Legnépszerűbb képes híreink

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: Monash University

Az űrből vizsgálták az óriáskengurut
Ausztrál tudósok reményei szerint egy óriás kartonkenguru révén, amelyről május 20-án műholdas felvételeket készítettek, pontosabban megismerhető, miként veri vissza a Föld felszíne a napsugarakat, és ennek milyen hatása van a légkör hőháztartására.

Forrás: NIWA

Mélytengeri csillagváros ejtette ámulatba a kutatókat
Több tízmillió kígyókarú tengeri csillag élőhelyét fedezték fel egy Új-Zéland partjaitól délre fekvő mélytengeri hegységben. A végeláthatatlan "csillagváros" egy különleges tengeráramlatot kihasználva virágzik. Az áramlat folyamatosan szállítja ide az élelmet, és a területet elkerülik a ragadozók.

Forrás: [origo]

Rézkori temetőt ásnak a 47-es út mellett
Rézkori település temetőjét találták meg a régészek a 47-es út mellett folyó ásatáson Hódmezővásárhely és az algyői Tisza-híd között - jelentette be Tóth Katalin, a hódmezővásárhelyi Tornyai múzeum ásatásvezető régésze.

Forrás: Getty Images

Túlélték a földrengést a csengtui óriáspandák
Túlélte a délkelet-kínai Szecsuan tartományt sújtó földrengést a csengtui kutatóközpont mintegy hatvan óriáspandája - közölte az Új-Kína hírügynökség.

Forrás: MTI/Kovács Attila

Képek: új helyen a gorillák és orángutánok az állatkertben
Birtokba vehették új kifutóikat a Fővárosi Állat- és Növénykert emberszabású majmai. A tágas szabadkifutók lényegesen nagyobbak a korábbinál, a gorillakifutó alapterülete tízszer akkora, mint a régi férőhely. Az átadással egy időben nyitották meg a Nagyszikla sétaútjait is, amelyekre a második világháború óta most először mehetnek fel a látogatók.

Forrás: bolygonkafold.hu

A Föld, ahogy még sohasem láttuk
Ismét betérhetnek a moziba azok, akiket mágnesként vonz a filmvásznon a természet: mozifilm készült a BBC négy év alatt leforgatott, óriás költségvetésű, 11 részes, Bolygónk, a Föld című sorozatából. A forradalmian gyors kameráknak és a részletgazdag képeknek köszönhetően A Föld káprázatos utazásra visz bennünket bolygónkon.

Forrás: [origo]

Széthasadás előtt az északi félteke legnagyobb jégselfje
Három nagyobb részre törik a Föld északi féltekéjén található legnagyobb jégself, a Kanada északi partjaitól 800 kilométerre húzódó Ward Hunt. Az esemény, amely a kutatók szerint a fölmelegedés egyértelmű következménye, várhatóan néhány éven belül bekövetkezik.

Forrás: [origo]

Meglepetést hozott a fogságban élő tigrisek génvizsgálata
Szibériai, szumátrai, bengáli, maláj - az állatkerti tigrisek között sokkal több őrzi ősei tiszta vérvonalát, mint amennyiről a fajfenntartó programok tudtak, derítette ki egy új amerikai genetikai vizsgálat. Könnyen lehet, hogy ezek az állatok jelentik a még vadon élő alfajok fennmaradásának zálogát, mára ugyanis legalább ötször annyi tigris él fogságban, mint eredeti élőhelyén.

Forrás: [origo]

Nyolcezer éves gyökérből nőtt a világ legöregebb fája
Feltehetően a világ legöregebb élő fáira, egy csoport lucfenyőre bukkantak Svédország közepén. Bár a fák törzse 600 évenként elhal, a növények 6-8 ezer éve ugyanabból a gyökérrendszerből élednek újra.

Forrás: [origo]

Vízbetörések a mélyépítéseken - régi térképeken a főváros ősvízrajza
Április 8-án éjjel intenzív vízbetörés miatt omlott be a Rákóczi téri metróépítkezés munkaterületének egy része. Vajon előrejelezhetők-e az ilyen események, vagy legalább kalkulálhatunk ezek valószínűségével? A válaszokat részben a városgeológiától, illetve a beépítés előtti vízrajz ismeretétől várhatjuk.

