Hatalmas dráma: vége a szerelemnek, a TV2 sztárja egyedül érkezett, mindenki ledöbbent - videó

Kriston Péter, Házasság első látásra
Vágólapra másolva!
Egyre nagyobb a feszültség a TV2 két párja között, és egyre közelebb kerülnek a szakításhoz.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, óriási dráma zajlott a Házasság első látásra keddi adásában: Enikő egy tervezett félrelépés és egy komoly vita után összepakolta a cuccait, és otthagyta Petit, aki a kamera előtt sem bírt a könnyeivel.

Enikő már korábban kifejtette, hogy Petit szerinte áldozatként tüntették fel a műsorban, pedig legalább annyira tehetett arról, ami köztük történt.

Részt vettek egy közös párterápián, azonban a férfi nehezen tud megbocsátani a lánynak, még a jegygyűrűjétől is megvált.

A legutóbbi adásban bemutatták, hogy a közös találkozásra Peti egyedül érkezett, amin láthatóan a műsor összes párja megdöbbent. Kifejtette, hogy érzelmileg és emberileg is nagyot csalódott Enikőben, és kevés esélyt lát arra, hogy rendezzék a kapcsolatukat. 

A pénteki adásból kiderül, hogy a párnak sikerül-e rendezni a kapcsolatukat, ami olyan válságba került, hogy még a szakértők is kétségbeestek.