Átlagos tudományos teljesítmény félpénzen - az MTA elnökjelöltjeit kérdeztük

"Aligha reális várakozás, hogy minden sms elküldése előtt mindenki mondja jó hangosan, hogy 'éljen a tudomány!', de azt fontos lenne a jelenleginél jobban tudatosítani, hogy a jólét, a jó élet egyik feltétele a tudomány és annak folyamatos művelése" ... "Volt egy szintén legendás, Puskás Öcsivel fémjelzett focicsapat is az ötvenes években. Időközben a magyar labdarúgás szinte megszűnt, és a szerkezete is széthullott. A magyar tudomány és felépítése szilárdan áll. Kiváló játékosokkal rendelkezik. Világbajnokok aligha leszünk - túl kicsi az ország ehhez -, de az élvonalba kerülhetünk." A Magyar Tudományos Akadémia elnökjelöltjeinek négy kérdést tettünk fel.

Ön szerint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közéletben betöltött szerepe mennyire nyilvánvaló a hétköznapi ember számára? A tudomány, illetve az Akadémia mint intézmény jelentősége kellő súllyal van-e jelen a hétköznapi ember életében? Ha nem, akkor kíván-e ön tenni annak érdekében, hogy ez megváltozzon?

Úgy vélem, a hétköznapi ember az MTA-t pozitívan ítéli meg, ugyan nem biztos, hogy tudja is, a három betű mit rejt. Az ellentmondás feloldása sok kis ajtó azonnali kinyitását igényli. Az MTA társadalmi elfogadottsága igen magas: a felmérések szerint a különböző intézmények közül (az Alkotmánybíróságtól kezdve a Magyar Nemzeti Bankon át a politikai pártokig) a bizalmi tőkéje a legmagasabb. Ez jó hír. Kevésbé jó hír, hogy a hétköznapi emberek többsége nem igazán tudja, mi is az Akadémia, miért hasznos a társadalom számára, mire költi el az adófizetők pénzét. Az Akadémia nem elég nyitott, nem mutatja be a műhelyeiben folyó tudományos munkát, nem kommunikálja megfelelően a teljesítményét és gyakran nagyszerű új tudományos eredményeit. Elégséges itt példaként arra utalni, a Gömböcöt mennyire felkapta a nemzetközi sajtó, a feltalálók milyen remekül kommunikálják találmányukat (részletek a www.gomboc.hu címen - a szerk.), amelyet a privátszféra is megtalált - egyedül mintha az MTA feledkezett volna meg arról, hogy berkeiben milyen kincs született.

Látnunk kell, hogy a 20. század végére megváltozott a társadalom és a tudomány viszonya: ez a korábban megszokottól teljesen eltérő kommunikációt, társadalmi szerepvállalást követel. Ebben a kutatói társadalomnak és így az MTA-nak magához kell ragadnia a kezdeményezést. A kommunikációnk átgondolása sürgető feladat: az elérendő érdemi társadalmi támogatottság erősíti az MTA-t abban, hogy a politikától távolságot tartson és biztosítsa a stabil kutatás feltételeit, alapvetően azért, hogy mindannyiunk jövőjét szolgálja. Gondolok itt mindenekelőtt egy információgazdag, a kutatóhálózat és a tudós testület munkáját is felölelő weboldalra és a szóvivői rendszer létrehozására - legyen az Akadémiának "arca". A weboldal legalább három célhoz visz közelebb: megteremti a gyors, naprakész információszolgáltatás kézenfekvő eszközét, az interaktivitás lehetőségét viszi a mindeddig egyirányú információáramlásba, de szolgálja a hatékony belső kommunikációs csatornák kialakítását is. Az eredmények, a tudományos sikerek, a tudós személyiségek ismertsége növelhető egy hatékonyabb és szélesebb körű kommunikációs stratégiával; ez egyrészt az MTA aktívabb kommunikációján múlik, de nem kevésbé a tudósok személyes fellépésén is - fontos, hogy láthatóak legyenek a médiában, szakmai ügyekben elérhetőek és megkérdezhetőek, véleményformálók legyenek. Összességében nyelvet és stílust váltanunk egyaránt szükséges: az internet korában másképp kell kommunikálnunk, mint azt tettük korábban.

