Újabb remény Atlantisz létezésére

Német régészek műholdfelvételek elemzése után úgy vélik, hogy megtalálták Atlantisz maradványait. A Spanyolország déli partjainál talált nyomok elhelyezkedése egybevág Platón leírásaival.

Platón volt az első, aki dialógusaiban először tett említést Atlantiszról: részletesen leírja a szigetet, annak ideális társadalmi berendezkedését, majd szörnyű pusztulását is. A XV. században, a felfedezések korában ismét felelevenítették, még Kolumbusznak is titkos vágya volt, hogy megtalálja. Százötven évvel Kolumbusz után a mexikói Don Carlos Seguenza - akit az első régészek között tartanak számon - Atlantisz után kutatva sok párhuzamot talált az azték és az ókori egyiptomi civilizációk között, de alig tudott valakit is meggyőzni arról, hogy az azték városoknak közük van Atlantiszhoz.

A XVII. századi Angliában is felelevenedett a régi legenda: John Dee alkimista, filozófus és asztrológus megkísérelt kapcsolatba lépni Atlantisz "szellemeivel", míg Francis Bacon 1626-ban Új Atlantisz című művében - Platónt is felhasználva - egy utópisztikus emberi társadalom képét vázolta fel. Évszázadokkal később Jules Verne Atlantisz-vízióját regényben írta meg, s az 1870-ben megjelent Húszezer mérföldnyire a tenger alatt vagy ismertebb címén a Nemo kapitány sikere ismét a köztudatba hozta az elsüllyedt birodalom mítoszát. Két évtizeddel később az amerikai Ignatius Donelly egyszer s mindenkorra ki akarta deríteni az igazságot, s könyve, az Atlantisz, az Özönvíz előtti világ (1882) valóságos Atlantisz-mániát teremtett. Heinrich Schliemann ekkora már feltárta Tróját, s az emberek már más szemmel kezdték nézni a mítoszokat, mint korábban: ha Homérosz alapján meg lehetett találni egy várost, akkor a Platón által leírtaknak is lehet valós alapja.

A századvég-századelő spiritiszta hulláma is kapcsolatba hozható Atlantisszal, amint azt az Egyesült Államokba kivándorolt orosz Helena Petrovna Blavatsky szeánszai is bizonyították - de csak kevés számú beavatott részesülhetett abból a tudásból, amely Atlantisz szellemi hagyatékát is magában foglalta. Blavatsky az atlantisziakat az emberiség őseinek tartotta, és a faji felsőbbrendűség gondolatát összekapcsolta Atlantisszal - ez az elmélet nem sokkal később Németországban talált követőkre: a náci propagandisták már "tiszta atlantiszi fajról", árjákról beszéltek, akikhez az első emberi civilizáció megalapítása fűződik. Hitler 1933-as hatalomátvétele után kutatni kezdtek az emberiség korai korszakainak mitikus helyei és tárgyai után, Hitlernek ugyanis meggyőződése volt, hogy ezek segítségével olyan titkos tudásra és határtalan erőre tehetnek szert, amely legyőzhetetlenné teszi őket. A frigyláda, a Szent Grál, a Jézus testébe fúródó lándzsa mellett ilyen misztikus erőt tulajdonítottak Atlantisznak is, és a német régészek az eltűnt civilizáció keresésére indultak- Edmund Kiss 30-as években íródott Atlantisz-regényciklusa is nagy hatással volt a náci vezetőkre, nem utolsósorban azért, mert Kiss fantáziája összekapcsolta az "árja" atlantisziakat a germánokkal, akik csak a megfelelő vezetőre várnak, hogy újból megalapíthassák árja birodalmukat.

A második világháború után Atlantisz és a náci Németország kapcsolata feledésbe merült, de az "elveszett birodalom" mítoszát immár Hollywood tartotta ébren: egymás után készültek az Atlantiszról szóló kalandfilmek és sorozatok. Aztán a hatvanas években egy régészeti felfedezés nyomán az Atlantisz-kérdés világszerte az újságok címoldalára került: Santorini szigetén egy ősi város nyomaira bukkantak, amelyet egy természeti katasztrófa pusztított el. A feltárás akkor a tudományos világot is megosztotta, de ma már leginkább csak Santorini lakói vannak meggyőződve arról, hogy szigetük volt Atlantisz - és ezt idegenforgalmuk fellendítésére alaposan fel is használják.