Elgurult sziklák és szétfolyt kőzetek a Holdról közölt új képeken

Vágólapra másolva!
Soha nem látott részletek tűnnek elő a Hold felszínén a Lunar Reconaissance Orbiter űrszonda legújabb felvételein. A fényképeken elgurult kőtömbök, magányos sziklák és rétegzett lávafolyások is azonosíthatók.
Vágólapra másolva!

A Holdon a vulkáni aktivitás leglátványosabb nyomait a hatalmas, sötét bazaltláva-területek, az úgynevezett tengerek jelentik. Ezek rajzolják ki a holdbéli arcot, amit szabad szemmel is megfigyelhetünk. A lapos lávasíkságok mellett kevés más vulkáni nyom akad a felszínen. Ide tartoznak például a lapos és ezért a Földről távcsővel nehezen látható dómok, amelyek kúpjai csak alacsony napállásnál azonosíthatók, amikor csillagunk lapos szögben süt le rájuk.

Forrás: NASA, GSFC, ASU
Két apró vulkáni dóm (nyíl) egy bazaltláva-síkság peremén (NASA, GSFC, ASU)

Az alábbi képen a fenti két dóm egyike látható, a Lacus Mortis nevű lávasíkság peremvidékén. A lapos kúp alakzat átmérője közel 1,5 kilométer.

Forrás: NASA, GSFC, ASU
Egy 1,5 kilométer átmérőjű vulkáni kúp és tetőkrátere a Holdon. A képen 50 centiméteres a legkisebb megkülönböztethető részlet. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, GSFC, ASU)

Az Aristarchus-kráter a Hold egyik legérdekesebb vidékén található. A közel 175 millió éves, 40 kilométer átmérőjű és 3,5 kilométer mély becsapódásnyom mellől indul a Schröter-völgy, amelyet egykor egy lávafolyás mélyített a felszínbe. A területen ősi robbanásos vulkánkitörések is történtek, amelyek nyomán sötétebb törmelékfoltok maradtak vissza.

Forrás: NASA, GSFC, ASU
Az Aristarchus-kráter, mellette balra fent a Schröter-völgy lávafolyása (NASA, GSFC, ASU)

Az alábbi kép az Aristarchus-platónak nevezett kiemelkedés északkeleti lejtőjén lévő sziklákat mutatja. A kőzetblokkokat 1 méter vastag sötét és 1-10 méter vastag világosabb rétegek alkotják. A világosabb részek feltehetőleg egykori lávafolyásokból állnak, míg a sötétebb réteg a robbanásos kitörések során visszahullott törmelék lehet, vagy a lávafolyások gyorsan megdermedt és repedezett egykori felszínét jelzi.

Forrás: NASA, GSFC, ASU
Ősi réteges lávafolyásokból letört kőzetblokkok. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA, GSFC, ASU)

A sarki vízjég eloszlását is vizsgálják

Az LRO-űrszondával együtt startolt LCROSS rendszer becsapódása nyomán sikerült megállapítani, hogy 5-6 százaléknyi vízjég található a kísérőnk déli sarkvidékén lévő Cabeus-kráterben. A sarkvidéki területeket azóta is tanulmányozza egy keringő egység, és az így szerzett ismeretek, valamint a korábbi űrszondás adatok összevetése alapján pontosabb képet nyertek a szakemberek a sarki vízjég eloszlásáról.

Forrás: Mitrofanov et al., LCROSS, LRO, NASA
A Hold déli sarkvidékének domborzata (fekete-fehér árnyalással) és a területen a vízjég eloszlása (színekkel). A vörös a száraz, a kék a nedves vidékeket jelzi. A kép nagyméretű változatának
letöltése (Mitrofanov et al., LCROSS, LRO, NASA)

Az LCROSS rendszer becsapódásakor mért adatokat összevetették a Hold körüli pályáról készült neutronspektrométeres mérésekkel. Utóbbi a felszíni 1-2 méter vastag törmelékréteg hidrogéntartalmának és így a benne tárolt vízjég mennyiségének a becslésére ad lehetőséget. A fenti térkép ezek alapján mutatja a déli poláris térséget, ahol a kékes szín a magas vízjég koncentrációt jelzi, a vörös pedig a száraz térségeket mutatja.

Érdekes módon az eloszlás nem egyezik teljesen a kráterek és az általuk árnyékolt területek előfordulásával, azonban a mérés csak a felső 1-2 méter vastag rétegre jellemző eloszlást mutatja, mélyebben ettől függetlenül más koncentráció is lehet. A jobb alsó sarokban látható fehér vonal a Hold déli pólusát jelzi, míg a feljebb, a kép közepe felé eső piros csillag az LCROSS becsapódás helyét mutatja, amely egy vízjégben gazdag vidéken történt.

Animáció a vízjég területi eloszlásáról (Mitrofanov et al., LCROSS, LRO, NASA)