A fejlett világban a gazdasági fejlődés egyik legfontosabb motorja a magas színvonalú kutatás-fejlesztés, amelynek alapját a természettudományok képezik. Ön hogy látja: fel van-e készülve a MTA arra, hogy a 21. század gazdasági kihívásait megfelelő súlyú és magas színvonalú természettudományos háttérrel támogassa? (Illetve: a természettudományokban zajló kutatások, az alapkutatástól az alkalmazott kutatásig, illetve az akadémiai kutatóhálózatoktól az egyetemekig, elég gyorsan és rugalmasan képesek-e igazodni az ipari/gazdasági igényekhez, ezáltal az ország fejlődéséhez?)

Tömör válaszom az, hogy az érintett intézmények és szereplők - az egyetemek, az Akadémia, a felvevő vállalkozói szféra - együttesen nincsenek felkészülve korunk gazdasági kihívásainak átgondolt támogatására, és ezért az oktatás, a kutatás, a fejlesztés, az innováció sokszereplős és meglehetősen bonyolult rendszerének egészéhez kell hozzáértően és türelemmel hozzányúlnunk. Egyébként pedig világjelenségről van szó. Jelentős présben van az olyan nagy múltú, igen komoly eredményekkel büszkélkedő országok tudományos közössége és akadémiája is, mint például Nagy-Britannia vagy Németország. A felgyorsult innováció világában a tudományos kutatás és az oktatási rendszer reakciósebessége, hatékonysága minden fejlett és felzárkózó országban feszegeti e területek megszokott korlátait. Itthon a tünetek eléggé egyértelműek. A magyar tudomány és azon belül az MTA kutatóintézetei a tudományos teljesítmények nemzetközi összehasonlításában "átlagos teljesítményt nyújtanak félpénzen", azonban ez a relatív előny az innováció irányába haladva lépésenként foszlik semmivé.

A rendszer összetettségét és bajait jellemzik a nemzetközi - OECD és EU - összehasonlítások: a természettudományos és mérnöki végzettségű szakemberek száma igen alacsony, az EU-15 átlag felét sem éri el a 20-29 éves korosztály népességére vetítve. A sereghajtókhoz közeli pozícióban vagyunk az innovatív vállalkozások gazdaságon belüli súlyát, a szabadalmi kérelmek számát, az iskolán túli képzést és az internethasználatot illetően. Mindezek eredményeként Magyarország a European Innovation Scoreboard által használt átfogó innovációs mérőszám értéke alapján a több mint szerény 20. helyen áll az EU-tagországok listáján. Az innováció a kitörés kulcsa - mondják, ennek a felismerése azonban a hazai döntéshozók körében egyelőre hiányzik. Mire lenne szükség? Több választási cikluson átnyúló, elemző műhelymunkával megalapozott és a pártok által elfogadott tudomány- és technológiapolitikára, koherens stratégiára és annak következetes végrehajtására, nem pedig szétforgácsolt, egymás hatását ritkán erősítő programokra. Ez volt az általam vezetett 4t Tanácsadó Testület Tudomány és technológiapolitika Magyarországon: helyzetértékelés és kitörési lehetőségek című 2005-ös tanulmányának ma is érvényes, fő üzenete. (Honlap: www.4t.gov.hu - a szerk).

Az igazodás a jelen és a jövő gazdasági-ipari igényeihez tehát fontos, a nyitás a társadalom és a gazdaság igényeire történő reagálást illetően alapvető jelentőségű, mindez változások után kiált, ami elől az MTA sem térhet ki. Társadalmi elkötelezettsége erős, és érdekei is markánsan körülhatárolhatók. De különösen nagy kihívást jelent az igazodás egy olyan országban, ahol - ahogyan említettem - a vállalkozások töredéke innovatív, és a kutatási tevékenység iránti kereslet nagyon alacsony. Ez nem panasz, hanem olyan ténymegállapítás, amely a szükséglet oldaláról jelentős korlátként jelenik meg a fejlett országokkal összehasonlítva.