Forrás: MTI/Beliczay László

A budapesti IPCC-ülés megnyitó fóruma képekben
Az ENSZ Nobel-békedíjas Klímaváltozási Kormányközi Testülete (IPCC) a héten ülésezik Budapesten a Kongresszusi Központban, zárt ajtók mögött, 300 szakember részvételével. Felvételek az ülés előestéjén az MTA dísztermében megtartott fórumról.

Forrás: Ian Waldie/Getty Images

Elkerülheti a rákot a tasmán ördög
A Föld legnagyobb termetű húsevő erszényesét egy titokzatos bőrbetegség tizedeli - a tasmán ördögből már csak 20 ezer egyed él bolygónkon. Egy új bejelentés azonban némi reményt adhat: kiderült, hogy egy befogott példány immunis a daganatos megbetegedéssel szemben, amely immáron az állomány felét kiirtotta.

Forrás: [origo]

3000 éves kép a bálnavadászatokról
A Bering-szoros mentén már 3000 évvel ezelőtt is bálnákra vadásztak, és a helyiek bátorságukat az utókornak is megörökítették - fedezhetjük fel azon a rozmárcsonton talált faragványon, amelyet a Nature tudományos folyóirat legújabb számában ismertettek.

Forrás: National Snow and Ice Data Center

Képek a legújabb antarktiszi jégleszakadásról
Mint arról korábban beszámoltunk, március 25-én egy 415 négyzetkilométer területű jégmező szakadt le az Antarktiszról. Szakemberek szerint ez csak a kezdete annak a folyamatnak, amelynek során egy ennél háromszor nagyobb terület csúszhat majd a tengerbe.

Forrás: Projeto Boto

Nézd a botomat! - folyami delfinek különös udvarlása
Az embernél és egyes emberszabásúaknál megszokott, ám a tengeri emlősök között eddig soha nem látott viselkedést figyeltek meg folyami delfineknél Dél-Amerikában.

Forrás: EPA/Olivier Maire

Rekordgyorsasággal olvadnak a gleccserek
Soha nem tapasztalt gyorsasággal olvadnak a gleccserek világszerte - állapította meg az ENSZ Környezetvédelmi Programjának legutóbbi elemzése.

Forrás: EPA

Fotó a bizonyíték rá, hogy élnek még törpevízilovak
Sikerült lencsevégre kapni törpevízilovakat a nyugat-afrikai Libéria egyre zsugorodó őserdejében, pedig a kutatók arra számítottak, hogy a faj már kipusztult az országban dúlt két polgárháború, valamint az illegális vadászat és fakitermelés miatt.

forrás: birdlife.org/Hadoram Shirihai

Nyolcvan éve kihaltnak hitt madárfaj látható egy új fotón
Egy nyolcvan éve kihaltnak hitt madárfajt írtak le újra Pápua Új-Guinea közelében. A Beck-viharmadárból mintegy harminc példányt sikerült megfigyelni.

Forrás: [origo]

Eddig 16 ezer békát mentettek meg a gázolástól Farmoson
Március 3-án reggel 5500 kétéltű várta megmentőit a békaterelő-kerítés tövébe leásott vödrökben. A ma reggeli adatokkal együtt idén már közel 16 ezer béka menekült meg a gázolástól Farmos közelében, ahol a környezetvédők évek óta mentik a vonuló békákat

Forrás: MTI/Kovács Attila

Már láthatók a kiscápák a fővárosi állatkertben
Már láthatja a fővárosi állatkert közönsége az idei év elején kikelt kiscápákat. A bemutató "bölcsőmedencében" jelenleg két állat úszkál, ám további szaporulatra is számítani lehet.

Forrás: www.croptrust.org

Megnyílt a világ legnagyobb magbankja a "világvégén"
A fagy Édenkertjének nevezte José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke azt a föld mélyére épített sarkvidéki bunkert, ahol a bolygónkon termesztett összes mezőgazdasági növény vetőmagját őrzik majd. A világ legnagyobb magbankjába a megnyitó napján százmillió mag érkezett.

