Rendkívüli fotót közöltek egy marskráterről

mars
Vágólapra másolva!
Szokatlan és igen részletes képet közölt a NASA egy meredek kráterfalról a Marson. A felvételen a légkörből lerakódott por, valamint a télen kifagyott jég alkot vörös és ezüstfehér, egymástól feltűnően elütő részeket.
Vágólapra másolva!

Látványosan festi vörösre a légkörből hulló por a mellékelt képen látható laposabb területeket. Az érdekes felvételt a Mars Reconnaissance Orbiter-űrszonda HiRISE nevű kamerájával készítette, amely maximálisan 25 centiméteres részleteket is azonosíthat a felszínen. A kép maga egy meredeken lejtő területnek közel 1 kilométer széles részét mutatja, amely egy kráter falát alkotja a bolygón.

Forrás: NASA, LPL Arizona
Egy kráter meredek lejtője a Marson, ahol a lankásabb részeket vörös por borítja, míg a fehéres-ezüstös részeken jég található. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, LPL Arizona)

A terület a bolygó déli féltekéjén, a 40 fokos szélesség körül látható. Ebben a zónában a jég sokféle formában alakította a felszínt az elmúlt 10-20 millió évben. A meredek lejtő árnyékos, felső szakaszán a jég kifagyott és egy ideig megmaradt, majd később erősebb besugárzás hatására megolvadt és lefolyt - létrehozva a képen balra lefelé elnyúló meredek vájatokat. Ezeket ezüstös színük alapján ismerhetjük fel: itt vörös por nem maradt meg a nagyobb lejtőszög miatt, azonban jég jelenleg is előfordul, világosra festve a felszínt.

Szimulált repülés egy folyásnyomokat mutató falú kráter felett a Marson

Mint arról szerdán beszámoltunk, minden korábbi szondánál pontosabban fog landolni augusztus 6-án a Mars Science Laboratory (MSL), azaz a Curiosity a Marson. Noha a leszállás módszere eltér a korábban alkalmazottaktól, a szakemberek várakozásai szerint kifejezetten pontos landolás várható. A leszállóhely egy ősi vízfolyás által feltöltött hordaléksíkságon helyezkedik el, amely megfelelően sima terepet biztosít a landolás végrehajtásához (a részleteket lásd szerdai cikkünkben).