlábujj, amelyet most Finch tesztelt. (A kartonázs sajátos egyiptomi találmány: papírmasé-keverék, amelyhez lenvásznat, enyvet és gipszet is felhasználtak.)

Luxorból került elő az egyik lelet

A háromrészes bőr-fa lábujj Luxorban került elő, egy női múmiáról. Korát Kr. e. 950-710 körülire teszik a szakértők, míg a Greville Chester-féle művégtagot Kr. e. 600 körülinek tartják.

Finch azért kezdte el vizsgálni a két régészeti leletet, mert feltételezte, hogy a műlábujjak nemcsak kozmetikai céllal készültek, hanem valóban segíthették viselőjüket a járásban. Mindkét lelet ugyanis a viselet nyomait is megőrizte.

Greville Chester-féle műlábujj

Bár az egyiptomiaknál ismert, hogy olyan műtestrészeket is előállítottak a temetésekhez, amelyeket a való életben sosem használtak, Finch szerint a két mesterséges lábujj nem tartozik ezek közé.

A kutatónő több szakembert is felkért, hogy segítsenek kutatásaiban. Nemcsak az egyiptomi temetkezések és halotti rítusok szakértőivel konzultált, hanem a protézisek, művégtagok specialistáival is. A járás számítógépes kiértékelésével foglalkozó kutatókat is bevonta a kutatásaiba.

Önkéntesekkel tesztelték a műlábujjakat

Finchnek sikerült két önkéntest találnia (mindkettőjüknek hiányzott a jobb lábán a nagyujj), akik vállalkoztak arra, hogy tesztelik az egyiptomi eszközök alapján újragyártott másolatokat, az ókori műlábujjak modern replikáit. Az angol kutató arra is figyelt, hogy olyan szandálokat készíttessen, amelyek megfelelnek az ókori egyiptomi mintának.

A teszteket végül a Salford Egyetem rehabilitációs részlegének járáskutatási laboratóriumában végezték el. Mindkét önkéntest négyféle járásra kérte Finch. Tíz métert kellett megtenniük a laboratóriumi járólapokon: mezítláb, a saját cipőjükben, valamint az egyiptomi műlábujjak replikáival, melyeket szandállal és szandál nélkül is vizsgáltak.

A mozgásokat tíz kamerával figyelték, és a járólapokra helyezett speciális borítással a lépések nyomásviszonyait is regisztrálták. A tíz legjobb próbálkozást vizsgálták meg végül, a bal (ép) lábat kontrollként használva a kísérlethez.

Meglepően jó mérési eredmények

Mindkét önkéntes meglepően jól tudott járni a protézisekkel, bár az egyikük sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint a másik. A kartonázs-replikával az egyik önkéntes lábfejének ruganyossága 87 százalékos volt az (ép) bal lábához hasonlítva. A bőr-fa replikával 78 százalékos eredményt produkált a vizsgálati alany.

A bőr-fa műujj

Ugyanakkor a földről való felemelkedést, a lépéskor kifejtett tolóerőt tekintve ez az önkéntes rosszabb teljesítményt nyújtott szandál nélkül, mint szandállal. A másik vizsgálati alany szandállal és anélkül is 60-63 százalékot produkált.

A szandálviselést segíthették a műlábujjak

Egyik önkéntes esetében sem merült fel túlzottan nagy nyomás egyetlen ponton sem. Ez azt mutatja, hogy a műlábujjak nem okozhattak túl nagy kényelmetlenséget viselőjüknek az ókorban sem, és a szövetek károsodásához sem vezethetett. Ám ha az önkéntesek a modern kísérletben csak a szandálokat viselték, akkor a talpukra ható nyomás bizonyos helyeken jelentősen megnőtt.

Finch szerint a nagylábujjukat elvesztő ókori egyiptomiaknak nagyon nehéz lehetett szandált viselni. Maradhattak persze mezítláb is, vagy felvehettek valamilyen zokni-, harisnya- vagy cipőszerű alkalmatosságot, de a vizsgálatok azt mutatják, hogy a műlábujjak megkönnyíthették, kényelmesebbé tehették a járásukat.

A műszeres vizsgálatok után a kutatók megkérték az önkénteseket, hogy értékeljék a művégtagokat. Kiderült, hogy bár a mérések szerint jól vizsgázott a kartonázsból készül műlábujj, a viselőiknek igen kényelmetlen volt. Ugyanakkor a háromrészes bőr-fa replika sokkal jobbnak bizonyult: mindkét tesztalany kifejezetten kényelmesnek minősítette, sőt az egyik önkéntes azt mondta, hogy hozzá tudna szokni, ha ezzel kéne járnia.

Finch eredményei alapján az egyiptomi műujjak lehetnek a világ legrégebbi művégtagjai. A háromrészes bőr-fa műlábujj 400 évvel megelőzi az eddig legkorábbinak hitt pótlást, ami egy bronzból és fából készült láb volt, amelyet egy római kori temetkezésen, az olaszországi Capuában találtak. A római műláb a kormeghatározás szerint Kr. e. 300-ban készülhetett. Finch tanulmányát a Journal of Prosthetics and Orthotics nevű szakfolyóiratban publikálta.