Forrás: MTI/AP/New England Aquarium/David Obura

Megszületett a világ legnagyobb tengeri menedéke
A világ legnagyobb védett tengeri területét hozták létre a Csendes-óceánon, a Hawaii és Ausztrália között félúton elterülő, apró szigetekből álló Kiribati államban. A rezervátum megalakulásával a Föld utolsó, még érintetlen korallszigetcsoportjainak élővilágát kívánják megóvni a túlhalászástól.

Forrás: Thomas Breuer - WCS/MPI-EVA

Először fotóztak szemtől szemben párzó gorillákat
Első ízben sikerült felvételeket készíteni egymással szemben párzó gorillákról. Erről a viselkedésről eddig az emberszabásúak között egyedül az emberre és a törpecsimpánzokra, a bonobókra nézve rendelkeztünk bizonyítékkal.

Forrás: EPA/Holger Hollemann

31 kilós meteoritot találtak az Antarktiszon
Húsz éve a legnagyobb meteoritra leltek az Antarktiszon. A 31 kilogramos kőzetdarabra 15 apróbb mellett találtak rá a hannoveri földtudományi intézet (Bundesanstalt für Geowissenschaften und Rohstoffe, BGR) munkatársai. A meteorit vizsgálata információkat nyújthat az elmúlt tízezer év éghajlatáról az Antarktiszon.

Forrás: MME/Prommer Mátyás

Megtalálták a magyar kerecsensólymot Szerbiában
2008. január 29-én egy háromtagú "expedíció" indult Szerbiába, az egyik műholdas jeladóval felszerelt kerecsensólyom ellenőrzésére. Az esemény előzménye, hogy a megadott koordináták alapján a szerb kollégák megtalálták a fiatal sólymot, és jelezték, elképzelhető, hogy valami nincs rendben a madárral. Úgy tűnt ugyanis, hogy valami "lóg" a madár lábáról.

Forrás: [origo]

Széthordják az iraki örökséget
2003-ban óriási nemzetközi felháborodást keltett a bagdadi Nemzeti Múzeum kifosztása. Az ókori szobrokat, a faragott kőtáblákat, a pompás edényeket és a csillogó aranyat ma már zárt kapuk és állig felfegyverzett őrök védelmezik. Az iraki és amerikai szakértők szerint azonban jelenleg sokkal nagyobb tragédia sújtja a mintegy 12 ezer iraki régészeti lelőhelyet, ahonnan szép lassan elhordják az összes értéket.

Forrás: Kaldeneker Görgy

A Föld arcai - olvasóink küldték
A Csíki-medence és Bali - a felvételeket kedves olvasóink küldték be nekünk a Föld éve alkalmából.

Forrás: MTI

Útra keltek a miskolci állatkert párduckölykei
Útnak indították a miskolci állatkert három fiatal párducát. Az állatoktól azért kellett megválni, mert kifejlett korukban a párducokat nem lehet együtt tartani, és a kert nem akar öt párducot megtartani.

Forrás: Makai Tamás

Hegyek a felhők felett - olvasóink küldték
Az alábbi felvételeket kedves olvasóink küldték be nekünk a Föld éve alkalmából.

Forrás: Biró Zsófia

A Kékestető a Bálványról
Az alábbi, 2007. december 28-án a Bálványon készült képet Biró Zsófia nevű kedves olvasónk jóvoltából, az ő magyarázatával közöljük.

Forrás: [origo]

Sárkányok őrzik Kína legősibb kardját
Művészi kidolgozású kardra bukkantak kínai régészek a kelet-kínai Csianghszi-tartományban egy ősi sírkamra feltárása során. A fegyver korát 2500-2600 évesre becsülik a szakemberek, akik szerint ez a legősibb kard, amely Kína területén előkerült.

Forrás: Izing Imre

A Magas-Tátra a Börzsönyből
Izing Imre nevű kedves olvasónk küldte be az alábbi képeket, amelyek 2007. december 27-én reggel, körülbelül 7 órakor készültek a Csóványoson lévő geodéziai toronyból. A panorámaképen a Csóványostól északnyugatra húzódó, ködbe vesző hegygerinc, a másik fotón a Csóványostól a Magas-Tátráig elterülő felhőtenger látható.

