Szerencsésen megúsztuk a Nap támadását

Vágólapra másolva!
A kitörések mágneses jellemzői miatt a napvihar viszonylag gyorsan lecsendesedett, így világszerte nagyobb áramellátási és kommunikációs zavarok nélkül vészelték át a jelenséget.
Vágólapra másolva!

A Napon észlelt rendkívül erős kitörések miatt Németországban szerdán légiforgalmi korlátozásokat vezettek be, az orosz űrügynökség pedig egy nappal elhalasztotta egy japán műhold indítását. A német légiforgalmi hatóságok a szokásosnál kevesebb repülést engedélyeztek, mivel a mágneses vihar megzavarta a radar- és távközlési berendezések működését.

A napkitörés okozta elektromágneses viharok miatt óvintézkedésként szerdán átvezényelték a Nemzetközi Űrállomás (ISS) személyzetét a komplexum orosz Zvezda moduljába, amely nagyobb védelmet biztosít a sugárzás ellen. Az ISS-en tartózkodó űrhajósoknak az elektromágneses viharok műszaki nehézségeket egyelőre nem okoztak, az űrállomás és a földi irányítóközpont között normális módon működik a kapcsolat.

A napkitörés okozta részecskeáramlás harmadik lökéshulláma a vártnak megfelelően közép-európai idő szerint szerda este nyolc órakor érte el a Földet, és megzavarta néhány műhold adatforgalmát, több áramszolgáltatót pedig elővigyázatosságra, így a feszültség csökkentésére kényszerített. Az erőműveknek - Svédországtól kezdve az amerikai New Jersey államig - azért kellett csökkenteniük a termelésüket, az elektromos hálózatokon átfolyó árammennyiséget, hogy megkíméljék a hálózatokat a mágneses vihar hatásaként fellépő hirtelen feszültség-, illetve áramerősség-növekedés káros hatásaitól - jelentette az MTI.