Influenza: a régi ellenség

Tömeges elterjedése és magas halálozási aránya ellenére a 20. század elejéig nem számított a legsúlyosabb kórok közé, csak az 1918-19-es, világviszonylatban 40 millió ember halálát okozó spanyolnátha-hullám után figyeltek fel veszélyességére.

Az A vírus felszíni struktúráját két antigén határozza meg, a hemagglutinin (H) és a neuraminidáz (N). Az emberi megbetegedést okozó törzsekben három H antigén (H1, H2, H3) és két N antigén (N1, N2) fordul elő. A felszíni antigének folyamatosan változnak. Ez nagyrészt lassan következik be, így az eltérés a korábbi struktúrákhoz képest mindig csak csekély. Gyors változás esetében azonban a vírus felszíni antigénjei hirtelen teljesen lecserélődnek és új, addig ismeretlen struktúra jelenik meg. Emiatt a népesség korábban megszerzett immunitása többnyire rövid időre szól, új antigenitású kórokozóval szemben hatástalanná válik, ami pandémia kialakulásának veszélyét teremti meg. A B vírusnál lényegesen kisebb mérvű az antigének változékonysága, a C vírus esetében pedig elhanyagolható. Az 1977 óta az időről-időre visszatérő járványokban általában a H1N1 és a H3N2 A vírusok, illetve egyes B influenzavírusok a globálisan elterjedt kórokozók.

Nagyobb járványok 30-40 évenként fordulnak elő, kisebb influenzajárványra azonban gyakorlatilag minden évben számítani kell, rendszerint az őszi, a téli, illetve a kora tavaszi hónapokban, az északi féltekén októbertől áprilisig, a déli féltekén áprilistól szeptemberig. A különbség csak a kiterjedésben és súlyosságában figyelhető meg. A kis, izolált területeken való megjelenés után fokozatosan sokasodnak az esetek, melyek száma 3-4 hét alatt éri el a csúcsot, majd hasonló idő alatt csökken. Egy-egy járvány alkalmával hazánkban mintegy 1,5-2 millió ember jelentkezik influenzaszerű tünetekkel az orvosnál.

Cseh Júlia