Forrás: MME

Megint sasokat mérgeztek a Jászságban
Folytatódik a ritka védett madarak érthetetlen pusztítása a Jászságban. Madarászok a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársaival együttműködve az év elején öt megmérgezett sast és több ölyvet találtak. A korábbi esetekhez hasonlóan ezúttal is állati tetemekbe rejtették a mérget az ismeretlen tettesek. Az elmúlt két év alatt történt mérgezések okozta veszteség európai mércével nézve is óriási.

Leguánok potyogtak az égből Floridában
A Florida állambeli Miami térségében a hirtelen bekövetkezett hőmérsékletcsökkenés szokatlan jelenséget idézett elő a várost övező parkokban: "leguáneső" hullott a fákról.

Forrás: EPA/CURRUMBIN WILDLIFE SANCTUARY

Négy golflabdát nyelt egy piton - a műtét képei
Falánksága kis híján a vesztét okozta annak a pitonnak, amely tojások helyett négy golflabdát kebelezett be Ausztráliában. Képek a ritka, kígyómentő műtétről.

Forrás: EPA

Veszélyben Földünk legmagasabb állatai
Az afrikai zsiráfokat a kihalás fenyegeti - figyelmeztettek kenyai és amerikai biológusok, akik ezzel egyidőben azt állítják: Földünk legmagasabb állatai a korábbi ismeretekkel ellentétben nem egyetlen, hanem több önálló faj képviselői, ezért a bolygónkon élő zsiráfpopuláció általános fogyatkozása néhány faj számára a véget jelentheti.

Forrás: MTI/Kiss István

Karácsonyi meglepetés: szűznemzéssel született cápa Nyíregyházán
Meglepetés fogadta december 18-án, kedden reggelre a nyíregyházi állatpark dolgozóit: egy 30 centiméter nagyságú újszülött fehérfoltú szirticápa-kölyköt találtak az 50 ezer literes cápamedencében. Az újszülött érkezésére egyetlen magyarázatot látnak: apai közreműködés nélkül, szűznemzéssel fogant.

Forrás: EDGE

Az első filmfelvételek egy különleges sivataglakóról
Először sikerült eredeti élőhelyén lefilmezni egy ritka, veszélyeztetett élőlényt - a hosszúfülű ugróegeret. Az apró emlős a Góbi-sivatagban él és különön termetével leginkább egy miniatűr kengurura emlékeztet.

Forrás: wildlifedirect.org/Wolfgang Wuster

A Föld legnagyobb köpködő kobrája
Hossza majdnem eléri a három métert, mérge akár 20 ember életét is képes kioltani annak az óriás köpködő kobrának, amelyet Kenyában fedeztek fel biológusok.

Forrás: [origo]

Újra megnyílik Augustus palotája
Az évtizedek óta tartó restaurálások után 2008 márciusától újra látogatható lesz Rómában a Palatinus dombon Augustus császár freskókkal díszített palotája, igaz csak részlegesen.

Forrás: EPA

Képes beszámoló a Nobel-díjak átadásáról
Stockholmban XVI. Károly Gusztáv svéd király december 10-én ünnepélyesen átadta a 2007. évi Nobel-díjakat. A tíz kitüntetett közül ketten idős koruk és egészségi állapotuk miatt nem tudtak elutazni a stockholmi ceremóniára.

Forrás: Budapesti Állatkert

Vérszomjas ragadozók - képek az állatkerti leopárdkölykökről
Gyorsan nőnek a budapesti állatkert leopárdkölykei. A nyáron született ritka perzsa leopárdok már elérték anyjuk méretének felét, és immár csak húst hajlandóak enni. Jól bírják a telet, mivel eredeti élőhelyükön a hideg és a hó sem ismeretlen.

Forrás: [origo]

Restaurálják a velencei temetőszigetet
Új élménnyel gazdagodhatnak a Velencébe látogatók: a város fokozott ütemben restauráltatja a San Michele szigetén fekvő temetőt, és ingyenes útikalauzt adott ki, amelyben 63 műemléksírt ismertet.

Forrás: [origo]

Artemisz templomában prédikált Szent Pál
A Messinai-szoros mélyén megtalálták azokat a köveket, amelyek először "hallhatták" Itáliában Szent Pál prédikációját - számolt be róla a La Reppublica című olasz napilap.

