Nem fiúnak született, ezért bántotta sokszor az édesapja Dér Henit - videó

Dér Heni
Dér Heni
Fotó: Instagram / Dér Heni
Vágólapra másolva!
Dér Heni régóta tudja, hogy énekesnő akar lenni, egész fiatalon lett önálló, hiszen 16 évesen költözött a fővárosba, majd 2003-ban, 17 évesen a Megasztár első évadában vált ismertté. Azonban sokan nem tudják róla, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie azért, hogy sikeres énekesnő váljon belőle, amit leginkább szigorú édesapja nehezített meg számára.
Vágólapra másolva!

Dér Heni elárulta, hogy édesapja nagyon szigorúan nevelte őt, főleg azért, mert fiú gyereket szeretett volna, nehezen emésztette meg, hogy végül két lánya lett. Ezért is követelt tőle sokkal többet, Dér Heniben pedig kialakult egy megfelelési kényszer az irányába.

Azt akarta, hogy tanuljak, legyen doktori cím a nevem előtt, ha már lánynak születtem. Ezért a legjobb tanuló voltam az iskolában, bennem volt ez a megfelelni akarás apu felé....

De nagyon hálás vagyok, amiért apukám akarta, hogy legyen diplomám. Emiatt nekem is fontos lett, hogy megszerezzek egy másfajta tudást. Mert ha csak a zenei palettából próbálom az információt szívni az agyamba, akkor lehet, hogy leszűkítem a látókörömet, és a közönségemet nem tudom úgy megszólítani, hiszen honnan tudnám, milyen az, amikor meg kell dolgozni a kenyérért, és megvásárolni a boltból, mert a művészvilág másról szól, máshogy látnak a művészek" - magyarázta az énekesnő, aki a Vajdaságban nevelkedett, ahol a régi normák szerinti, szigorúbb értékrenddel szembesült.

Dér Heninek emiatt sokat kellett dolgoznia magán, egyrészt azon, hogy nőnek született és ez nem baj, másrészt többet akart letenni az asztalra, hogy apja büszke legyen rá, és elégedett a teljesítményével. Az énekesnő apja akarata ellenére sem hobbinak tartotta az éneklést, de a ma már kétgyerekes anyuka egy alapítvány kurátoraként fiatal zenészeknek és sportolóknak tar motivációs előadásokat a fellépések mellett. 

Dér Heni azt is elárulta milyen szakmát szerzett, és miért pont azt a szakirányt választotta.

A politológus diplomám oka az, hogy vajdasági magyarként mi csak titokban tanulhattunk magyar történelmet, nagyon kevés óraszámban tartották, mert szerb történelem volt hangsúlyosabb. 

Amikor Magyarországon kezdtem építeni a karrieremet, az éreztem, ahhoz, hogy teljes értékű magyarrá válhassak és ápoljam a magyar identitást, ahhoz elengedhetetlen, hogy ismerjem teljes egészében a gyökereimet és a kultúrát. Minden vizsgára dupla annyi anyagot kellett megtanulnom, mert az összefüggéseket, pártideológiákat, mind-mind történelemből merítve tudtam megtanulni, azt is hozzá kellett olvasnom" - mondta az M2 Petőfi TV, Magas és mély című műsorában Dér Heni.