Utolsó landolásához készülődik az Endeavour űrrepülőgép

Endeavour űrrepülőgép, Kennedy Space Center, Florida
Vágólapra másolva!
Az Endeavour küldetésének negyedik és egyben utolsó űrsétáját is befejezték. Az űrrepülőgép legkorábban szerdán landolhat, amelyet megelőzően, szerencsés esetben hazánkból is megfigyelhető az égen haladó csillagszerű fénypont formájában.
Vágólapra másolva!

Korábbi információk: a küldetés bemutatása

Eredetileg április 29-én pénteken, hazai időben 21.47-kor startolt volna az Endeavour, de a NASA három órával az indulás előtt közölte, hogy műszaki hiba miatt 48 órával elhalasztják a startot. A probléma az egyik energiaellátó egységnél jelentkezett, amely a visszatérésnél használt hidraulikus rendszer felfűtéséről gondoskodik. Itt egy elektromos elosztódobozban jelentkezett a probléma, ezért nem kapott áramot az APU-1 jelű egység. Ezt kellett kicserélni, majd tesztelni az új rendszer üzemelését, amely a tervezettnél tovább tartott, és az űrállomás eléréséhez szükséges indítási ablak közben véget ért.

A következő startablak május 16-án délutánra esik, így magyar idő szerint legkorábban hétfőn, 14.56-kor indulhat az Endeavour. Az előkészület részeként vasárnap megkezdték az űrrepülőgép-rendszer hajtóanyagtartályának feltöltését folyékony hidrogén és hélium üzemanyaggal. A hétfő délelőtti előrejelzések alapján 70 százalék esély mutatkozik arra, hogy a meteorológiai viszonyok megfelelők lesznek a starthoz. Az eseményt a Galileo Webcast magyar szakkommentárral, 12 órától élőben közvetíti.

A legénységet Mark Kelly parancsnok, Gregory H. Johnson pilóta, Michael Fincke, Greg Chamitoff, Andrew Feustel küldetésspecialisták és az európai Roberto Vittori alkotják. A parancsnok személye nemrég még kérdéses volt, Mark Kelly feleségét ugyanis egy merénylő fejbe lőtte 2011 januárjában - ám a hölgy állapota javul, és az sem kizárt, hogy élőben követi a startot. A híradások szerint Barack Obama amerikai elnök is a helyszínen lesz a start során.

Az Endeavour STS-134 jelű küldetése lesz az utolsó teljes legénységgel induló út az űrrepülőgépek történetében. Felszállítják a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) az Alpha Magnetic Spectrometer-2 (AMS) nevű részecskefizikai detektort, valamint az Express Logistics Carrier-3 (ELC-3) logisztikai egységet. További feladat lesz két S-hullámsávú kommunikációs rádióantenna és egy nagynyomású gáztartály felszerelése, emellett a legénység a Dextre robotkarnál és a külső, a mikrometeorit-becsapódások ellen védő szigetelésnél is végez majd szerelési munkákat.

Az AMS-t az űrrállomás külső felületére, az S3 jelű szerkezeti elemre rögzítik (lásd az alábbi képen). A hatalmas mágnest tartalmazó érzékelővel részecskefizikai megfigyeléseket végeznek majd, többek között antianyagot keresnek, illetve a berendezéssel nyert adatok a láthatatlan tömeg (sötét anyag) jellemzőinek megismerésében is segíthetnek. A berendezés által végzett mérésekkel pontosíthatók lesznek a kozmológiai modellek. Az ELC-3 egység pedig gyakorlatilag egy szállítótartály, amelyben több felszerelést visznek az űrállomásra, közöttük egy nagynomású gáztartályt, a két S-hullámsávú antennát és egy ammóniatartályt.

Forrás: NASA
Illusztráció az AMS helyéről az űrállomás külső felületén (NASA)

A küldetés tervezett menetrendje:

1. nap: start, külső felületek ellenőrzésének megkezdése a Föld körüli pályán
2. nap: dokkolórendszerek előkészítése, külső felületek ellenőrzésének befejezése
3. nap: összekapcsolódás a Nemzetközi Űrállomással
4. nap: az AMS detektor rögzítése robotkarral az űrállomás külső felületére
5. nap: első űrséta (Fuestel, Chamitoff)
6. nap: pihenőnap, következő űrséta előkészítése
7. nap: második űrséta (Fuestel, Fincke)
8. nap: pihenőnap, következő űrséta előkészítése
9. nap: harmadik űrséta (Fuestel, Fincke)
10. nap: űrrepülőgép külső felületének ismételt ellenőrzése, következő űrséta előkészítése
11. nap: negyedik űrséta (Fincke, Chamitoff)
12. nap: munkálatok befejezése, beszámoló az eredményekről
13. nap: leválás az űrállomásról
14. nap: felkészülés a leszállásra
15. nap: leszállás

Rövidfilm az AMS detektor működéséről (NASA)

Az Endeavour küldetése alatt egy másik űrrepülőgép, az Atlantis csökkentett legénységgel készenlétben áll, és ha az Endeavour a start során fellépő esetleges sérülések miatt nem lenne képes visszatérni, akkor "mentőcsónakként" szolgálhat. Ettől függetlenül - ha már felkészítették az utazásra - az Atlantis az Endeavour sikeres küldetése esetén is indulni fog, azonban csak négy személy lesz a fedélzetén. Így ha ez az űrrepülőgép kerülne bajba, a legénységét vissza lehetne hozni Szojuz-űrhajókkal is. Ennek az extra, STS-135 jelű küldetésnek a végrehajtása anyagi okok miatt sokáig kérdéses volt, a jelenlegi döntés értelmében azonban az Atlantis fog utolsóként startolni az űrrepülőgépek közül, méghozzá ideális esetben június 28-án.

Rövid előzetes az Endeavour utolsó útjáról (NASA)

Befejeződik az űrrepülőgépek korszaka

Az Endeavour útjával, majd az Atlantis csökkentett küldetésével lezárul az űrrepülőgép-korszak. A továbbiakban egyelőre Szojuz-űrhajókkal látják el és cserélik az űrállomás legénységét, teherszállításra pedig az orosz Progressz, az európai ATV és a japán HTV teherűrhajókat használják. A tervek szerint néhány éven belül új, személyszállításra alkalmas űreszköz fog üzemelni Amerikában, az első magánkészítésű űrhajó, a Dragon. A hétszemélyes űreszköz már több sikeres kísérletben vett részt, és elvileg erre hárul majd a fő feladat az űrállomás legénységének cseréjében.

A magánszektor előretörése az űrturizmus területén még jelentősebb, amit jól mutat, hogy a rendszeres utazásokra készített Space Ship Two nevű, űrugrásra képes űreszköz hamarosan üzembe áll. Ez azonban nem képes Föld körüli pályára jutni, mindössze néhány perces súlytalanságot és ezalatt nagyszerű panorámát biztosítanak a tehetős utazóknak.