Forrás: MTI/Nagy Lajos

Csimpánz-szülinap Veszprémben
Gyümölcstortával köszöntötték a veszprémi Kittenberger Kálmán állatkert dolgozói Taksonyt, a csimpánzfiút 20. születésnapja alkalmából. Az ünnepen állatkerti fotókból nyílt kiállítás a kertben.

Forrás: [origo]

A vizek réme lehetett az embernél is nagyobb tengeri skorpió
Agyontaposni biztosan nem lehetett volna azt a skorpiót, amelynek fosszilizálódott maradványaira egy nemzetközi kutatócsoport bukkant a közelmúltban. A valaha élt legnagyobb ízeltlábú 2,5 méteresre nőtt, és folyók, tavak sekély vizeiben vadászott zsákmányára 390 millió évvel ezelőtt.

Forrás: [origo]

Megkezdődött a világvégére épített vetőmagbank lefagyasztása
A Jeges-tengerben található szigetcsoport, a Spitzbergák egyik szigetén, egy hegy gyomrában megkezdték annak a négy és fél millió vetőmag elhelyezésére alkalmas tárolónak a lefagyasztását, ahonnan - a létrehozók szándéka szerint - egy esetleges világkatasztrófa után új élet sarjadhatna.

Forrás: EPA/ULISES RUIZ

Klónozzák a mexikói hízelgő monstrumot
Az el Zalamero (magyarul "a Behízelgő") nevet viselő bika kiválasztott példánya fajának: kiemelkedő testi adottságainak, heves vérmérsékletének és nem utolsó sorban rendkívüli nemzőképességének köszönhetően a mexikói Puebla állam egyik rancsán élő monstrum lehet az első latin-amerikai klónozott állat.

Forrás: MTI/AP/Új-mexikói Természettudományi Múzeum/Spencer G. Lucas

330 millió éves kétéltűek lenyomatai
330 millió évvel ezelőtt élt kétéltűek testének kőben megőrződött lenyomataira leltek az amerikai Pennsylvania államban. A lenyomatok eddig ismeretelen szalamandraszerű állatoktól származnak.

Forrás: Bangor University

Megtalálták a Föld leghosszabb életű állatát
Megtalálták a Föld feltehetően leghosszabb életet élt állatát. Az Izland partjainál felszínre vetődött kagyló a becslések szerint 405-410 évet élhett - még "kisded" volt, amikor 1600-ban Giordano Brunót máglyán égették el akkoriban eretneknek számító gondolataiért.

Forrás: EPA

Gyérebb élővilág, földcsuszamlások követhetik a kaliforniai erdőtüzeket
A dél-kaliforniai erdőtüzek maradandó károkat okoznak az élővilágban, és ami a legaggasztóbb, fokozhatják a további erdőtüzek gyakoriságát - mutattak rá amerikai kutatók, akik az emlékezetes 2003-as tűzvész következményeihez hasonló pusztulása számítanak.

Forrás: [origo]

Megtalálták Mona Lisa szemöldökét
Egy francia mérnök saját fejlesztésű multispektrális kamerájával eredt a híres festmény titkainak nyomába. A speciális képek felfedik Mona Lisa szemöldökének és eredeti mosolyának vonalát.

Forrás: MTI/AP/Brazil Nemzeti Múzeum

A 80 millió éves óriás utolsó jócselekedete
Az egyik legnagyobb ismert dinoszaurusz csontvázának segítségével hihetetlen pontossággal rekonstruálták a patagóniai késő-kréta szárazföldi ökoszisztémát.

Forrás: MTI

Új ásványt fedeztek fel magyar kutatók
Magyar mineralógusok új ásványt fedeztek. Az ásványt Koch Sándorról, a Szegedi Egyetem egykori nemzetközi hírű ásványtanprofesszoráról kochsándoritnak nevezték el.

Forrás: Újdelhi Egyetem

Alig egycentis békát fedeztek föl Indiában
India legapróbb szárazföldön élő gerincesét fedezték föl biológusok. A 10 milliméteres békafajra a Delhi Egyetem kutatói találtak rá a dél-indiai Kerala államban.

