Kétszáz évvel Darwin után még mindig rejtély a csoportszelekció

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évtizedekben "beleverték" a biológushallgatókba, hogy a természetes szelekció nem a csoport érdekeit figyelembe véve működik. A modern darwinizmus egyik alaptétele volt, hogy a szelekció az egyedeket "látja", és a bennük lévő géneken keresztül hat rájuk. Richard Dawkins etológus és neves elméleti biológus "önző gén" elméletében egyenesen odáig ment, hogy az élőlények csupán a gének "hordozóeszközei", és a gének a saját túlélésüknek kedvező irányba alakulnak az evolúció folyamán. Ezekbe az elképzelésekbe nemigen fér bele az önzetlenséget feltételező csoportszelekció, mégis egyre több kutató és elméleti szakember kezdi elfogadni a létezését a társas lények, különösen az emberek esetében. Darwin közelgő 200. születésnapja alkalmából a Nature és a New Scientist összeállítására alapozva tekintjük át az evolúcióelmélet egyik legvitatottabb elméletét.
Vágólapra másolva!

Csoportszelekció és az emberi evolúció

"Fajunk különleges, az állatok között nem ismert sajátsága a fajtársak és a csoport esetenkénti önzetlen segítsége. Az ember az egyetlen olyan állat, amely csoportjáért életét is hajlandó feláldozni, tekintet nélkül a szaporodási sikerben megnyilvánuló veszteségeire. Az ember az egyetlen olyan faj, amely szüntelen, kielégíthetetlen érdeklődéssel fordul fajtársai felé, mindig szeretné ismerni azok elmeállapotát, véleményét, gondolatait, vágyait, terveit, noha ezek az ismeretek nem mindig szükségesek a saját jólétéhez.

Noha ezek az állítások az antropológusok, pszichológusok egy része számára nyilvánvalóak voltak, a szociobiológiai modellekben nem érvényesültek. A szociobiológusok és a genetikai redukcionisták, mint például Dawkins, mindig úgy érveltek, hogy bármilyen cselekedetről is legyen szó, abban mindig kimutatható az egyéni, önző érdek. Hogy ezt könnyebb legyen kimondani, néha a gének önzéséről beszéltek. (Dawkins 1976) Az utóbbi években azonban mind határozottabban jelentkeztek az ellenvélemények. Boyd és Richerson (1985) olyan populációgenetikai modelleket konstruált, amelyek bizonyos feltételek esetén megengedték a csoportszelekció működését is. Feltételezésük szerint, ha egy csoport kultúrájában olyan mechanizmusok működnek, amelyek csökkentik a csoport tagjai viselkedési fenotípusainak különbségeit, de egyben növelik a csoportok közötti fenotípusos különbségeket, akkor, de csakis akkor, működhet a csoportszelekció. Boehm (1997) neves antropológus gondos vizsgálatokkal éppen azt mutatta ki, hogy a modern vadászó-gyűjtögető társadalmakban léteznek ilyen kulturális mechanizmusok. Az egalitariánus csoportkultúrák jelentősen csökkentik az egyének csoporton belüli rivalizációját, konszenzuson alapuló döntési mechanizmusokat hoztak létre, valamint szigorúan büntetik a csalókat, az önzetlenség esetleges kihasználóit. Ezeknek a kulturális mechanizmusoknak a hatásai mindenben megfelelnek a csoportszelekciós modellek követelményeinek. Csökkentik a csoporton belüli individuális különbségeket, és ennek megfelelően a csoporton belüli versengést, egyidejűleg növelik a csoportok közötti különbségeket és a csoportok rivalizációját, tehát kialakulhatnak a valódi csoportszelekció feltételei." (Csányi Vilmos: Az emberi természet. Humánetológia. Vince Kiadó, 1999. 143. o., a Kiadó engedélyével)