A Magyarországon közkeletű vélekedés szerint a magyar tudósoknak világformáló a hatásuk. Ez biztosan igaz volt a 20. század elején. Ön szerint érvényes-e ez a megállapítás a mai korban is, vagy inkább már csak legenda?

A kiegyezéssel legendás fejlődési időszak kezdődött, ami a 20. század első harmadában a magyar tudósok és művészek világformáló hatásában teljesedett ki. Volt egy szintén legendás, Puskás Öcsivel fémjelzett focicsapat is az ötvenes években. Időközben a magyar labdarúgás szinte megszűnt, és a szerkezete is széthullott. A magyar tudomány és felépítése szilárdan áll. Kiváló játékosokkal rendelkezik. Világbajnokok aligha leszünk - túl kicsi az ország ehhez -, de az élvonalba kerülhetünk. Csak egy jó menedzsert kell szerződtetni.

Látnunk kell, hogy a kiegyezés utáni kivételes kegyelmi időszakban igen sok tényező szerencsésen esett egybe. A gyökereket az Eötvös József és Kármán Mór neve által fémjelzett teljes körű és radikális oktatási reform jelentette, ami találkozott a kivételes tehetségek egyidejű felbukkanásával és tudatos kinevelésével. Számos kölcsönhatás és öngerjesztő folyamat révén Budapest, az ország, a gazdaság, az ipar, a kultúra szárnyalását és a korai innováció megvalósulását - Ganz, Tungsram és társai - tapasztaltuk. A "marslakók" pályája folytatódott és kiteljesedett az akkor még virágzó Berlinben, majd kényszerű okok miatt a Manhattan-programmal az USA-ban.

Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán. A tudomány, a technológia is sokat változott. A mai globalizálódó világban és versengésben elképzelhetetlen, hogy néhány tucat tudós - Bolyai után szabadon - a semmiből új világot teremtsen. Miközben az egyéniségek szerepe továbbra is meghatározó, a kimagasló feltételek között dolgozó nagy teamek nélkül sokra nem megyünk. Nagy tévedés lenne tehát a század eleji mércével mérni a mai teljesítményt. Ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lennének kimagasló tehetségeink. És tudományos eredményeink messze meghaladják az elvárhatót. Ezt illusztrálja az OECD összehasonlítása, amely szerint - az EU-15 jellemzőit 100-nak véve - Magyarországon a K+F ráfordítás - a mérés módjától függően - 40-47 %, azonban a teljesítés ennek közel kétszerese, 74-88 % közöttire tehető. A Web of Science adatbázis 140 országának elemzése alapján hazánk tudományos teljesítménye az első harmadban található, a 16-34. helyen, ismét a mérés módjától függően. És ha a roppant fontos, aligha mérhető kimagasló egyéni teljesítményeket nézzük, példák sokasága jut hirtelen és rendszertelenül az eszünkbe: Gömböcünk és az alkotók, a nagyszerű Bolyai-díjasaink, az üvegbeton, a 3D-kijelző, a Nature-ben és a Science-ben publikáló magyar szerzők, a nagyszerű agykutatók, a magas elismerést kapott, itthon vagy külföldön élő tudósaink.

Tudományos eredményeink tehát kiválóak, sok tehetséggel rendelkezünk, és a nemzetközi együttműködésekben kedvelt partnerek vagyunk. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nincsenek fontos teendőink. Ilyenek például a PhD- és posztdoktorprogramok számának jelentős növelése és minőségének javítása, a fiatal tehetségek természetes mobilitásának és e mobilitás kétirányúságának erősítése, a hazai tudományos közeg jelentős nemzetközi nyitása, a nem magyar kiválóságok idecsábítása, híd képzése a vállalatok felé és egy új típusú kapcsolat folyamatos fejlesztése mindenekelőtt a nagy vállalati globális tudásközpontokkal.