Forrás: MME/Molnár Zoltán

Madármegfigyelő hétvége szerte az országban
Október 6-7-én rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat: az ország minden megyéjében és Budapesten is madarászok várják mindazokat, akik részt vennének madármegfigyelő túrán. A nemzetközi versenyben Magyarország évek óta az elsők között végez.

Forrás: Zoological Society of London (ZSL)

Az interneten láthatók a Londoni Állatkert archív fotói
100-150 éve élt elefántok, zebrák, majmok és büszke gondozóik megszürkült kópiákon. Október elsejétől bárki számára hozzáférhetőek az egyik legértékesebb zoológiai fotógyűjtemény, a Londoni Állatkert archív felvételei.

Forrás: EPA

Ismeretlen indián törzset kaptak lencsevégre Peruban
Valószínűleg soha nem látott indián törzsre bukkantak kutatók Peruban. Egy frissen készült fotográfia újabb hullámokat korbácsolhat abban a vitában, amely a kormányzat és a környezetvédők között folyik arról, hogy a dél-amerikai ország egyre nagyobb területeken engedélyezi kőolaj-kitermelő cégek működését az Amazonas vízgyűjtő területein.

Forrás: [origo]

Megvizsgálták a legrégibb magyar múmiát
A korábbi teóriával ellentétben Széchényi Pál egykori kalocsai érseket nem mérgezték meg - jelentette ki Nagycenken a kutatás eredményeiről szóló sajtótájékoztatón Kristóf Lilla Alida, a Xantus János Múzeum kutatásvezető antropológusa.

Forrás: WWF

Tizenegy állat- és növényfajt fedeztek fel Vietnamban
Vietnam középső részén eddig ismeretlen kígyó-, lepke- és orchideafajokat fedeztek fel a kutatók. Az Annamite-hegység rendkívül gazdag ritka fajokban, ezért védelemre szorul - közölte a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet.

Forrás: [origo]

Madármegfigyelő nap Csertőn
Madármegfigyelő napot rendez október 7-én, vasárnap a Csertői-halastó mellett a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Magyar Madártani Egyesület, ahol madárvédelmi szakemberek mutatják be a területen látható madarakat, és tájékoztatást adnak a madárvonulásról.

Forrás: [origo]

Szombaton Denevér-nap a fővárosi állatkertben
2007. szeptember 22-én Denevér-napot tart a Fővárosi Állat- és Növénykert, hogy a sokak által a "nemszeretem állatok" között számontartott repülő emlősök fontosságára hívja fel a nyilvánosság figyelmét.

Forrás: [origo]

11 500 kilométert repült leszállás nélkül egy goda
Bámulatos rekordot állított fel egy költöző madár, amely leszállás nélkül több mint 11 500 kilométert repült Alaszkából Új-Zélandra. A korábbi rekordot is egyik fajtársa tartotta.

Forrás: [origo]

A jegesmedvék kétharmada tűnhet el 50 éven belül
Ötven éven belül eltűnhet a jegesmedvék kétharmada a Földről a globális felmelegedés, az északi sarkvidéki jégtakaró vékonyodása következtében - olvasható az amerikai geológiai szolgálat (US Geological Survey) tanulmányában.

Forrás: MTI/EPA

Kép a lávát lövellő Etnáról
Izzó lávát lövellt ki magából szeptember 5-re virradó éjjel Szicíliában Európa legnagyobb és legaktívabb vulkánja. A láva lakott területeket nem veszélyeztetett, a kitörés hajnali 5 órakor be is fejeződött. Az Etna legutóbb ez év áprilisában tört ki.

Forrás: M. Hettwer Sereno

Életnagyságban látható a világ legnagyobb őskrokodilja
Kiállították a világ valaha élt legnagyobb krokodilja, a Sarcosuchus imperator pontos mását a dél-franciaországi Pierrelatte-ban. Az óriáshüllő a mai Szahara területét borító erdők édesvizeiben vadászott dinoszauruszokra 110 millió évvel ezelőtt.

Forrás: MTI/Vajda János

Megérkeztek a nyolcmillió éves faóriások végső helyükre
Megérkezett a nógrád megyei Ipolytarnócra hat azok közül a nyolcmillió éves mocsárciprusok közül, amelyeket a bükkábrányi lignitbánya területén tártak fel idén júliusban. A maradványokat októbertől tekintheti meg a nagyközönség a megújult látogatóközpontban.

