Videók a technika és tudomány világából

Vágólapra másolva!
Miként próbálnak úrrá lenni az egyre növekvő földi forgalmi káoszon a frankfurti repülőtéren? Hogyan állíthatja vissza a normális vérkeringést az elzárt artériába juttatott kis ballon szívinfarktus után? Hogyan ismerheti fel a biológiai fegyvereket egy hordozható DNS-elemző? Megtudhatja legújabb kisfilmjeinkből.
Vágólapra másolva!

Forrás: EPA

Számítógép-újrafelhasználás (2006. november)
Egye számítások szerint csak az Egyesült Királyságban évente 3 millió számítógépet selejteznek le. Ez a szám különösen annak fényében érdekes, hogy a fejlődő világban a diákok 99 százaléka hagyja el úgy az iskolát, hogy még életében nem látott számítógépet. De mi lesz a gépek sorsa?

Zenélő robotok (2006. november)
A 2000-ben alapított brooklyni LEMUR filozófiája, hogy olyan robothangszereket hozzanak létre, amelyek "önmagukon játszanak". A Guitarbot feltalálója, Eric Singer szerint hangszere határozott előnyökkel bír az emberi kézzel szemben. Egyrészt nagyobb tempóban tud játszani, másrészt akkurátusabban tartja a ritmust, ami persze nem minden zeneszerzőnek tetszik.

Búvárrobot (2006. szeptember)
Évente számos esetben hívják ki tavakhoz és folyókhoz Anglia rendőrbúvárjait, hogy balesetek vagy bűnügyek áldozatai után kutassanak. A hideg, mély vízben dolgozva rendszeresen kockára teszik életüket. A kis látótávolságú környezetben az ilyen feladatok nagyon hosszadalmasak lehetnek, ezért robotokat vonnak be a munkába.

Robotasszisztens (2006. augusztus)
Egy műtét során a képzett asszisztensek fontos és felelősségteljes feladata az, hogy az orvosoknak a kért műszereket átnyújtsák. Penelopé egy új típusú robotnővér, a New York-i presbiteriánus kórház új műtéti asszisztense.

Emberi robotkezek (2006. augusztus)
Jessie Sullivan, egy tennessee-i elektromos cég villanyszerelője négy évvel ezelőtt megfogott magasfeszültségű vezetéket, amely mindkét karját vállig leégette. Egy kísérleti művégtag és újrakapcsolt idegek segítségével az 58 éves, kétszeresen amputált férfi újból képes lehet rá, hogy uralja környezetét.

Robottánc (2006. augusztus)
A báltermi tánc nagyon népszerű Japánban, ami természetesen nem kerülte el az ország robottervezőinek figyelmét. A tánc szerelmesei most kedvükre rophatják a tangót, rumbát vagy csa-csa-csát a legújabb fejlesztés, a "Báltermi Táncoló Robotpartner" vagy PBDR segítségével.

Még emberibb robotok (2006. augusztus)
Ahhoz, hogy az emberekkel dolgozó gépeket el tudják fogadtatni, emberszerűvé kell varázsolni kinézetüket, illetve mozgásképességüket kell fejleszteni. Konzervatív stílusa ellenére a Repliee névre keresztelt gép áttörést jelent a kommunikációs robotok fejlesztésében.

Sétáló robotok (2006. augusztus)
Olyan kétlábú robotot készítettek, amely nem csak emberi módon tud járni, de képes visszanyerni az egyensúlyát, és még a futás sem lehetetlen a számára.

Rehabilitáció robot segítségével (2006. augusztus)
Nancy Wheelan egyes agyterületei tavaly agyvérzés miatt károsodást szenvedtek. Fokozatosan meg kell tanulnia újból használni a jobb kezét, ebben segíti a karjára erősített robot.

"Fegyveres" robot (2006. július)
Három méter magas, 250 köbcentis motor hajtja és habfegyverével elsöprő támadást képes végrehajtani egy japán óriásrobot. A tervező gyermekkori álma volt egy ilyen, a tudományos fantasztikus filmekben látott hatalmas robot. Mivel hiába várt, hogy valaki ilyet építsen, saját maga kezdett bele.

Mentőrobotok (2006. július)
A tokiói Chiba Technológiai Intézet robotikai központjában egy olyan új robotot mutattak be, amely egy kamera és egy infravörös hőérzékelő segítségével fel tudja kutatni a romok alatt rekedt áldozatokat.

Robotdiák (2006. július)
Egy New York-i kórházban egyedülálló kísérlet folyik: a fekvőbeteg gyerekeknek lehetősége van rá, hogy virtuálisan iskolába is járhassanak.

Robot tűzoltók versenye (2006. június)
A számítógép-vezérelt robotoknak egy ház alaprajza alapján meg kell találniuk a "tüzet" vagy egy égő gyertyát, majd azt a lehető legrövidebb idő alatt el kell oltaniuk. A robotoknak ezután meg kell keresniük a modellházban rekedt csecsemőt.

Kórházi robot-asszisztens (2006. május)
Lehetséges, hogy a jövőben nem egy nővér segít majd ki minket a kórházi ágyból, hanem ez a puha, zöld színű robot. A japán Fizikai és Kémiai Kutatóintézet fejlesztette ki Ri-mant, a világ első robotját, amely képes megfogni és felemelni egy akár 35 kilogrammos személyt is.

Robot tengeralattjárók versenye Plymouthben (2006. május)
A délnyugat-angliai város óriási tengeri akváriumában újabb látványos részlegek nyíltak meg a látogatók előtt. Az akvárium legfőbb célja, hogy felhívja a figyelmet az óceánokat fenyegető veszélyekre.

A legkorszerűbb robothal (2006. április)

Gombaszedő robot (2006. április)

Szumórobotok (2006. április)

A robotkutya halála (2006. március)

Barátságos robotok (2006. március)

Promet - új robot Japánból (2006. március)

QRIO, a Sony állandóan fejlődő robotja (2006. február)

Egyszemű robot - a jövő prototípusai (2006. január)

Új Asimo-robot (2006. január)

Robotvezérlésű harci eszközök (2006. január)

Még több japán robot a tokiói iREX robotkiállításon (2006. január)

A legújabb japán robotok a tokiói expón (2006. január)