Az USA nem fél a 2036-os orosz kisbolygótól

Vágólapra másolva!
Nagyon kicsi az esély arra, hogy az Apophis kisbolygó 2036-ban eltalálja a Földet, közölték a NASA szakemberei csütörtökön. Szerintük az oroszok által tervezett konferencia elsietett, és mai tudásunk alapján a becsapódás lehetőségével kapcsolatos aggodalmaik túlzóak.
Vágólapra másolva!

"Abban igaza van az oroszoknak, hogy tényleg van esély a becsapódásra, de annak nagysága egy a 250 ezerhez" - mondta Donald Yeomans, a NASA földközeli kisbolygókkal foglalkozó részlegének vezetője. Mint arról néhány napja beszámoltunk, egy orosz számítás alapján az Apophis kisbolygó 2036-ban eltalálja a Földet.

Az orosz modell szerint (amelynek részleteit még nem közölték) komoly veszélynek kell tekinteni az Apophis 2036-os földközelségét. Ezzel kapcsolatban az orosz űrügynökség idén nyáron egy konferenciát tervez, főleg európai szakemberek bevonásával.

Az Apophis 2029-ben is bolygónkhoz közel halad majd el, és ekkor a Föld gravitációs terétől pályaváltozást szenved. Utóbbi mértékét nehéz előrejelezni, ezért merült fel, hogy a 2036-ban ismét földközelben járó kisbolygó be is csapódhat - ha a pályaváltozás kedvezőtlen lenne. Ez akkor állhat elő, ha az objektum 2029. április 13-án egy úgynevezett gravitációs kulcslyukon halad keresztül. A kifejezést arra az esetre használják, amikor egy kisbolygónak úgy kell elvonulnia például a Föld közelében, hogy pont egy nála alig nagyobb méretű térrészen halad keresztül.

Ennek az esélye azonban a NASA szerint igen kicsi, és a pontos becslésre még néhány évet várni kell. A kisbolygó egyébként 2012 és 2013 fordulóján is elhalad a Föld közelében. Ekkor részletes optikai és radaros megfigyelések készülnek majd, amelyek alapján a jelenleginél pontosabban határozható meg a pályája. Utóbbi ismeretében lehet csak eldönteni, szükség van-e valamiféle beavatkozásra egy esetleges 2036-os veszélyes közelítés megelőzésére.