Immungenomika: a világ vezető kutatói Budapesten

Vágólapra másolva!
2004. október 3-án megkezdődött Budapesten az első Immungenomikai Világkongresszus. A Magyarországon szokatlanul nagyszabású nemzetközi tudományos összejövetelre a világ vezető kutató jöttek el.
Vágólapra másolva!

Hogyan merült fel egy világkongresszus megszervezésének gondolata?

Az Immungenomikai Világkongresszus szervezésének gondolata 2002 őszén született meg, amikor felmerült, hogy össze kellene hívni a különböző kapcsolódó tudományterületek legjelentősebb tudósait és a genomika immunológiai vonatkozásáról kellene eszmét cserélnünk. Felhívásunk nem várt lelkesedést váltott ki, és számtalan pozitív visszajelzést kaptam a világ csaknem minden országából. A téma aktualitásán és interdiszciplináris jellegén túl a figyelem talán hazánknak is szól, egyrészt mint a tématerületen számos siker forrásának, másrészt mint az EU-hoz egyik frissen csatlakozó és az új tagok között geográfiailag központi helyet elfoglaló országnak. A kongresszus fővédnöke a Magyar Köztársaság elnöke, Dr. Mádl Ferenc úr, a védnökök az Akadémia elnöke, Dr. Vizi E. Szilveszter professzor, Dr. Kökény Mihály miniszter úr és Demszky Gábor úr, Budapest főpolgármestere.

Lesz-e kiemelt téma a kongresszuson?

A kongresszus témája találkozott az Európai Unió első helyen kiemelt törekvésével, az életminőség javítására irányuló orvosgenomikai kutatási prioritással.

Miből lehet finanszírozni egy ekkora rendezvényt?

A kongresszus magas színvonalú, méltó megrendezéséhez természetesen komoly erőforrásokra van szükség. Sajnálatos és ismert módon, a hazai akadémiai, egyetemi szféra anyagi lehetőségei még nem nőttek fel az ilyen nagyszabású feladathoz, ugyanez vonatkozik a szervező Magyar Immunológiai Társaságra is. Minden lehetőséget meg kell találnunk a szükséges források felkutatására. Különböző európai pályázatok, nemzetközi és hazai biotechnológiai és informatikai cégek szponzori támogatásai, illetve a részvételi díjak jelentik majd az esemény fedezetét. Jelentős támogatást nyújtott az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, és más hazai pályázataink is elbírálás alatt vannak.

Simon Tamás