Radnótit idéz Magyarország fölött Simonyi

Vágólapra másolva!
2007. április 9-én este először hangzott el magyar beszéd a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről. A jelenleg is ott dolgozó Simonyi Károly blogjából a laikusok számára is világossá válik, amit a szakemberek nagy része már elfogad: Simonyi nem egyszerű űrturista, hanem joggal nevezhetjük a harmadik kiképzett magyar űrhajósnak.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Űrállomás Simonyi útja alatt több alkalommal szabad szemmel is megfigyelhető hazánkból (részletesen lásd egy másik cikkben) Mind közül a legjobb láthatóság éppen az űrhajózás napjára, április 12-re esik. Aznap a Polaris Csillagvizsgáló (Budapest III. ker., Laborc u. 2/c) szabadtéri előadásokkal egybekötött rendezvényt tart, amely alatt derült idő esetén a Simonyival a fedélzetén átvonuló űrállomás is megfigyelhető. A program, amelyet a Polaris TV élő adása révén az interneten is követhetnek az érdeklődők:

20.00 Megnyitó (Mizser Attila)
20.10 Űrállomások és megfigyelésük (Spányi Péter)
20.32 A Nemzetközi Űrállomás átvonulásának megfigyelése
20.40 Ismét magyar az űrben! (Kereszturi Ákos)
21.00 ISS: a Nemzetközi Űrállomás (Horváth András)
21.30 Pille - a magyar űrsiker (Apáthy István)
22.00 Űrturizmus: a XXI. század extrém sportja (Horvai Ferenc)
22.30 Az idősebb Simonyi Károly (Spányi Péter)

Simonyival űrrepülése során két alkalommal is terveznek rádiókapcsolatot létesíteni Magyarországról. Először április 12-én, 01.15-kor 34 magyarul beszélő rádióamatőr beszélget egyszerre Simonyi Károllyal. Ez egyben rekordkísérlet is, korábban erre nem volt példa.

A második rádiókapcsolatra április 13-án (pénteken) 01.15-kor a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban kerül sor, a Magyar Asztronautikai Társaság és a Természet Világa c. folyóirat szervezésében. A nagyközönségnek pedig aznap este ugyanitt lesz egy rendezvény 20 órától, ahová szeretettel várják az érdeklődőket.

A "Diákkapcsolat Charles Simonyival" rendezvény programja:

  • Megnyitó, köszöntő (dr. Horváth András, dr. Horváth László, Staar Gyula, dr. Almár Iván)
  • Az űrturizmus napjainkban és a jövőben (dr. Both Előd)
  • Rádióamatőr-összeköttetés az ISS-szel (dr. Gschwindt András)
  • Az űrrepülés élettani hatásai az első napokban (dr. Grósz Andor)
  • Charles Simonyi és a magyar-orosz PILLE-kísérlet (Apáthy István)
  • Rádióamatőr-kapcsolat a Nemzetközi Űrállomással (Fekete Soma, Magyari Dóra, Molnár Gyula, Petz Erika, Sas Péter, Somogyi Timea, dr. Charles Simonyi)

A részvétel díjmentes, de a termek korlátozott befogadóképessége miatt a szervezők kérik, hogy aki jönni szeretne, e-mailben jelentkezzen a [email protected] címen.

Székesfehérváron is megünneplik az űrhajózás napját. Április 12-én a Szabadművelődés Házában (Székesfehérvár, Fürdő sor 3.) Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója tart előadást a második magyar űrhajósról és az űrturizmusról. A program 17 órakor kezdődik.