Forrás: EPA

Válságos helyzetben a kétéltűek
Bolygónk kétéltűfajainak harmadát-felét a kipusztulás veszélye fenyegeti. Érthető hát, hogy a kétéltűek védelme állt az Állatkertek és Akváriumok Világszövetségének elmúlt héten Budapesten megrendezett 62. éves konferenciájának középpontjában.

Forrás: EPA

Képek az augusztus 28-i teljes holdfogyatkozásról
2007. augusztus 28-án teljes holdfogyatkozás volt látható a Csendes-óceán térségében. A jelenséget mintegy másfél órán keresztül figyelhették meg Észak- és Dél-Amerikától Ausztráliáig.

Forrás: [origo]

Bolyongjon a budai vár középkori pincéiben!
Októbertől csoportokban, idegenvezetővel látogatható a Budavári palota nyugati oldalán feltárt, a 13. századtól épült pincerendszer. A különlegesen megvilágított, több tucat helyiségből álló, labirintusszerű járatrendszerben középkori kutakat és egy 13. századi zsidó rituális fürdőt, mikvét is feltártak, a pince falában ma is láthatók az egykori mécsestartó fülkék.

Forrás: EPA

Zajlik a patások áttelepítése Kenyában
Augusztusban mintegy kétezer állatot, köztük ezer zebrát és impalát telepítenek át Kenyában. A hatalmas vállalkozás célja, hogy újra benépesüljön az ország egyik legismertebb nemzeti parkja.

Forrás: EPA

Újabb gorillamészárlás Kongóban
Idén július végén három nőstény és egy hím hegyi gorilla agyonlőtt tetemére bukkantak a kongói Virunga Nemzeti Parkban. A napokban egy újabb, ötödik, nőstény állat tetemét is megtalálták. A mészárlás megmagyarázhatatlan: a ritka, veszélyeztetett állatokat leölték, ám tetemük egyetlen részét sem használták föl.

Forrás: EPA

Lassabban nőnek az esőerdők
Malájzia és Panama egyes területeken már látványos a változás hatása: a fölmelegedés az esőerdőket is megviseli, s ez tovább fokozza a globális fölmelegedést. A megfigyelés már csak azért is riasztó, mert ezzel a hatással eddig nem számoltak a klímaváltozás mértékét előrejelző becslések.

Forrás: EPA/MTI/Bruzák Noémi

Már láthatók a perzsaleopárd-kölykök a fővárosi állatkertben
Négy év után sikerrel járt a Fővárosi Állat- és Növénykert tenyészprogramja: három kölyök született a ritka perzsa leopárdoknál. 2005-ben már volt szaporulat, ám akkor csak egyetlen kölyök jött a világra. Földünkön mindössze körülbelül kétezer perzsa leopárd él.

Forrás: MTI/Németh György

Fotók a Szegedi Vadaspark új jövevényéről
Törpevíziló-lány érkezett a Szegedi Vadasparkba. A másfél éves Tigi augusztus 13-án délben tette meg első lépéseit a szabadban a számára épült kifutóban. Tigi mellé jövőre egy hím állat is érkezik, s ezzel megindulhat a ritka faj szaporítása Szegeden.

Fotó: Marton Bálint

IX. Nemzetközi Repülőnap Kecskeméten
Több mint 70 ezer érdeklődő tekintette meg a kecskeméti repülőnap szombati programsorozatát. A IX. Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutatón először repült magyar közönség előtt magyar pilóta a svéd Gripen vadászgépekkel.

Forrás: NASA

Brooklyn partjai műholdfelvételen
New York öt kerületének legnagyobbika (területe 251 km2, ennek 27%-a vízfelület) egyben a legnépesebb kerület. A 2,6 milliós lakosú Brooklyn az űrből első látásra nem más, mint kisebb-nagyobb csillogó fehér négyszögek tengere.

Forrás: MTI/Vajda János

Képek a nyolcmillió éves fák szállításáról
Rendőri felvezetéssel érkezett meg az a tréler, amely az első négy Bükkábrányban előkerült nyolcmillió éves mocsárciprust szállította a miskolci Herman Ottó Múzeumba.