Önt személy szerint mi motiválja a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztéért folyó versenyben?

Hozzájárulni az MTA megújulásához és ezen keresztül a magyar tudomány, a felsőoktatás, a K+F, az innováció egymást erősítő fejlesztéséhez, hiszen ez a rendszer távolról sem működik kielégítően. Az elmúlt másfél évtizedben aktívan foglalkoztam a tudománypolitika, a K+F, a felsőoktatás kérdéseivel, lankadatlan törekvésem volt a szakma és a politika között közvetíteni, hidat verni. Példa erre a Tudománypolitikai Tanácsadó Testület élén folytatott munkám, elnöknek Orbán Viktor nevezett ki, a pozíciót a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok alatt 2006 nyaráig betöltöttem. Dolgoztam külföldön programvezetőként, voltam kutatóintézeti főigazgató, két cikluson át akadémiai osztályelnök. Vízzel és környezettel foglalkozó mérnök vagyok, tizenkét éve műegyetemi tanszékvezetőként. Óriási kihívást jelentene tehát számomra, ha azt a munkát, amit a fenti pozíciókban kisebb léptékben és több ízben nemzetközi kontextusban is végeztem, az MTA elnökeként folytathatnám, és így járulhatnék hozzá az Akadémia megújulásához, közéleti szerepének erősítéséhez, egyúttal a tudományos élet intézményi rendszerének hatékonyabb, integrált működéséhez. Egy nyitott és kezdeményező Akadémia létrehozásáért szívesen tennék.

Somlyódy László

1943-ban született, nős, három felnőtt gyermek apja, vízzel és környezettel foglalkozó mérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezetője, az MTA rendes (valamint több más hazai és külföldi akadémia) tagja. Korábban a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ kutatója, igazgatója és főigazgatója, az International Institute for Applied Systems Analysis (IIASA, Laxenburg, Austria) vízzel, illetve környezettel foglalkozó programjának vezetője. Az elmúlt évtizedben számos szakmai közéleti tisztséget töltött be: az MTA Műszaki Tudományok Osztálya elnöke; a MAB alelnöke; az Országos Környezetvédelmi Tanács tagja; a Tudomány és Technológiapolitikai Tanácsadó Testület (4T) elnöke és a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium (TTPK) tagja (2001-2006); az International Water Association (IWA) és a Magyar Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke. Jelenleg a European Environmental Agency Scientific Committee elnöke, több magas szintű nemzetközi tanácsadó testület tagja.

Jelentős eredményeket ért el az axiálventilátorok áramlástani tervezésében; szennyvizek elkeveredésének kutatásában vízfolyásokban; az áramlás és transzport numerikus modellezésében felszíni vizekre; nagy, összetett környezeti rendszerek modellezésében; a vízminőségszabályozás területén; az eutrofizálódás vizsgálatában; vízgazdálkodási döntéstámogató rendszerek fejlesztésében és alkalmazásában; a költséghatékony szennyvíztisztítás területén. Foglalkozott a Balatonnal, a Dunával, a Rábával, más felszíni vizekkel itthon és közép-európai országokban, Kanadában, Brazíliában, Szingapúrban és Kínában. Eredményeiről mintegy 40 országban számolt be. 10 könyvet, 36 könyvfejezetet, 100 feletti tudományos cikket, 150 körüli kutatási jelentést és 300 tudományos előadást jegyez. Munkáit külföldön mintegy 600 alkalommal idézték. Szakmai elismerései: Kiváló Munkáért, Vitális publikációs díj, Széchenyi professzori ösztöndíj, Gábor Dénes-díj, Deák Ferenc kutatási díj, Széchenyi-díj, Árvízvédekezésért-díj, Környezetvédelmi felsőoktatásért-díj. Hobbija: tenisz, síelés, vitorlázás, balaton-felvidéki háza és kertje.