Száz évvel a szibériai, négymilliárddal a marsi becsapódás után

Kereken száz esztendeje, 1908. június 30-án egy kisbolygó vagy üstökösmag robbant fel Szibéria felett. Az esemény során a Hiroshimára ledobott atombomba energiájának közel ezerszerese szabadult fel. A kozmikus katasztrófákkal kapcsolatos egyik legújabb eredmény, hogy a Mars bolygó jellegzetes kétarcúságát is egy becsapódás hozhatta létre, ám a szibériainál sokkal ősibb és hatalmasabb. 

A becsapódás következményei

A becsapódás csak részben olvaszthatta meg az északi területeket, ahol a kidobódott anyag miatt vékonyabb is lett a kéreg. Ez a vékonyabb kéreg később utat engedhetett a láváknak, és a beindult intenzív vulkáni tevékenység tovább változtatta a terület kőzettakaróját. A modellek alapján a robbanás keretében sok forró törmelék jutott a légkörbe, amely visszahullva nagy területen olvaszthatta meg a jeget, a víz pedig lefolyva völgyeket mélyített a felszínbe, és mállasztotta az ásványokat - emellett átmeneti tavak is képződhettek. A becsapódás helyén egy ideig még forró maradt a kőzet, amely felszín alatti vízáramlást tartott fent, változatos kémiai reakciókat kiváltva.

A légkörbe került por lecsökkentette a felszínre jutó napfény mennyiségét, ezért csökkenhetett volna a felszíni hőmérséklet - de ezzel ellentétes irányba hatott a fent említett forró és visszahulló törmelék. A becsapódás növelhette is a légköri gáz mennyiségét, ugyanakkor el is fújhatta a korábbi atmoszféra egy részét. Mindezek eredőjeként változott, növekedett vagy csökkent az atmoszféra tömege. A legnagyobb becsapódások a bolygó tengelyforgásának jellemzőit is befolyásolják. A becsapódó test lökése és a robbanáskor áthalmozott anyagok megváltozott területi eloszlása miatt a bolygó kérgében átalakulások és kisebb utólagos elmozdulások is történtek, ami a forgástengely helyzetét is befolyásolhatta.

A jelenség azonban nemcsak átmmenetileg változtatta meg a Marsot, hanem egész fejlődéstörténetére hatással volt. Fontos következményekkel járt, hogy a nagy becsapódás révén északon jött létre a Mars legnagyobb üledékgyűjtő medencéje. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a bolygó felszíne ezután általánosan délről északi irányba lejtett, erre folytak le a Tharsis és az Elysium vulkáni hátság területén feltört áradások vizei, és az északi mélyedésben feltehetőleg többször is tóvidék vagy tenger jött létre.

Nagy becsapódásos medencék méretarányos összehasonlítása a Naprendszerben: a) Caloris-medence (Merkúr), b) Mare Orientale (Hold), c) Délipólus-Aitken-medence (Hold), d) Valhalla-medence (Callisto), e) északi síkságok területe (Mars)

A marsi hatalmas becsapódásos esemény több nagyságrenddel volt energikusabb, mint az, amely a dinoszauruszok kihalását okozta a Földön, közel 65 millió évvel ezelőtt. Sokkal kisebb volt ugyanakkor annál a robbanásnál, amelynek keretében egy Mars méretű planéta ütközött a Földdel, és a becsapódástól kilökött anyagból létrejött a Holdunk. Utóbbi földi esemény annyira energikus és ősi volt, hogy a becsapódásnak bolygónkon semmilyen morfológiai nyoma nem maradt - azonban következménye a Hold képében látványosan megfigyelhető az égen.

A Mars északi mélyföldjét kialakító becsapódáshoz hasonlóak gyakoriak lehettek az ősi Naprendszerben. Ilyen események hozhatták létre például a Merkúron megfigyelhető Caloris-medencét, vagy a Hold túloldalán elterülő Délipólus-Aitken-medencét (lásd a fenti ábrán), azonban mind közül a Marson lévő képződmény a legnagyobb - amennyiben helytálló a cikkben vázolt modell.

A Tunguz-esemény

Forrás: [origo]

1908. június 30-án reggel negyed nyolc körül fényes meteor tűnt fel Szibéria felett, a már kivilágosodott égen. A jelenséget egy 50-70 méter átmérőjű kisbolygó vagy üstökösmag okozta, amely útja során 7-8 kilométer magasan megsemmisült, a Hiroshimára ledobott atombomba erejét közel ezerszeresen meghaladó robbanást produkálva. Feltehetőleg az egész test megsemmisült, amelynek eddig csak mikroszkopikus nyomait sikerült kimutatni - bár létezik egy lehetséges kráter is, amelyet ma tó tölt ki.

A lökéshullámtól közel 40 kilométeres területen kidőlt az erdő, a villanást 400 kilométerre is látták, hangját pedig 1000 kilométer messze is hallották. A lökés- és rengéshullámot a Föld számos pontján érzékelték. A következő napokban megnőtt az ún. világító felhők gyakorisága, amelyeket a sztratoszférába feljutott finom porszemcsékre kifagyott jégkristályok hozták létre. A geológusok és biológusok azóta is intenzíven vizsgálják a mára Tunguz-rezervátumnak nevezett területet. Az esemény ugyanis egyedi példát képvisel arra, miként regenerálódik az élővilág egy ilyen katasztrófa után.

A Tunguz-esemény hangja

A Tunguz-esemény 100. évfordulója alkalmából az ELTE TTK Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Urkutató Csoportja és az ELTE BTK Elso Pesti Egyetemi Rádiója közösen elkészítette a Tunguz-esemény hangjának rekonstrukcióját, amely ez az elso ilyen próbálkozás a világon. A rekonstrukcióban felhasználták a korabeli sajtóban és a késobbi expedíciókban a helyszíni lakosok visszaemlékezéseit, valamint a tudományos eredményeket. A jelenség feltehetőle nem pont így hallatszott, de ez a ma elérhető legjobb hangrekonstrukciója a jelenségnek. Az esemény hangrekonstrukciója itt hallgatható meg.