Emberkert

Vágólapra másolva!
A Spektrum Televízióban bemutatásra kerülő, Emberkert című 3x50 perces dokumentumfilm-sorozat érdekes megközelítésből, mondhatnánk in situ vizsgálja az embert.
Vágólapra másolva!

A harmadik részből azt tudhatjuk meg, mire vagyunk képesek, ha engedjük, hogy mások parancsoljanak nekünk és mi történik akkor, ha a parancsokat mindenképpen végre szeretnénk hajtani.

Gyermekkorunkban, ha valami jót csinálunk, a szüleink megjutalmaznak érte, ha pedig rosszul viselkedünk, azért büntetés jár. A legtöbb ember megtanulja, hogy az élet sokkal egyszerűbb, ha betartjuk a szabályokat, és az engedelmesség természetessé válik számunkra.

A film készítői elhatározták, kipróbálják, mi lenne az a legfurcsább kérés, amit az emberek teljesítenének, csak azért, mert parancsba adták. Egy londoni iskola tanulóinak el kell dönteniük, hogy szót fogadjanak-e a minden tekintély fölött álló tanáruknak abban az esetben, ha rossz cselekedetre próbálja őket rávenni. Egy másik esetben bemutatják, hogy ha egy rendőr kéri meg az embereket arra, hogy szemeteljenek az utcán, akkor 70 %-uk gondolkodás nélkül megteszi!

Az Emberkert elszigetelt házában megfigyelhetjük az A csapatot (barnaszeműek), akik Caroline vezetésével irányítják a B csapatot (kékszeműek). Egyiküknek sem mondták meg, hogy mit tegyen, mindössze annyi történt, hogy az A csapatot vezető pozícióba helyezték. Ők a maguk módján értelmezik az irányítás mibenlétét, és az is egyre inkább kirajzolódik, hogy Caroline számára mit jelent a hatalom.

Pillanatokon belül uralkodó személyiséggé vált, és nagyon élvezte a szerepét. Az A csapat szemmel láthatóan hataloméhes, és nem jött rá, hogy miről szól ez a kísérlet és arra sem, hogy ez hová vezette őket. Végül is a sorozat lényege az, hogy bemutassa, a kialakult helyzet erősebb, mint gondolnánk és az, hogy mit tennénk gyakran távol áll attól, amit valójában teszünk. Gyakran meglepődnénk, hogy mire is vagyunk képesek, csak igazmondó nagyító kell hozzá.

Bemutató: július 2-án keddenként 20:50
Ismétlés: július 4-én csütörtökönként 17:40 és július 7-én vasárnaponként 13:20